Minek hagytam ott a
gitárom? Nem mintha itthon nem lenne még egy, de nekem az kell, ami ott van
bent.
Felrohanok a terembe,
magamhoz veszem a gitárt meg néhány kottát.
- Szia – köszön rám Kai.
- Szia – fordulok felé
mosolyogva.
- Öm… ma nincs próbátok?
- Nincs.
- Akkor te, mért vagy
bent?
- Csak bejöttem a
gitáromért – mutatom fel a tokba rejtett drágaságot.
- Nem tudod véletlenül,
hol van Ruki?
- Bocs, nem az én énekesem
– nevetek fel.
- Csak, mert sokat van
Shinyával. Egyébként, mért nincs próbátok?
- Shinya tegnap lázasan
esett össze. Kaoru vitte haza. Kicsit aggódom érte. Most megyek hozzá –
határozom el. Ha másért nem, legalább főzök kaját a szerencsétlen dobosnak.
- Veled megyek. Lehet, ott
van. Várj, hozom a kabátom – azzal kirohan.
Kisétálok a teremből, és
bezárom az ajtót. Nekidőlök a falnak. Pár perccel később befut.
- Mehetünk – lihegi.
Kocsiba pattanunk, majd
Shinyánál ki. Nem is volt nagy forgalom.
Shinya beenged minket.
Ruki a fürdőből kerül elő.
Ejnye, Shini, hova lett a ridegség belőled? Úgy tudtam, hogy félsz kimutatni az
érzésed.
Kis szócsata alakul ki.
Felemlegetve egy-két ballépésemet. Uh, azt a bulit nem kellet volna, főleg, nem
a kicsik előtt. Igen kicsik. Kai az enyém, Ruki Shinié. Feladom, mert még a
végén több dolog is kicsúszik a száján annak az ominózus bulinak a
felemlegetése közben.
Rátérünk jövetelünk okára.
Nos igen Kainak igen nyomos az oka. De hogy Shin hagyta magát ápolni, na az
számomra elképzelhetetlen. Nincs nála rosszabb beteg.
Nem bírom ki, hogy ne
szoljak be. Muszáj, és még jót nevetek az egészen. De Shinya nem hagyja magát.
Letorkol. Ijedten hőkölök meg. Ennyire látszik rajtam, hogy nem voltam növel
mostanában?
Végül visszavonulót fuj,
és lefekszik aludni.
- Ne haragudj, Kai, de én
használhatatlan vagyok – ásít hatalmasat az énekes.
- Ruki, mi történt veled?
– kérdi kétségbeesetten a kis dobos.
Otthagyom őket, birtokba veszem
a konyhát. Csinálok valami ehetőt. Amint látom, Toshi is volt itt. Sose tudja
visszarakni ugyanoda az edényeket, amiért Shini mindig pipa.
Összekészítek levest, meg
valami táplálót is, majd visszamegyek a nappaliba.
- Hát te? – nézek a
duzzogó Kaira.
- Ruki visszament aludni –
pufog. – És még csak próbára se akart jönni.
- Nyugi – veregetem vállon.
– Csak fáradt. Elvigyelek valahova?
- Nem akarok visszamenni a
PSC-be. A cuccaimat úgy is elhoztam. És már sms-t is írtam Reitának, hogy
menjenek haza, Ruki lefújta a próbát.
- Ne duzzogj – ülök le
mellé. – Nem áll jól. Egyébként megérdemlik a pihenést. Meg aztán most
egyenesbe jönnek a dolgok.
- De hát.
- Emlékszel, mit mondtam
legutoljára?
- Persze, hogy Shinya nem
akar rosszat Rukinak.
- Na látod – felállok, és
magammal húzom kifelé.
- Hova megyünk?
- Hát, ha gondolod, hazavihetlek.
- Nem akarok – nyafogja.
De hasa éhesen kordul meg.
- Mit szolnál, ha megint
főznék valami finomat? – nevetem el magam. A múltkori kis közös főzés is jó
móka volt.
- Jó – bólint.
Elmegyünk bevásárolni, és
minden hozzávaló megvétele után, hozzám furikázunk.
- Tényleg, még nem mondtad
el, miért mondtad azt Shinyának.
- Micsodát? – pislogok fel
a hagymaszeleteléséből.
- Hogy az életembe
beengedtelek, de az ágyamba nem – és mindehhez édesen elpirul.
- Csak húztam Shini agyát
– legyintek.
- Milyért?
- Most gondold el –
szeletelek újra. – A Diru dobosa együtt jár a Gaze énekesével. Hát nem tudom,
te, hogy vagy vele, de én tudom, hogy ki lesz az uke kettejük közül.
- Shinya! – vágja rá
azonnal.
- Nem nyert – mosolyodom
el.
- Mi?
- Lányosnak néz ki, meg
néha olyan, mint egy hisztis picsa, de egyébként nagyon akaratos egy egyéniség.
Rukit ugyan nem ismerem, de ahogy Shinya csókol, megmondom az őszintét, 99%-ban
ő lesz a seme.
- De ennek mi köze ahhoz,
hogy folyton kétértelmű megjegyzéseket kapok tőled?
- Oh, észrevetted? –
jegyzem meg csak úgy mellesleg, de mikor ránézek, nagyon is várja a válaszom.
- Nem ismerlek eléggé,
hogy kiterítsem a lapjaimat. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy megtetszettél.
Mivel nem tudom, hogy ez rossz vagy jó lesz-e a bandának, így nem lépek csak
élvezem a társaságodat. – magyarázom, és beterelem a nappaliba.
- Magaddal nem is törődsz?
– ül le a kanapéra.
- Jaj, Kai-chan – sóhajtok,
és a kezébe adok egy pohár innivalót. Gépiesen beleiszik. Majd döbbenten
kikerekedik a szeme.
- És az én érzéseim?
- Édes – simogatom meg a
fejét. – Ha zavart volna minden tettem, nem lennél itt, nem tűrnéd, hogy
simogassam a fejed. Ami nekem különösen jól esik.
Belesimul tenyerembe.
- Milyen puha a hajad, akárcsak Shinyáé - kezdek el
játszani az egyik hajtincsével.
Csak értetlenül néz rám.
- Mi? – hebegi, mikor nem fejtem ki az észrevételeimet.
Elengedem a haját.
- Sajnos a kaja nem készíti el önmagát – lépek ki a
konyhába.
- Die, nem válaszoltál – méltatlankodik.
- Mire? – nézek ár
ártatlan szemekkel, és figyelem, ahogy nekidől az ajtófélfának, és összefűzi
karjait mellkasa előtt.
- Milyért hasonlítasz
össze Shinyával? Shinya állításod szerint Rukiért van oda.
- Ez így is van –
bólintok.
- Akkor, mit akarsz
Shinyától?
- Azon kívül hogy ne
hisztizzen annyit? – pislogok ár.
- He?
Na erre felnevetek.
- Te most kinevetsz? –
vágja be a durcát.
- Most mondd, hogy nem
vagy féltékeny Shinyára – lépek el a pulttól, kötényembe törlöm a kezem, és
állánál fogva kényszerítem, hogy nézzen rám.
- Én… nem… talán – hebegi.
Döbbenten elkerekedik a
szemem.
- Kai-chan – suttogom.
Figyelem, ahogy elnyílik
az a csókra csábító ajka. Nagyon nehezen, de elszakítom tekintetem szájától, és
a szemébe nézek. Döbbenetemre vágyat látok benne, valamint kétségbeesést és
értetlenséget.
- Kai – nyögöm kiszáradt
torokkal. Sajnos túlságosan is vágytól fűtött hangon.
- Die – suttogja, és közelebb hajol.
Ekkor megszólal a
telefonom. Összerezzenek a csengetésére.
- Megölöm Kyót – motyogom.
És elővadászom a nyamvadt zajongó készüléket.
- Igen? – morranok bele.
- Elnézést, én Maki-chant
keresem – hebeg vele egy férfi.
- Sajnálom téves – teszem
le.
- Mért ölöd meg Kyot?
- Mert erre a borzalomra
állította a telefonomat.
- Micsoda? – kuncogja.
- Kyo megrögzött szokása állítgatni
a csengőhangom, aztán persze csodálkozik, ha nem veszem fel. De nem csak nekem
állítja át mindig, hanem Kaorunak is meg Toshinak is, ebből persze volt kis
nézeteltérés. Shini telefonjához nem mer nyúlni.
- Ez valami énekesi
ártalom?
- Hogy?
- Ruki is mindig ezzel
szórakozik. Bár mi inkább frászt szoktunk kapni, mert mindig valami pörgős
számot rak be – neveti el a végét. Nem tudok magamnak parancsolni, és megérintem
az édes kis gödröcskét az arcán. Kicsit megremeg. Felpislog rám. Oh, de vágyom
ajkaira. De ha most megcsókolom, lehet elcseszek mindent. Nem akarom elveszíteni,
hisz még az enyém se lett.
- Ano… Die, füsttől az
olaj – kiált kétségbeesetten. Én pedig, mint akibe belecsíptek, rohanok az épp
szenessé, kokszolódni vágyó gombócokhoz.
Kai terít. Kicsit ugyan
megégetek a gombócok, de azért finom.
- Um… Die – szólal elgondolkodva
az asztal másik oldaláról.
- Mondd – motyogom egy
újabb korty bor után. Tuti, megint valami cikis dolog van velem. Mint
általában.
- Mikor csókolt meg Shinya
téged?
- Az egy fogadás volt –
legyintek – pár éve. Kyo kiakadt valami miatt, és elvesztettem a fogadást,
szegény Shinya meg szenvedő alany volt.
- Mi?
- Most az egész sztorit
akarod?
- Igen – csillannak fel a
szemei.
- Rendben, de erre igyál
nem túl jó dolog – töltöm tele a poharát. Kicsit megdöbben, de azért iszik.
- Kyóval fogadtunk, hogy
Toshi mikor cipeli el az ágyba Kaót. Nos én arra fogadtam, hogy nem fog összejönni
neki. Mivel Kao nagyon nem akart kapcsolatot, és panaszkodott is miatta nekem.
Aztán kitűztük a dátumot, és figyeltünk. Egyikünk se szolhatott bele. Persze a
dobossal senki nem számolt, mert kiakadt Toshi folyamatos célozgatásai miatt,
és Kaoru hidegsége miatt. Szóval kiüvöltötte magát és rájuk zárta az ajtót.
Aztán már csak azt vettük észre, hogy összebútoroznak. Kyo kárörvendett, Shinya
dühöngött, és végül mivel beleszólt szenvedhette, mert kapott tőlem is meg
Kyótól is egy csókot. Kyótól azért, mert utána még neki állt feljebb, így az
énekes simán csak belefojtotta a szót.
- Ilyenben fogadtatok?
- Mit vársz tüllünk? –
lemondóan megrázom a fejem, de azért a mosolyomat nem tudom eltüntetni.
- Hát, hogy felnőttesen
viselkedjetek.
- Na, ezt se hallottam még
– nevetek fel. – Kai-chan, befutott banda a Dir en Grey. Viszont a szerelemnek
mi se tudunk parancsolni. Ahogy Shinya küzdött ellene, Kaoru is ezt tette.
Mégis máshogy sült el.
- És te?
- Oh, én elfogadtam, hogy
hoppon maradok – kacsintok rá.
- Mi?
- Kai-chan, ne játszd a
hülyét, pontosan tudom, hogy nem vagyok az eseted – vonogatom a vállam. Újabb
pohárral döntök le a torkomon. – Tekintve az esélyeimet nem hiszem, hogy van
értelme nagyon erőlködni, így maradok a háttérben.
- Te most… te most nyíltan
szerelmet vallottál nekem? – sápad el a kis dobos.
- Jaj, Kai-chan, de túl
bonyolítod – legyintek. – Nem mondom, hogy szerelmes vagyok, de azt se, hogy
közömbös lennél a számomra.
- Oh, hogy te milyen
édesen hülye vagy – kecmereg fel az asztal mellől és kicsit imbolyogva felém
tart.
- Mennyit ittál? – nézem a
józan kígyó járását.
- Nem tudom – von vállat
és beleül az ölembe. Na várjunk egy percet, mit keres az ölemben? Hisz nem is
olyan rég még ö hangoztatta nagyon is hihetően, hogy a lányokat szereti, és
pasinak az ágyában helye nincs.
Erre most már a nyakamat
öleli körbe. És közel hajol. Jaj, ennek nem így kéne megtörténnie.
-Aoi azt mondta, volt egy
nagyon részeg estém itt. Én viszont nem emlékszem rá.
- Még jó – kuncogok.
- Te emlékszel rá?
- Nagyjából – térek ki a
válasz elől. Most mondjam el neki, hogy nagyon leittuk magunkat, én pedig
mindenki szerelmi életét ecseteltem neki, utána az ölemben aludt? Na nem.
- Meséld el! – kéri
mindezt angyali mosollyal az arcán az ölemben ülve.
- Eto… beszélgettünk –
idézem fel. – Aztán elaludtál. Én is elaludtam, csak én a fotelben, te a
kanapét foglaltad el.
Gondolkodva néz rám.
Konokul hallgatok.
- Akkor semmi nem történt?
- Azonkívül, hogy berúgtál
pár üveg igen finom bortól? Nem, semmi egyéb, kellet volna? – teszem még hozzá
vigyorogva.
- Nem – rázza meg a fejét.
– Arra emlékezni szeretnék. És most fogok is, remélem.
Ellenkezni nincs időm,
csak számra hajol. Először puha, majd, mikor nem tanúsítok ellenállást,
bebocsátást nyer. Hagyom, hogy feltérképezze számat, nyelveink vad csatájába
hívom. Átveszem az irányítást. Hosszú percek után válunk csak szét.
- Azt hiszem, haza kell
mennem – suttogja kipirult arccal. Szemében nem látok megbánást, csak
döbbenetet.
- Hazaviszlek – ajánlom.
- Nem, most jót fog tenni
egy kis séta – rebegi. Kikecmereg az ölemből. Tehetetlenül tűröm, hogy
lehulljanak róla karjaim. Nem is tudom, mikor öleltem magamhoz.
Kikísérem az ajtóig.
- Köszönöm az ebédet –
hajtja le a fejét.
- Én köszönöm, hogy
elfogadtad a meghívást – felemelem a fejét. – Ne haragudj a tetemért –
suttogom. Döbbenten néz a szemembe. Elengedem még mielőtt valami hülyeséget
csinálnék.
Egy percig némán bámuljuk
egymást. Majd látom az elhatározást a szemében. Megragadja a pólómat, és egy
gyors puszit kapok a számra. Lemerevedem, mire föleszmélek már csak az ajtó
csapódását hallom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése