Mély
álomba merülök Shinya ölelő karjai között. Olyan jó. Most még a próba se
érdekel. Egy pihenőnapot megérdemelnek.
Kipihenten
ébredek, kint sötét van. Shinya békésen szuszog mellettem. Oh, hogy én menyire
vártam már erre. Hogy együtt ébredjünk, vagy legalább egy ágyban.
Holnap
nem hagyhatom ki a próbát. Megpróbálok felkelni az ágyból, de egy kéz
visszahúz.
- Hova? –
kérdi álmosan Shinya.
- A
mosdóba – pirulok le. Hogy tud ilyen édes lenni. Istenem, ránézek, és már
teperném le, hogy meglovagoljam. Na álljunk meg egy szóra, mióta vagyok én
ilyen kiéhezett?
Végre kijutok
a mosdóba. Utána enni adok Shinyának, és visszafektetem egy adag gyógyszerrel,
játszok Miyuval. Tényleg nagyon édes ez a kis kutya.
Következő
ébredésem már nem olyan békés. Telefonom kegyetlen hangjára kelek. Utálom, ki
állította be erre a számra? Kimászok a meleg takaró alól. Komásan fürdök le.
Bár kicsit furcsán érzem magam.
Nem
otthon vagyok, villan be.
- Ruki –
köhög fel valaki a hálószobába.
- Shinya!
– rohanok be hozzá. Nagyon csúnyán köhög. Azonnal hozok neki lázmérőt, meg
gyógyszert és zsebkendőt.
- Menjél
nyugodtan – krákogja.
- De hát
beteg vagy – ellenkezem.
- Attól
neked még dolgoznod kell – mosolyog rám. Lázrózsás arca még így is szép.
- Ha
végeztünk, jövök – csókolom homlokon.
- Nem
leszek egyedül.
- Ki jön
át?
- Vagy
Die, vagy Kyo – felmutatja a telefonját.
- Mikor
dől el, hogy kit kell kipenderítenem a házadból?
- Még nem
tudom – visszahanyatlik a párnájára. Remek, szóval még ki is kell dobnom az
egyik tagot, hogy békén pihenhessen a drágaságom. Ha választanom kéne, hogy ki
legyen az, akkor Diet választanám. Kyótól kicsit tartok, igen sok pletyka
terjeng róla.
- Majd
jövök – köszönök el.
A próba
egész jól megy, mindenki kiheverte a tegnapi rossz hangulatát. Bár Kai nem
mosolyog annyit. Valami nagy baj lehet. Annyi ideig bambulom, hogy meglengeti
előttem a kezét.
- Ruki,
itt vagy? – kérdezi Reita.
- Inkább
Kaijal mi van? – motyogom.
- Tessék?
– pislog fel mosolyogva a dobos.
- Semmi –
legyintek. – Vége a szünetnek, essünk neki – azzal újra próbáljuk a számokat.
Az egyik
szám kellős közepén beugrik valami. Ott hagyom a mikrofonom, és lekucorodok egy
fotelba. A szavak maguktól törnek fel. Kai arca annyira megigéző. Annyi
szomorúság van a szemében, mégis mosolyog. Oh, ezt muszáj leírnom. A toll csak
száguld a kezemben.
- Menjetek
haza – szólok ki a papírok mögül.
- De most
nincs Shinya, hogy hazavigyen – értetlenkedik Aoi.
- Mért?
- Lassan
sötétedik – bők a válla fölölt a falra.
- Aha –
motyogom, és még egy sort leírok.
- Ruki –
lebeg be elém Uruha keze.
- Mi van?
– mordulok fel.
- Feladom
– hátrál el. – Kait hazaviszed majd?
- Persze
– bólint a dobos, a többiek lelépnek.
Pár
perccel később zavarni kezd a csend.
- Kai –
nézek fel. A dobos meredten bámul egy pontra. – Kai-chan! – kiáltok fel.
- Igen? –
pislog rám.
- Vigyél
el Shinyához – szedem össze magam, a dalszöveget is begyömöszölöm a táskámba.
Nem szól
hozzám, egyre gyanúsabb nekem ez a fiú. Itt valami történt, csak nem tudom, mi.
- Kösz,
hogy elhoztál – szállok ki a kocsiból.
- Vigyázz
– szól még utánam.
- Mire?
- Kyo van
itt – kacsint rám.
Jaj ne.
Látványosan elsápadhattam, mert Kai csak nevetve ott hagy.
Összeszedem
minden bátorságom, és bemegyek.
