12. fejezet: Kyo pov

Alig vagyok képes oda figyelni a próbateremben. Nem megy minduntalan Nion jár a fejem, evet rendesen, bevette a gyógyszereit?

Shinya lázasan dől ki a dobok mögül szó szerint. Vele meg mi történt? Nem szokott ilyen lenni. A társaságból ö az egyetlen, aki már krónikusan ügyel az egészségére.

Felajánlom, hogy segítek haza vinni, de Kao elzavar. Valószínűleg látszik rajtam az aggodalom.

Alig érek haza, máris meg üti fülem Nio nyögése. Nibu is jön üdvözölni.

- Az ágyában van legalább? – sóhajtok fel.

Igen az ágyában fekszik és nem a békésebbik álmot látja.

- Nio ébredj – fogom meg a vállát. Nem akar fel ébredni. Enyhén meg rázom, ez se hat csak nyöszörög.

- Kelj fel, ezek csak rém álmok! – a rázás nem segít, hát fel ültetem. Nem reagál, magamhoz ölelem.

- Nio csak rosszat álmodsz – simogatom a hátát. Meg remeg.

- Kyo – suttogja el haló hangon. – Már itthon? – egy kicsit elhúzódik. – Kyo gazda… már megint gondot okoztam – suttogja könnyes arccal.

- Nem okoztál gondot – borzolom össze a haját. Visszadöntöm a párnára. – Pihenj – utasítom, de nem engedem el a vállát.

Figyelem, ahogy meg nyugszik.

- Egy egész szabad hetem van – mosolygok, egy pillanatra meg hökken, majd szétárad az arcán a boldogság.

- Kyo gazda – mosolyog rám. Ellőt valahogy jobban érzem magam.

- Nos, mivel ennyi szabad időm lett gondoltam kicsit itthon maradhatnánk, aztán ha van kedved és erőd, a kertbe is kimehetünk. Nagymosást kell tartani és egy kiadós takarítás sem árt – sorolom, ami hirtelen eszembe jut. Nem mondom, hogy sok kedvem van hozzá, de meg kell csinálni és most van rá időm. Kerek szemekkel pislog rám.

- Sok kedvem nincs kimozdulni – vonom meg a vállam – Ja igen – kapok észbe – Készítem korai vacsorát.

Azzal ott hagyom, hogy összeüssek valami ehetőt.

Tálcán viszem vissza és fel ültetem Niot majd ölébe rakom a vacsorát mellé telepedem és csendben eszünk, azt nem mondám, hogy békésen mert Nibu folyton kuncsorog.

- Mars a helyedre! – morranok fel, erre hatalmas szemeket mereszt rém – Ne kunyerálj és maradhatsz – döntök végül erre Nio felnevet.

Mióta itt van nem hallottam nevetni de ez most… zene füleimnek, annyira felszabadultan kacag. Csodálkozva és talán enyhén csodálattal figyelem vidám arcát. Meg melegszik a szívem.

Vacsora után be adom neki a szükséges gyógyszereket és már aludhat is.

Előkészülök a holnapi nagymosásra. Végig járom a házat és minden széthagyott ruhát összeszedek. Mikor az utolsó zokni is a kupacon végzi, letusolok és megyek aludni.

Reggel a szokottnál később kelek, ami meg döbbent. Majd eszembe jut, hogy Shinya összeesett lázasan, nem szokta magát ennyire meg hajtani.

Nio békésen alszik Nibuval. Nyitva hagyom az ajtót, hátha a kutya mégis ki akar jönni.

Neki esek a válogatásnak. Nem is tudtam, hogy ilyen sok mintás ingem van.

Az első adag le is megy, mikor Nio ki jön a szobájából. Enyhén kótyagos a gyógyszerektől, de azért rendületlenül áll.

- Mindjárt csinálok reggelit – megyek a konyhába, hagyom, hogy hadd oldja meg maga a reggeli teendőit.

Már kicsit éberebben érkezik a konyhába.

- Foglalj helyet – intek a már kikészített tányér felé. A székre is raktam vagy négy párnát kényelme kedvéjért.

Halk köszönöm-öt rebeg és nekilát.

Nibu is feltűnik ö is kap a tányérjába. Jó ízűen esznek, élvezet nézni.

Reggeli után vissza a mosáshoz. Pont lejárt a gép is.

