11. fejezet: Die pov

Kedvenc kocsmámban üldögélek, kedvenc sarkomban, már így is jó pár üveg ácsorog előttem üresen mikor meg áll mellettem valaki.

- Hát te kicsi mackó mit keresel itt? – mérem végig az amúgy igen nyűgös állapotban lévő dobost.

- Amit te – veti oda és le zuttyan mellém. Rendelünk még egy kört, immár nem egyedül iszogatok.

- Én bánatomat iszom el, te?

- Szintén zenész – motyogja. Csak nevetek a szójátékon. Pár korsó sör némaságban fogy el.

- Tudod – szólal meg végre Nao és gondolkodva forgatja a poharát – Nem hittem volna hogy ide kerülök valaki miatt.

Csak fel kuncogok.

- Szerelmi bánat? – nézek a szemébe, ami már enyhén keresztbe áll az elfogyasztott alkohol mennyiség miatt.

- Valami olyasmi lehet – von vállat – Igazából magam se tudom, ha meg látom bárhol, legyen az interjú vagy klip egyszerűen nem birok magammal, folyton őt nézem. A szívem ki ugrik a helyéből.

- Hát igen ez valami szerelemféle – biztatom és meg húzom a poharam.

- De…

- Nyugi kicsi Nao nem kell nagyon félni – veregetem vállon.

- És téged mi űzőt az alkohol mámoros vidékére? – kérdi úgy mellékesen.

- Oh engem egy fekete démon, aki össze zavart – mosolygok ahogy Kai vágytól csillogó szemeire gondolok enyhén pírral el öntött arcára.

- Fekete démon?

- Az. Egyszer közli, hogy ugyan menjek a fenébe, másszor meg kifulladásig csókol.

- Nehéz eset – bólint egyetértően Nao.

- Na és Te? Mert konkrétumot nem mondtál.

- Oh – kicsit el bizonytalanodik körbe néz, de közel távol nem figyel ránk senki. Nagy levegőt vesz, végül csak bele kezd a kis meséjébe:

- Van egy basszeros, aki meg dobogtatja a szívem, de akár hányszor a közelébe kerülök mindig valami hülyeséget csinálok. Nem tudok mit reagálni. Lenéz, lekezel és még csak pár kedvesnek mondható beszólása volt. Ma is összefutottam vele tök véletlenül és szószerit. A folyóson össze koccantunk, majdnem hanyatt estem erre elkapta a kezem egyenesbe rántott erre majdnem rá estem. Közli, hogy ne szerencsétlenkedjek és a falhoz tol. Szerinted kétségbe essek, vagy egyszerűen hagyjam a fenébe az egészet.

- Szerintem ne hagyd veszni – somolygok.

- Mért?

- Láttam egy párszor, hogy néz rád az a bizonyos basszeros – meglepett arcán muszáj nevetnem.

- Tudod?

- Persze, pár hónapja elég rendszeres vendég vagyok a próbáikon. Nem volt nehéz észre venni, hogy akár hányszor elmentek a nyitott ajtó előtt éppen ki nem esik a székéből. Vagy a dohányzóban. Bár ezt inkább egy-két csapat társának az elmondásából tudom.

- Szóval lebuktam? – sóhajt és újra meg húzza a poharát.

- Csak egy kicsit – kuncogok – Szerintem ne igyál többet – nézem a már így is elég instabilan üldögélőt.

- Mért ne? Ma alkoholba fojtom a bánatom holnap fájni fog a fejem és végre helyre kerül minden.

- Na gyere haza viszlek – nyúlok a hona alá.

- Még nem mondtad el a te mesédet – érvel, még maradna.

- Egy utolsó kört még – kéri. Végül bele megyek.

Meg isszuk az utolsó cseppet, mikor Nao feje hangosan koppan az asztalon.

- Te is jól kikészültél – fizetek és fel nyalábolom a még mindig alélt dobost.

- Na tessék megint egy dobos – mosolygok a saját szerencsétlenségemen.

Kifele menet mintha egy ismerős szőke üstököt látnék, de nem vagyok benne biztos, elég sokat ittam ahhoz.

Kocsi nélkül indulok haza. Vállamon az édesen hortyogó Naoval. Remek este volt.

Majdnem olyan jó mint mikor Kaial csíptünk be igen rendesen. De a másnapi ébredés se volt semmi.

Naot végig fektetem a kanapén és rá teretek egy takarót.

A kanapé látványától előtörnek az emlékeim.

„Kai érkezik hozzám nem is olyan régen említettem neki valami receptet, amit ki szeretne próbálni és mivel nagyon szeretem ezért meghívtam magamhoz, hogy füzük meg együtt. Ugyan hátsó szándékom van, de amíg nem vagyok biztos a dolgomba nem lépek.

- Érted menjek korábban, és elmenjünk bevásárolni? - hívtam fel a dobost.

- Igen, az jó lenne - felelte.

- Akkor tíz perc és ott vagyok, készülj el - bontottam a vonalat.

Először elmentem érte a PSC-hez. Még jó hogy Ruki véget vetett a próbájuknak mire oda értem. Elmentünk bevásárolni.

Nem is tudtam, hogy a vásárlás ilyen szórakoztató is lehet. Végig beszélgettünk, sokat gondolkodtunk, hogy mit is vegyünk és mennyit. A recept persze pontosan leírta a mennyiségeket, de azért két férfi sokat bír enni, főleg ha éhesek.

Én pedig ma a reggeli kivételéven nem is ettem, külön estére tartogatva a hasamat, és Kainak magamat... vagyis a főztjének.

Hozzám vittük a cuccokat.

- Ezt hova tegyem? - kérdi, és felmutatja a vásárolt bort.

- Nyisd ki, had levegőzzön - mondom, és folytatom a dolgok kipakolását az asztalra. Miután végeztünk, ki töltöttem két pohárba bort, koccintottunk, aztán hozzáláttunk a vacsora elkészítésének. Egész a desszertig nem volt semmi gond, ott azonban váratlan fordulatokat vettek az események.

Konkrétan egymást dobáltuk liszttel, cukorral, tojásokkal, ha jól látom még a bors is, a folyamatos tüsszögések oka.

- Kész, feladom – tartottam fel a kezem, majd lestem ki az asztal mögül. Felnevettem, amikor Kait megláttam, amint engem figyel a hűtő kinyitott ajtaja mögül. Ő azt használta pajzsként.

- A desszert tetőtől talpig rajtunk van - állok fel nevetve, és még hangosabban kacagtam, amikor előbukkant ő is.

 - Mit szólnál, ha lezuhanyoznánk? - firtatom.

- Az jó lenne... - mondja. -Mehetek először?

- Tiszta törülközött találsz a szárítón. – intek a fürdő felé.

Magára zárja az ajtót, jól teszi nem tudom hogy álltam volna meg hogy ne menjek utána.

A mocsok nagy részét fel takarítom. Nem rendezek nagy takarítást, de azért nem akarok minden sarokban lisztel, meg cukorral találkozni. És a bogarak se jönnének jól.

- Szabad a fürdő – les be a konyhába kedvenc dobosom.

- Ruhát válasz a szekrényből.

Bólintva el tűnik a hálóban.

Kai után én is letusolok. Mire tisztán és trutyi mentesen kiérek a nappaliba Kai már terített.

Az étel egyszerűen felséges lett.

- A’szem meg tartalak – kacsintok rá. Csak zavartan pislog rám – Istenien főzöl – simogatom meg elégedetten a pocakom – Persze nem látszik a kockáktól, de nagyon is tele vagyok.

Felnevet.

Átköltözünk a nappaliba, viszem a bort is.

Zenéről folyik a szó. Majd a zenekarokról és persze elő kerülnek a szerelmi életek is.

- Te nem tudod, hogy kivel járhat Tora? - kérdezi Kai kíváncsian. - Már nyílt titok, hogy van valakije, de senki sem tudja, mégis ki lehet az illető.

Én csak sejtelmesen elmosolyodtam, hisz, ha lehet így mondani, a mi bandánk állandóan képben van a pletykák,

és igazságok között.

- Egy pop fiúcska - felelem, ám ennél nem többet.

- Kicsoda? Nevet akarok hallani, kérlek - fogja meg a kezem ösztönzésképp.

Közelebb hajolok hozzá, alig pár centiméter van köztünk. Az ajkaira pillantok, majd a szemeibe, amik más kissé ködösek az alkoholtól.

- Nem tudom - dőlök hátra. – Ezt még mi sem tudtuk kideríteni, pedig elhiheted, hogy Toshiya mindent megpróbált.

-Kár – sóhajt lemondóan.

- Ugyanakkor egy másik banda szétmenőbe van, mivel olyannyira elmérgesedett két tag között a "szerelmi viszony", aminek már ők látták kárát, csak nem rég alakultak, nincsenek jelentősebb érdemeik. Ám tudod, hogy mi a legérdekesebb mostanság? Egyszerűen meg tudom mondani, hogy kinek van valakije, és kinek nincs - vigyorodtam el.

Fel pillant rám, majd iszik még a borból és próbál fókuszálni a kezemre.

- Vegyük például a két bandát – emeltem fel az egyik kezem. - Toshiya és Kaoru együtt - mutattam fel két ujjam. - Kyonak is van valakije, látszik rajta. - csatlakozott egy harmadik ujj.

- Shinya is sínen van hála Rukinak. - ez már négy fő.

-És te?

-Aztán ti - emeltem fel a másik kezem, figyelmen kívül hagyva kérdést. -Te ugye épp itt vagy nálam - egy. - Ruki - kettő. - Aoi és Uruha - négy. - Figyelmeztesd őket, hogy nem minden terem hangszigetelt egyébként. Bár látszólag senkinek sem volt ellenére a kis hallható "magánszámuk".

Lehajtja a fejét én pedig folytatom.

- Végül Reita... nos, ő rajta még töröm a fejem. Nehéz eset. Aztán itt vagyok én. Én veled töltöm az időm nagy részét. De példálózunk tovább – fel bámulok a falra - Miyavin is látszik, hogy valósággal elepekedik Gackt után, de ennek nem jósolok nagy jövőt. Gackt igazi maximalista, mindent megtervez, és igazi irányító típus, bár nem hiszem, hogy Miyavi ez ellen nagyon ellenkezne, ha lehetősége adódna.

Gondolataim elkalandoznak. Tényleg Gackt is fura mostanában. Kicsit feszült. Na mindegy.

- Ébren vagy még? - bököm meg, mivel a feje teljesen le volt hajtva, és a boros poharának tartalma is majdnem kiborult. Kivettem a kezéből. Választ azonban nem kaptam, így előredőltem, hogy meglessem az arcát. Sajnos gyanúm beigazolódott, és a dobos elaludt. Nem hittem, hogy ilyen unalmas dolgokat mondtam volna.

Biztos távolba raktam a poharat. Megpróbáltam volna el jutni a szobámba, azonban az elfogyasztott alkoholtól megszédültem,

és visszaestem a kanapéra. Kai eldőlt oldalra, egyenesen rám. Feje a combjaimon landolt, ám nem ébredt fel, édes deden aludt tovább.

-Jó éjt! - motyogom, hátradöntöm fejem, és magam is álomba merülök. Olyan kényelmes volt, főleg részegen.”

Mosolyogva megyek zuhanyozni és dőlök el a saját ágyamban, hátha így azért kényelmesebb lesz az ébredés mint akkor.

„Reggel az ajtócsengő riasztott fel álmomból meglepő volt, hogy a kanapé mellett feküdtem a földön.

Ám fogalmam sem volt, hogy hogy kerülhettem oda.

Elkínzottan fordítottam oldalra a fejem, és megláttam Kait, aki szintén ébredezett.

A csengő folyamatosan szólt, kínozva hallójárataimat.

-Jövök már! - kiáltottam el magam, mire megszűnt az ördögi hang. - Köszönöm, Istenem! - mondtam.

Alig látva nyitottam ki az ajtót, ám vendégeim meglepettsége nagyobb volt az enyémnél.

Ugyanis Uruha és Aoi állt előttem

-Be is engedsz minket? - kérdezi Uruha. - Szükségünk lenne a dobosunkra a próbán, és még az énekest is össze kell szednünk.

- Régen olyan egyszerű volt - sóhajt fel Aoi. - Nem voltak a fiúk ennyi helyen, főleg nem ilyen messze egymástól. Reitáért is ez után megyünk, vagy ő már ott van?

- Ő vár minket - tájékoztatta Uruha, majd meg sem várva, hogy beengedjem tolt félre és lépett be mellettem. Levették a cipőiket és kabátjaikat, majd mintha csak otthon lennének indultak el a nappali fele.

Aoi nevetett fel először.

-Emlékszel, mi is megtettük ezt egyszer! - fordult Uruha felé, aki a konyhából hozott egy pohár vizet. – Csak akkor nagyobb fel fordulás maradt reggelre.

- Igen, utána kész borzalom volt kiszedni a kaját a hajunkból, így kénytelenek voltunk fodrászhoz menni, miután se Ruki se Reita nem tudott segíteni - térdelt le a még mindig alvó Kai mellé.

- Milyen mélyen alszik - nyújtott át Aoi egy törlőruhát kedvesének, aki azt a pohárba mártotta, majd Kai arcát kezdte el vele törülgetni. - Így könnyebben felébreszthető - magyarázta értelmetlen tekintetem látva.

És valóban igaza volt, mivel Kai alig egy perc múlva mocorogni kezdett, aztán kinyitotta végre a szemeit.

- Aludni akarok még - motyogta álmosan.

- Ma dolgozni kell, Kai - szólalt meg Uruha, a dobos ránézett.

- Hogy jutottatok be, hisz bezártam az ajtót - nyújtózkodott.

- Die-nél vagy.

- Mondtam már, hogy jobban kedvelem a Daisukét - ült fel.

- Sok félekép lehet becézni. – hirtelen elhallgatott, amikor tudatába került, hogy egyáltalán nem otthon van. - Bocsánat - vörösödött el.

- Nem probléma – legyintek.

- Reggelit? – nézek a tárasságra. Kai hasa éhesen kordul meg.

- Ezt igennek veszem – nevetek fel.

Összecsapok valami finomat. Kai nagyon jó ízűen eszik. A többiek is végre helyet foglalnak.

- Na mára békén hagyjuk a Dirusokat még be ugrunk Shinyához és el hozzuk Rukit.

- Nála maradt? – csodálkozom.

- Ja – szusszan Uruha.

- Itt a címe – adok egy cetlit amire gyorsan fel írtam Shini lakásának helyét.

- Honnan tudtad, hogy nem tudjuk?

- Megérzés – vonok vállat – Lehetőleg ne jegyezzétek, meg mert különben elköltözik, ezt is semmisítsétek meg – mosolyogva bökök a lapra.

- Oké – néz nagyon furcsán rám Aoi.

- Na nem mentek próbálni? Nem mintha nagyon unnám a tárasságot, de rendbe kell szednem a lakást.

Össze szedelődzködnek. Kainak is oda adom a ruháját zacskóban még vizes.

Már az ajtóban vannak mikor eszembe jut valami.

- Aoi – szólok a gitárosnak.

- Hüm? – pillant fel a cipő fel vételből.

- Nem ártana ha figyelnétek nem miden szoba van hang szigetelve – mosolyodom el.

- Hogy?

- Ugyan jó volt hallgatni, de azért nem vagyunk kíváncsiak a részletekre – kacsintok.

- Mi? – kerekedik el Uruha szeme.

- Vigyázatok hova mentek be. Kicsit zavartátok a beszélgetést – vonok vállat.

Sikeresen zavarba hozva ezzel a két gitárost.

Mosolyogva hagyom őket útjukra menni.”

Olyan jó lenne, ha Kai-nál több esélyem lenne, de amit a múltok tett totálisan összezavart. Mikor ö konkrétan meg mondta a magáét. Édes keserű emlékek buknak elő belőlem.

„Kaiban nem hagyhattam rossz emlékeket. Mert igen is szeret a társaságomban lenni.

Most is a próbavégén találkozunk az aulában és rögtön bele bonyolódunk a legfrissebb hírek kivesézésébe.

- Vacsora? – vetem fel hirtelen.

- Nálam?

- Benne vagyok. Holnap akkor behozlak. Csak szólj a többieknek. – már fél szavakból is értjük egymást ez olyan jó érzés. Mintha beengedett volna az életébe.

- Rendben – bólint. Beszáll mellém.

A vacsora hangulatosan vidáman telik. Persze ennek a bor is lehet egy segítsége.

- Szóval van, aki meg dobogtatja a szíved? – kéri kíváncsian. Na már megint a szerelmi ügyeknél vagyunk.

- Van – felem és vállat vonok.

- Ismerem? – kérdezi tovább.

- Persze – kuncogok. Hogyne ismerhetné hisz ö az.

- Oh – kicsit elkomorodik.

- Szép?

- Hai.

- Kedves?

- Hai.

- Vicces?

- Hai.

- Aranyos?

- Hai.

- Ki az? – pislog nagyot. Csak meg húzom a poharam. Sajnos a bortól nem lett elég bátorságom, hogy elmondjam neki.

- Majd meg tudod – kacsintok rá.

- Ez nem ér – duzzog.

- Miért?

- Te mindent tudsz rólam én meg semmit.

- Mért mit tudok rólad?

- Hogy miért hagynak ki a fanservicből.

- Talán, mert nem kedveled a fiukat? – kérdem lazán. Bár belül minden idegszálam pattanásig feszül.

- Hai – hebegi döbbenten.

Ez fájt. A’szem itt kell abba hagynom. Kai nem lesz partnerem. Sem most, sem a közel jövőben.

- Szerintem tegyük el magunkat holnapra – ásítok egy hatalmasat.

- Jó ötlet – helyesel Kai is laposakat pislogva.

A kanapén kötök ki. Kai pedig az ágyában. Nem mondom, szívesen vele aludnék. De hát, ha ö nem szívleli az illyes fajta dolgokat. Hát hagyjuk a fenébe, nem akarok rá erőltetni semmit. Ideje más felé nézni.

Csak fáj, hogy nem sikerült meg kedveltetnem vele magam elégé, hogy elfogadjon.

Keserű gondolatokkal aludtam el.

Másnap mintha kicseréltek volna vissza vettem a perverzebbik énemből. És csak viccelődtünk.

Meg tartom a három lépés távolságot, nem keresem mikor érhetek hozzá büntetlenül, félre értések nélkül.”

És meg tartom a három lépés távolságot, azóta is. Mégis ez az ebéd nagyon meg zavart.

A hét pihenőt leginkább azzal töltöm hogy pihenjek hangokat csalok ki a gitáromból és emlékezek a Kaial együtt töltött időkre. Most hiányzik egy kicsit. De talán így a jó mind kettőnknek.

Lehet tényleg új áldozat után kéne néznem, mert ez így nem fog menni.

Gondolatot elhatározás követi és már felöltözve készen egy új hódításra állok az ajtóban mikor meg szólal a csengő. Ki lehet az? Kinyitom és döbbenten pislogok párat mert nem jövök rá hogy került ide.