A
nappaliban találom őket. Kyo valamin nagyon nevet, Shinya pedig csúnyán néz rá.
- Na
látod, már meg is érkezet – veregeti vállon a dobost. Közelebb hajol hozzá,
mintha meg akarná csókolni, de csak a fülébe súg valamit, és arcon puszilja.
Még ettől is felmegy a pumpa bennem. Shinya pedig elvörösödik.
- Kyo! –
kiált, de a vége köhögésbe fullad.
- Ne
erőltesd túl maga – simogatja meg a fejét –, még szükség van rád, és nem csak a
bandában. Ne feledd, mit ígértél régen – egymás szemébe néznek.
Úgy
érzem, megint kimaradtam valamiből. Mint mikor itt volt Die. Mintha kódnyelven
beszélnének egymással. Ez fáj, mért nem avatnak be engem is? Elvégre… most
akkor hivatalosan is járok Shinyával?
- Ruki,
vigyázz rá – néz komolyan a szemembe az énekes. Döbbenten bólintok. Vissza se
nézve, még csak el se köszön, és kimegy.
- Mi
történt? – nézek döbbenten Shinyára.
- Elfogadtak
– mosolyog rám.
- Mi?
- Nem
csak a te bandád fogad fenntartásokkal egy kapcsolatot. Ugyan mi nem mutatjuk
ki annyira a nem tetszésünket, de féltjük a másikat. És mikor kell, ott vagyunk
egymásnak.
- Mit
ígértél Kyónak? – kíváncsiskodom, mert a tüske ott van.
- Oh, az
egy régi sztori – legyint.
- Kérlek
– ülök mellé, és elrendezgetem rajta a takarót.
- Pár éve
a padlóra került, annyira, hogy kórházba került. Kaoru nem mondott el mindet,
de látszott, hogy valami nagyon nincs rendben Kyóval. Akkor ott megígértük
egymásnak, hogy ha bármi baj van, szólunk egymásnak. És volt, mikor kellet élni
a lehetőséggel. Én is ott voltam a bajbajutottak listáján. – nagyot nyel.
- Mi
történt? – suttogom, és közelebb bújok hozzá.
- Nem
kell nagy problémára gondolni, csak rájöttem, hogy egy bizonyos egyén nagyon
vonz. De mivel nem tudtam róla semmit, a megadott adatait kivéve, amik lehettek
hamisak is.
- Ki
miatt kerültél padlóra? – csodálkozom el. Azért nem hittem volna, hogy egy
szerelem ennyire kikészítheti. Csak maga felé fordít, és rám néz.
Értetlenül
pislogok vissza. Megforgatja a szemit, és lágyan ajkaimra hajol. Nem mélyíti el
a csókot.
- Mi? –
kerekedik el a szemem. Az nem lehet… képtelenség, hogy… hogy… miattam.
Csak
mosolyog.
- Miattam?
– kérdezek rá a biztonság kedvéért. Rábólint. - De
miért?
- Ruki –
kérlel rekedtes hangon. – Kyo eddig beszéltetett. Hoznál nekem legalább egy kis
teát? – mutat az üres bögréjére.
- Persze
– pattanok fel. Gyorsan összekészítem a teát, de amin megakad a szemem egy nagy
fazék.
- Ettél
már? – mivel választ nem kapok, kinézek a nappaliba. Shinya elterült a kanapén,
betakargatta magát, és egyik kezét Miyunak tartotta lent a földön. A kis kutya
odakuporodik, és várja a simogatást, amit meg is kap.
- Ettél?
– kérdezem újra. Felpillant, és bólint. Legalább Kyo megetette.
- Ki
főzött?
- Die.
- Volt
itt?
- Nem,
Kyo hozta el.
- Mi
történt Diejal?
- Nem
tudom.
Kész a
teavíz, visszatérek a nappaliba. Lerakom, azonnal érte nyúl, és nagyokat
kortyol a forró italból.
- Azért
ne égesd le a torkod.
- Igyekszem
– suttogja.
- Akkor
mesélj, kérlek.
- Miről
is?
- Ne
tettesd a hülyét – morranok fel. – Miért zuhantál magad alá? Mért nem
kérdeztél meg engem? Mért érzem úgy, hogy valami külön nyelven beszéltek?
- Jó sok
kérdés – mosolyodik el.
- Válaszokat
szeretnék – veszek elő egy hűtő tapaszt, és a homlokára rakom.