- Mennyire érzed magad jól? – pakolok egy lavórba. Értetlenül néz rám – Ezt ki tudnád teregetni? – intek a kert felé.

- Persze – bólint, már megy és csinálja.

A következő adag indítása után megyek Nio után, hogy segítsek neki.

Kint áll a kertben Nibu próbálja fel hívni magára a figyelmét, de nem megy neki. Valamiért nagyon maga alatt van. Mellé sétálok.

- Nem lett tiszta – suttogja.

Kezében pont az az alsója van, ami aznap volt rajta, még mindig véres.

- Ne foglalkozz vele – fogom meg az anyaggal együtt a kezét.

- De… - pillant felé és a szemében kétségbeesés csillan – Ezt tőled kaptam – motyogja.

- Nio – simogatom meg az arcát egy sóhaj kíséretében – Van egy ismerősöm valami csodálatos módon képes eltüntetni a vérfoltokat. Majd meg kérdezem a titkát – erre fel vidul.

A ruhák kikerülnek a szárítóra. Mi pedig visszamegyünk a házba.

Neki állok porszívózni, egy porrongyot adok Nio kezébe.

- Remélem, tudod hogyan kell – morgok. Nem rá vagyok mérges csak maga az, hogy takarítás. Nem a kedvenc elfoglaltságom.

Fel zug a motor, és neki esek a szőnyegnek. Kihitte volna, hogy a múltkori buliról még találok konfetti maradványt.

Nio meg böködi a vállamat, kikapcsolom a zajos szörnyeteget.

- Igen? – fordulok felé. Teljesen zavarban van.

- Ez micsoda? – mutat fel egy dobozt. Jobban meg nézem.

- Óvszer – felelem semleges hangon – Hol találtad?

- Ott – mutat az egyik felső polcra. Csodálkozva veszem tudomásul, hogy elfelejtettem a helyére rakni.

- Kösz – veszem ki a kezéből és beviszem a hálószobámba.

- Öm… - szólal meg mögöttem – Mire való?

-Ne hogy azt mond, hogy nem találkoztál még ilyennel – veszem ki újra a dobozt. Fel bontom és kiveszek belőle egy tasakot. Kikerekednek a szemei.

- De azt hiszem, így már találkoztam vele – remegnek a kezei mikor át veszi a kis csomagot. Meg nyomkodja és vissza adja. – Így ismerem – bólint, de a félelmet nem tudja elrejteni a szemében.

- Akkor jó – bólintok és vissza süllyesztem az egészet oda ahova való.

A továbbiakban nem kérdez és meg próbál mindent vissza rakni oda ahonnan leszedte. A dobozt se tudom mért hozta ide. Talán mert szép volt a minta rajta? Nem igazodom ki rajta. Eddig nem igazán kérdezett, lehet így próbálja a határokat? Nem tudom ki volt az előző gazdája, de nagyon nem bánt vele jól. Látszik, hogy még mindig fél a hangos dolgoktól. Nibu viszont nagyon jó hatással van rá.

Megint rengeteg megválaszolatlan kérdés és még Kaoru se nyugtatott meg azzal, hogy eltűntek listáján van. A szülei meg haltak. De ki a pokol vitte el úgy a kórházból, hogy még csak nyoma se maradt az ott létének.

Halk dúdolás üti meg a fülem. Kikukkantok a nappaliba, de üres a konyhából jön némi zörgés.

- Mit énekelsz? – kérdezem az ajtófélfának dőlve.

- Nem tudom – von vállat.

- Nio, tudom megígértem, hogy nem faggatlak, de annyit árulj el kérlek emlékszel valamire az előző gazdád előttről?

Rám kapja a tekintetét, zavarodottan pislog párat, gondolkodik.

- Nem – suttogja.

- Sejtettem – sóhajtok. Bár a jelek is nyilván valóak voltak.

Hatalmas szemeket mereszt rám. Szavak nélkül kérlel, hogy mondjak valamit. De megtagadom a néma kérdést és ott hagyom. Inkább visszamegyek a zajos szörnyhöz.

Jócskán elmúlik dél mire készen van a lakás porszívózás szempontjából.

Fáradtan ülök le a konyha asztalhoz.

Nio tálalja a rántottát. Bocsánatkérő pillantásokat küld felém, csak legyintek. Elvégre nekem kellet volna főznöm.

A továbbiakban felváltva hordom ki a ruhákat a kinti szárítóhoz és mosok fel.

Hulla fáradtan dőlök el a kanapén egy nagyon tiszta nappaliban.

- Jó munkát végeztünk – mormogom elégedetten. A szőnyegen Nio terpeszkedik. Közelebb mászik hozzám és el kezdem simogatni a fejét. Valahogy ez mindkettőnkre nyugtató hatással van, nézem az arcát, ahogy egy békés mosoly játszik ajkain. Fáradtan vissza ejtem a kanapéra.

- Kyo gazda – szól Nio.

- Igen? – motyogom.

- Az ágyban aludjál – kérlel. Kinyitom a szemem.

- Oh – ülök fel. Még mindig a kanapén vagyok – Mennyi az idő? – nyújtózkodom.

- Hát… - Nibu berohan és boldogan körbe ugrál minket.

- Tehát vacsora idő – konstatálom és megyek enni adni a háziaknak.

Vacsora közben beugrik valami.

- Nio – meg várom, míg fel néz a tányérjából – Holnap elmegyek meg látogatni Shinyát. Meg fázhatott, igen rendesen és nem hiszem, hogy nagyon engedi, hogy istápolják.

Csak bólint, hogy értette.

- Van valami kívánság, mit vegyek? Csak, mert boltba se ártana menni – vetem fel.

Most a fejét rázza. Hát szépen vagyunk.

- Szereted a csokoládét? – kérdezem konkrétan.

- Nem tudom – feleli őszintén és ez annyira meg lep, hogy döbbenten pislogok legalább fél percig.

- Akkor hozok kóstolót pár féléből – nyögöm ki nagy nehezen.

Megcsörren a mobilom.

- Igen?

- Hali Kyo – köszön bele gitárosunk.

- Szia mond.

- Főztem Shinyának, csak nem tudom el vinni…

- Holnap megyek hozzá, addig csomagold szálitató formába.

- Meglesz, mielőtt ide érsz csörgess meg.

- Jó.

- Pá – köszön és bontjuk a vonalat.

- Ez is elrendezve – bólintok nyomaték kedvéjért.

- Micsoda?

- Die főzött Shinyának. Holnap legalább nem üres kézzel megyek. Az én főztöm nem tuti, hogy megeszi. – ezen muszáj elmosolyodnom. Nio érdeklődve figyel, csak legyintek, hogy együnk tovább.

Az est további részében nem is beszélgettünk csak némán figyeltem, ahogy elmosogat, elpakol és megy fürdeni. Valahogy meg nyugtat a jelenléte, már nem akarok rajta gondolkodni, csak örülök, hogy itt van.

Die telefon hívására ébredek. Nio picit mocorog mellettem a zajra. Hogy került ide? Ja igen megint rém álma volt és átkúszott hozzám.

Csendben kelek ki az ágyból, hogy ne ébresszem fel. Ilyenkor olyan aranyos.

Gyors zuhany, öltözés és indulás. Bár az öltözéssel némi probléma van tekintettel arra, hogy a ruháim nagy része a szárítón várják a napsütést.

Hagyok egy levelet Nionak melyben közlöm vele, hogy Diehez mentem, meg Shinyához is benézek, nyugodtan el foglalhatja magát majd valamikor este jövök.

A gitáros elég morcosan nyit ajtót. Valami probléma van ez látszik az arcán. Össze van zavarodva. Remek.

- Anya receptje, ha ez nem hozza rendbe Shinyát, akkor semmi – bök az összekészített ételhordóra.

- Hát remélem hatni fog, nincs kedvem új dobost fogadni a bandába. Shinyát is nehezen szoktam meg.

Csak el mosolyintja magát, itt tényleg nagy a gond, ha még nevetni se nevet.

- Szerintem menjél el inni, az általában helyre ráz.

- Ha te mondod – csóválja a fejét, de látom rajta, hogy meglepődött.

- Nekem is segít néha egy görbe este – vigyorodom el.

- Pedig mostanában elég kiegyensúlyozottnak tűnsz. Bár a múltkori kis gebasz a kutyáddal láttam meg rémítettet. Most is valami történt vele?

- Igen, valaki bántotta és nem tudom ki volt az – sóhajtok – Kaoru azt mondta előkeríti az elkövetőt.

- Először elütik, majd még bántják is… - lemondóan meg rázza a fejét és sóhajt – Rendesen rá jár a rúd szegényre.

- Mikor befogadtam is össze volt verve – bólintok komoran.

- Majd szeretném meg nézni, hátha te jobb hatással vagy rá – nevet fel – Meg aztán csak azért mert ez a kutya Nio nagyon jó hatást gyakorol rád. Sokkal jobb a hangulatod mióta veled van.

Kicsit hökkenten pislogok.

- Most mit vagy így meg lepődve? Látszik és kész! Lassan viszont menjél, mert a dobos lehet éhen halt, ugyan Toshi azt írta csinált neki kaját.

- Akkor még rendet is rakhatok. – fintorodom el.

- Ja igen Toshi meg a rend szeretete. Egyébként mit csinálsz a szabad idődben?

- Tegnap nagymosás volt, ma itt vagyok, holnap folyatom a takarítást – sorolom a heti programomat.

- Azonkívül?

- Nem Die – csóválom meg a fejem nevetve – keress más ivó pajtást a „rendbe rakom a gondolataimat” estére, én nem érek rá.

Csak nevetünk együtt a dolgon.

Összeszedem magam és megyek a doboshoz immár Die főztjével a honom alatt.

Shinya nyitva hagyta az ajtót. Végül is Die irt neki sms-t. Így gondolom, hogy ne kelljen fel kelnie.

Bemegyek, Miyu bizalmatlanul fogad, biztos érzi rajtam Nibu szagát. Körbe nézek Shinya alszik. Kicsit összepakolom a konyháját, látom volt itt valaki. Elég ismert a konyhájában, de nem elégé. Shinya utálja, ha a Miyuról készült kép egy picit is elmozdul, valamint ha az edények nem olyan sorrendben vannak amilyenben ö hagyta… és még sorolhatnám a hárklijait.

Neszezés a hátam mögül.

- Oh fel ébredtél – nézek az épp kikóvályog dobosra.

- Aha – krákogja.

- Itt egy kis mézes tea – ültetem le és adok a kezébe egy bögre forró italt.

- Kösz – köszörüli meg a torkát és még fázósan magára húzza a köntösét.

- Die csinált erősítő levet, azt mondta anyja receptje, így hamar fel épülsz.

Csak elmosolyodik. Látom, hogy nyomja valami a lelkét. Neki állok meg melegíteni az ebédjét. Így is bőven benne járunk az időben.

Lerakom elé a még gőzölgő levet és a bögréjét is újra töltöm. Csendben figyelem a mozdulatait.

Miután befejezi az ebédjét, elmosogatok, addig átköltözik a kanapéra és egy meleg takaróba bugyolálja magát.

Leülök az egyik fotelba és nézzük egymást némán.

- Van valakim – böki ki végül.

- Sejtettem – motyogom, de figyelem tovább. Észre veszi ugyan a megjegyzésem, de nem törődik vele.

- Ismered – elkezdi fixírozni a dohányzó asztalt.

- A nagy ő, akiről múltkor beszéltünk? – kérdezem miután a csend nagyon elmélyült.

- Igen.

- Taka-chan?

- Igen… jól sejtem, hogy még mindig nem tudod ki az?

- Jól – hátra dőlök és fel húzom az egyik lábam.

- The GazettE-ból Ruki – motyogja nagyon halkan.

Elsőre meg döbbenek, mindenre számítottam csak erre nem.

- Hát… - meg köszörülöm a torkom – Egészségedre, ha jól hallottam igazi kis pukkancs.

- Nem pukkancs – méltatlankodik, majd mikor fel fogja, hogy fogalmam sincs milyen lehet, csak hallomásból ismerem megnyugszik – Kicsit erőteljesebb a jelleme, de nagyon aranyos – mosolyodik el – Nagyon kedvelem.

- És ez vissza is igaz?

- Nem tudom pontosan, de szerintem igen.

- Akkor nekem kifogásom nincs, csak nehogy meg találjon bántani – gonoszkásan elmosolyodom.

Elmosolyodik.

- Egyébként hol jár a nagy szerelmed, ha már itt tartunk?

- Bent van, neki ma dolgozni kellet, nem úgy mint nekünk, hogy kénszer szabit kaptunk miattam.

- Tényleg, hogy sikerült meg fáznod?

- Azt hiszem mikor volt az a nagy zuhé pár napja, engem is elkapott, esernyő nélkül sétáltam. – ekkor beugrik Nio, ahogyan rá találtam, az a kép a fejembe égette magát. – És Rukinál kötöttem ki. Te hoztál haza másnap még beszéltünk is róla.

- Igen emlékszem – motyogom.

- Mi baj Kyo?

- Semmi, csak volt egy rossz emlék képem – legyintek és mosolyt erőltetek magamra – Szóval, így indult meg a nagy szerelem?

- Így is fogalmazhatunk. – von vállat.

- Na de legalább nem vagy egyedül – nevetek fel.

Ajtó nyílás és csak még nagyobb lesz a jókedvem, mikor meg látom az enyhén zilált külsejű gaze énekest. Mit se törődve Shinya megrovó pillantásával vállon veregetem.

- Na látod már meg is érkezett.

Közelebb hajolok a doboshoz és a fülbe suttogom.

- Azért óvatosan, még beteg vagy, nem kéne átragasztanod testnedveiddel a bacilusokat. – még arcon puszilom a nyomaték kedvéjért. Élvezettel nézem, ahogy Shinyát elönti a pír.

- Kyo! – kiált, de a vége köhögésbe fullad.

- Ne erőltesd túl maga – borzolok bele szőke tincseibe – még szükség van rád, és nem csak a bandában. Ne feled, mit ígértél régen – egymás szemébe nézünk.

Némán emlékeztetem arra, hogy volt négy éve tett egy ígérete, amit szeretnék, ha betartana. Nem szokásom semmit elvárni, de ezt nem akarom, hogy elfelejtse.

Elindulok, kifele menet a még mindig sóbálvány módjára álló énekes szemébe nézek.

- Ruki, vigyázz rá – mondom kemény hangon, majd vissza se nézve kilépek a már erősen sötétedő utcára.

Niot egész napra magára hagytam, remélem semmi baja nincsen.

Otthon Nibu fogad kedvesen körbe ugrál. De Nio sehol. Se a konyhában, se a szobájában, se a fürdőben.

- Kyo gazda! – ölel meg hátulról.

Megnyugodva sóhajtok fel.

- Szia – köszönök.

- Üdv itthon – mosolyog.

- Hazajöttem – borzolok bele tincseibe.

Leülünk vacsorázni.

Ezt az idillikus pillanatot választja a telefonom, hogy egy rettegett csengőhangon szólaljon meg. Ez Kaoru.

- Igen? – köszönök bele.

- Szia, nos van egy apró gond a turnéval.

- Miszerint?

- Ha vége a kényszer pihenőnek a menedzser nagy megbeszélést akar tartani, ugyanis előrébb hoztuk a turnét egy picivel, de csak két koncert csúszik.

- De hát addig még negyed év van – motyogom.

- Nem baj most kell meg beszélni és gondolom nem akarod otthon hagyni a kis kedvencedet – kihallom a hangjából az aggodalmat.

- Hát nem szívesen, de Nibut így se vihetem magammal.

- Azt meg oldjuk ott a megbeszélésen.

- Jó, de talán ne most hozd rá a frászt – mérgelődöm.

- Kyo figyelj, ha bemegyünk úgy is meg kell ismerniük a többieknek. Találd ki, mikor akarod behozni őket és akkor úgy intézem hogy ne legyen nagy gond belőle.

- Jó – morgok tovább.

- További szép és nyugodt pihenést – ironizál még egy kicsit. Elköszönök és levágom a készüléket.

Nio ijedten figyeli mozdulataimat.

- Bocsánat – sóhajtok.

- Mi húzott fel ennyire?

- Kaoru hívott. Lesz egy megbeszélés, ha visszamegyek dolgozni, előrébb tolták a turné kezdését. Két koncert csúszik. És muszáj lesz bemutassalak a srácoknak, ha magammal szeretnélek vinni a turnéra. Legalább ők ne kapjanak frászt, hogy viszlek.

- M… ma… magaddal viszel? – hebegi, kikerekedett szemekkel.

- Még pár hónap van az indulásig. És egy negyedéves turnéról beszélünk, nem szívesen hagynálak itthon egyedül – vonok vállat.

Mikor fel nézek a szeme úgy ragyog mint a csillagok.

- Én… én tényleg veled mehetek? – kérdezi kikerekedett szemekkel.

- Igen – bólintok – De ott nem olyan vagyok, mint itthon – figyelmeztettem – Mindegy, úgy is be kell vigyelek nem sokára. Addig meg elmesélem ki kicsoda.

A szabadságból fen maradt időt memorizálással töltjük.