8. fejezet: Shinya pov

Fáj a fejem. Uh, ma nem kéne bemenni, de akkor meg Kaoru kiherél, azt meg nem szeretném. Inkább mit se törődve a fejfájással összeszedem magam, és bemegyek.

Kyo nincs bent, a főnök dühöng egy kicsit, én gyakorlok, ez így egész jó. Nincs az a kimerítő próba, bár hiányzik Kyo folyamatos mókázása.

Kaoru vet véget ennek az egésznek. Átmegyek A GazettE próbájára. Még nagyon benne vannak, ezért inkább csak leülök, és rejtvényt fejtek. Már megszokták a jelenlétem ezalatt a pár hét alatt, fel se nagyon zaklatja őket. Bár az elején volt némi szekálás de Ruki mindenkit szépen helyretett. Én pedig megtűrt személyből vendég lettem.

- Mehetünk – néz rám Ruki vidáman.

Bólintok, és megyünk a kocsihoz. A nap további része ugyanúgy folyik. Lazító fürdetés.

- Ne haragudj, ma nem maradok filmet nézni – nézek bocsánatkérően az énekesre.

- Nem probléma – mosolyog, bár látom rajta, hogy igen is zavarja a dolog.

- Máskor bepótoljuk – adok egy puszit a homlokára. Erre visszahúz egy sokkal szenvedélyesebb csókba.

- Szavadon foglak – suttogja.

Igen már itt tartunk, csókkal köszönünk el egymástól. Persze mindig figyelve, ki van a környezetünkben. Nem lenne jó senkinek egy pletyka.

Reggel a fejfájásom nem múlik, és most még szédülés is párosul hozzá. Remek kilátások.

Bent Kaoru gondterhelt arca néz vissza rám. Toshi pedig folyton akar valamit, de Vezér-sama leinti. Kyo nagyon furcsa, valami nincs rendbe vele. Volt már hasonló állapotban, akkor is pár napig nem jött, Kao azt mondta, nincs jól. Remélem nem lesz beteg.

Még a dobokig simán eljutok, de ahogy leütöm az első pár taktust érzem, hogy a fejem hasogatni kezd. Még végigjátszom pár számot. Érzem, hogy az ütők kicsúsznak a kezemből, majd a föld nagyon közel kerül hozzám. Az ütközést nem érzem.

A következő kép, amire emlékszem, hogy Kaoru az ölében tart, és nagyon aggódik, szólnék, hogy nem kell, de nincs erőm hozzá.

Ágyamban, takaró alatt térek magamhoz, Ruki aggódó arccal néz rám. Hogy kerül vajon ide?

Mindegy, segít letusolni. Nagyon hideg a víz, de most nem érdekli, hogy fázom és hisztizek miatta.

- Most muszáj kibírnod – kérlel, és befogja a számat egy forró csókkal. Még ajkaim is reszketnek, annyira fázom.

- Jó, most már kijöhetsz – dönt pár perc elteltével. Kikecmergek a hideg vízből. Bebugyolál egy törülközőbe, és megtörülget mindenhol.

Kicsit zavarba hoz a közvetlensége. Kilépve a fürdőből Kao és Toshi vad, szenvedélyes csókja tárul a szemem elé. Kedvesen megkérem, hogy ne itt. A basszeros azonnal veszi a lapot, és lelépnek. Visszafekszem az ágyba. Ruki hoz enni, mindent belém diktál, még a gyógyszereket is.

- Valószínűleg csak megfáztam – nyugtatom meg mikor még mindig aggodalmasan figyeli miden mozdulatom.

- Jó, de mikor miért? Hogyan?

Elgondolkodom.

- Szerintem akkor, mikor nálad kötöttem ki – vonok vállat.

- Oh – nyögi ki nagy nehezen, és elszontyolodik.

- Nem a te hibád – simogatom meg a fejét. Hozzám bújik, és ledönt a párnák közé.

- Neked pihenni kell – mondja. – És itt maradok ápolni! – jelenti ki.

- Holnap nincs próbád? – kérdezem úgy mellesleg, és önkéntelenül is tincseivel kezdek el játszani.

- Lesz, de nem megyek – motyogja.

- Hol van Taka-chan? Mit tettél vele? – kérdezem, és a szemébe nézek. Csak féltést és még valamit látok, amit nem tudok beazonosítani.

- Itt vagyok, csak aggódom – ad egy puszit a homlokomra. – Nem szeretném, ha miattam lenne bármi problémád.

- Ugyan Taka-chan – dőlök vissza a párnáim közé.

A gyógyszereknek hála hamar visszaalszom. Ugatásra ébredek. Miyu-chan valaminek nagyon örül.

- Mi történt? – kint már sötét van. A fejem még kótyagos.

- Irtó aranyos ez a kis kutya – nevet mellettem Taka-chan.

- Aha – fúrom a fejem vissza a párnába.

- Na mi baj?

- Széthasad a fejem – morgom.

- Tessék enni és itt a gyógyszered – azzal felültet, és belém adagolja a kaját meg a gyógyszereket.

- Menyit aludtam? – kérdezem utalva, hogy már sötét van.

- Mindjárt hajnalodik – csicsereg kedvesen, és ekkor észre veszem a karikákat a szeme alatt.

- Menjél fürdeni – kérem. – Ugyan itthon nincsenek fürdősók, de egy kiadós meleg zuhany jót tesz – fogom meg a kezét.

- Rendben – mosolyog rám. Nagyon fáradt. Kapok egy puszit az arcomra.

De nem engedem el. Berántom magam mellé az ágyba.

-Kicsit még maradj – kérem. Átkarolom, hozzám bújik. Ő alszik egy kicsit, én pedig végiggondolom, mik is történtek velünk.

Nem mondhatnám, hogy túl gyakori a bandák közti szerelmek, ugyanis sosem lehet tudni egy szakítás esetén, melyik fél kezdene el "hadjáratot" indítani a volt partnere ellen. És valljuk be, senkinek sem hiányoznak látványos veszekedések, vagy egyéb bonyodalmak. Persze ez egy bandán belül is előfordulhat, ám ebben az esetben csöndesen ki lehet lépni, ha annyira lehetetlenné válna az együttműködés.

A mi esetünkben azonban nem hiszem, hogy előfordulna az első verzió. Nem vagyunk gyerekek, akik nincsenek még tisztában tetteik következményeivel. Jobban tudjuk, mint bárki, aki nem a zenei életben van, hogy elég egyetlen hiba, akármi, és nem csak neki vége, de a barátait, csapattársait is rántja magával a süllyesztőbe… ami elfogadhatatlan.

Ruki társai is ezért fogadtak hűvösen, amit meg is értek. Sok időbe fog telni, míg bizonyítok nekik is. Bizonyítom, hogy megállom a helyem az énekesük mellett.

Ugyan csak párszor merészkedtem be a próbájukra. Néha Kait is kisegítem. Persze utána visszahallom Die-tól, hogy micsoda dolog így ráijeszteni a kisebbre. Nem hiszem, hogy nagyon ellenére lettek volna, mikor megmutattam pár trükköt.

A Rukival való kapcsolatom is előrébb haladt. Már nem csak nála, de nálam is megfordul sokszor, Miyu-chan is befogadta. És ami a legjobb, imádja a főztöm.

Talán elnyom az álom, mert napsugarak simogatják arcom.

- Take-chan, ébredj – simogatom meg az arcát.

- Miért? – kérdi komásan.

- Fürdeni szeretnél – adok egy csókot a homlokára.

- Jó-jó – morogja, és vadul megcsókol. Csak viszonzom. Végül elszakad tőlem.

Hallom minden egyes mozzanatát; mikor veszi le a ruháit, mikor csukja magár az ajtót, és mikor nyitja ki a csapot.

Ugyan még nem vagyok jól, de muszáj felállnom és kimennem. Szomjas vagyok, és egyéb dolgaim is akadnak.

Békésen kevergetem a teám, mikor az ajtócsengő szétzúzza a békés csendet.

- Megyek – nyögöm, mikor végre felkecmergek az asztaltól. Még mindig nem jó a közérzetem, lehet, megint feljebb ment a lázam.

- Szia Shinya – köszön vidáman Kai.

- Szia, gyere beljebb – átnézek a feje felett, és meg látom Diet. – Gyere te is – intek neki. Döbbenten pillant rám, szóval azt hitte, hogy meg ússza. Rosszul hitte.

- Öm… én Rukit keresem – óvakodik beljebb Kai. Die ennél kényelmesebb. Elhúz a kis dobos mellet, és ledobja magát a kanapéra.

- Miért?

- Ma próbánk lett volna, de nem jelent meg.

- Elaludt – tolom beljebb Kait, és leültetem Die mellé a kanapéra.

Nyílik a fürdő ajtaja, és Ruki egy szál törülközőben lép ki rajta. Oh, de csodás az a felsőtest. Hófehér, csókokért ordító bőr.

- Shin, hol vannak a ruháim?

- A szekrényben – bökök a háló felé. Felhúzok egy pulóvert, kicsit rövid az ujja, tehát nem is az enyém. De nem érdekel, most az a jó, hogy meleg.

- Csak így? – kérdezi Die.

- Mért, hogy?

- Külön?

- Királyfi – horkantok fel. Kai csak kapkodja a fejét, és nem érti, miről beszélünk.

- Nem értelek – csóválja a fejét Die.

- Nem is kell – vonok vállat. – Majd megoldódik, én jó úton vagyok. Ha ügyes lennél, te is. De amint látom, még nem.

- Ne itt, jó?

- Majd akkor bulin? Nem hiszem, hogy részegen beszélnél.

- Nem is voltam részeg a múltkor!

- Á nem, csak beájultál Kyo ölébe.

- Ez fájt.

- Nekem is, amit kaptam utána Toshitól – vonok vállalt. – Kaorut meg ne emlegesd fel, mert megjárod – fenyegetem meg.

-Jó győztél – sóhajt lemondóan a kis vörös. Remek, tudom, hogy nekem van igazam.

- Miről beszélgettek? – ül le a fotelba Ruki is.

- Én egy szót nem értetem belőle – hebegi Kai.

- Gyors volt? – nézek rá.

- Kicsit.

- Bocs, ha Shinivel ülök le beszélgetni könnyen hadarás a vége. – veregeti hátba a kis dobost.

- Ha meg iszunk, akkor belassulsz – somolyodom el.

- Ezt nem kellet volna – villantja felém szemeit.

- Die, ez tény, fogadd el – dőlök hátra, és mellesleg megfogom Taka-chan kezét a fotel karfáján. Szórakozottan simogatni kezdi.

- Végül is, mért vagytok itt? – kérdezi végül az énekes.

- Ma próba volt – mondja Kai kicsit morcosan.

- Elaludtam, bocs – von vállat.

- Hé, Ruki, hol vagy? – kiáltja el magát a dobos, és ijedten néz körbe – Shinya, hol rejtegeted? Ez nem a mi Chibink.

- Biztosíthatlak, tényleg elaludt, egész éjjel fent volt, és vigyázott rám. Ezért nem engedtem el reggel.

- Mi a jó életet csináltatok egész este? – kuncog fel Die.

- Ápolt – nyomatékosítom, de nem hiszem, hogy eljutott az agyáig. Túl régóta hajt valakire, ezért megvont magától miden testi örömöt, nem véletlenül feszült mostanában. Már nagyon röhög, mikor megelégelem.

- Die, vagy lépj valamit, vagy keres magadnak egy lyukat! – szólok erélyesen rá, erre befogja a száját, és ijedten pillant rám.

- Shini – nyögi könyörögve.

-Fáj a fejem, valószínűleg feljebb ment a lázam, lefeküdnék. Létszíves csendben öljétek meg egymást, és Miyuhoz nem nyúlni!

Ezekkel az instrukciókkal visszatérek ágyamba. Végre béke, bebújok a takaró alá. Miyu is hozzám bújik. Kellemes így. Félálomban még érzékelem, hogy még valaki hozzám bújik.

- Shinya – suttogja a mellkasomnak Ruki. Átölelem, és elnyom az álom.