- Akkor
az elején – sóhajt, és kortyol még egyet a bögréjéből, majd lerakja. – Nem
tudom, mikor kezdődött, azt se tudom, hogyan kezdődött, csak észrevettem, hogy
vonzod a tekintetem. Mivel mi csak próbatermet bérlünk, nem tartozunk szervesen
a PSC-hez, így nem is nagyon akartam belekavarodni. Aztán hallgattam a hangod,
és nem tudtam ellenállni. Mikor kerültem a padlóra? Nem is tudom. Azt hiszem,
aznap mikor összeszedtelek a folyóson, és Reita elvitt. Tényleg, akkor mi bajod
volt?
- Azt
hittem, hogy Kyóval vagy.
- Nocsak,
hozzátok nem jutnak el a hírek?
- Milyen
hírek?
- Nem
sokkal előtte volt egy igen csúnya buli.
- Ott
ájult ki Die Kyo ölébe.
- Igen –
mosolyodik el. – Majd egy hónapig azt hitte, hogy leszopta Kyót. Aztán csak megkönyörültünk
rajta. De ott este kipakoltam nekik. Persze hülyének néztek először, hogy mért
nem lépek. Mondtam, hogy van valakije…
- Hé itt
vagyok – szúrom közbe. Nagyon elmerengett.
- Szóval
mondtam, hogy nincs értelme. Evet a penész egy darabig. De nem sokáig. Valahogy
beengedtél az életedbe. És most itt vagyunk.
- Következő
– követelem a válaszokat türelmetlenül. Bár a kis monológja meghatott. Szóval
szeretett volna tőlem valamit. Akkor mi most együtt vagyunk? Mindegy majd a
végén.
-Talán,
mert évek óta együtt dolgozunk. Szerintem, csak ez lehet az oka – von vállat.
- Mégis
rébuszokba beszéltek!
- Dehogy,
az csak Kyo. Diejal pedig jól megértjük egymást, nem nagy kunszt. Az elejétől
kezdve együtt dolgoztunk.
- Hm –
emésztgetem a hallottakat. – Akkor mi most együtt vagyunk? – teszem fel az
engem leginkább érdeklő kérdést.
- Ha
szeretnéd – mosolyog rám.
- Miért,
ha én szeretném?
- Ez nem
csak az én döntésem. Én azon az állásponton vagyok, hogy szeretném, ha
kellemesebb folytatás lenne – közelebb hajol hozzám.
- Végül
is a csapatod már áldását adta ránk – vonok vállat, és meg csókolom. Elhúzódik,
mikor elmélyíteni akarom azt.
- Miért?
– nyafogom.
- Még
elkapod a bacijaimat – simogatja meg a fejem. – Egyébként már nálatok úgy
tudják, hogy jó ideje járunk.
- Na igen
– erre lepirulok, felrémlenek a fagyos pillantások, amiket küldtek felé a
próbateremben.
Kai
kétségbeesésével nem tudok mit kezdeni, hiába kérdezem, kitér a válasz elől.
Reita is nagyon furcsa. Főleg mikor másnaposan jön be. Kai pedig egyenesen, mintha
féltékeny lenne valakire, és ezt igen erélyesen ecseteli ki Rei-el. Persze
neveket még véletlenül sem mondanak. Csak, hogy fúúú-meg-juuj. Hát lehet ezzel
mit kezdeni? Nem sokat.
Aoi
mindentudóan mosolyog mellettem.
- Mért
érzem úgy, hogy valamiből kimaradtam?
- Ha nem
csak Shinyával foglalkoznál – egy-null Uruha javára –, akkor észrevennéd, hogy
másnál is alakulóban van némi szerelem.
- Mostanában
nem látom annyit itt Diet – vélem. Eddig is feltűnt, hogy legyeskedik Kai
körül, de kiderült, információkat cserélnek Shinyáról, ami végül hozzám is
eljut.
- Na igen
ez az egyik… - sóhajt lemondóan Ruru. – A másik Reita titokzatos kedvese.
- Reita
titokzatos kedvese? – visszhangozom. Igen, volt valami egy egyénnel, akiről még
véletlenül se hajlandó mesélni. Remek, már ketten nem akarnak beszélgetni.
Lehet ezt így? Nem, hát akkor hajtom őket kimerülésig, addig se azzal
foglalkoznak, hogy milyen bajaik vannak.
A hét
hamar eltelik. Mondhatni, Shinyához költözöm erre az időre. Kai már rutinosan
odavisz. Eme kis magányunkban se hajlandó semmit mondani.
Végül
Shinya állapota is javulásnak indul, és péntekre már kitűnően van. Bár napi
rendszerességgel találom valamelyik bandatag társaságában. Bár már egész megszoktam
őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése