12. fejezet: Kyo pov

Alig vagyok képes oda figyelni a próbateremben. Nem megy minduntalan Nion jár a fejem, evet rendesen, bevette a gyógyszereit?

Shinya lázasan dől ki a dobok mögül szó szerint. Vele meg mi történt? Nem szokott ilyen lenni. A társaságból ö az egyetlen, aki már krónikusan ügyel az egészségére.

Felajánlom, hogy segítek haza vinni, de Kao elzavar. Valószínűleg látszik rajtam az aggodalom.

Alig érek haza, máris meg üti fülem Nio nyögése. Nibu is jön üdvözölni.

- Az ágyában van legalább? – sóhajtok fel.

Igen az ágyában fekszik és nem a békésebbik álmot látja.

- Nio ébredj – fogom meg a vállát. Nem akar fel ébredni. Enyhén meg rázom, ez se hat csak nyöszörög.

- Kelj fel, ezek csak rém álmok! – a rázás nem segít, hát fel ültetem. Nem reagál, magamhoz ölelem.

- Nio csak rosszat álmodsz – simogatom a hátát. Meg remeg.

- Kyo – suttogja el haló hangon. – Már itthon? – egy kicsit elhúzódik. – Kyo gazda… már megint gondot okoztam – suttogja könnyes arccal.

- Nem okoztál gondot – borzolom össze a haját. Visszadöntöm a párnára. – Pihenj – utasítom, de nem engedem el a vállát.

Figyelem, ahogy meg nyugszik.

- Egy egész szabad hetem van – mosolygok, egy pillanatra meg hökken, majd szétárad az arcán a boldogság.

- Kyo gazda – mosolyog rám. Ellőt valahogy jobban érzem magam.

- Nos, mivel ennyi szabad időm lett gondoltam kicsit itthon maradhatnánk, aztán ha van kedved és erőd, a kertbe is kimehetünk. Nagymosást kell tartani és egy kiadós takarítás sem árt – sorolom, ami hirtelen eszembe jut. Nem mondom, hogy sok kedvem van hozzá, de meg kell csinálni és most van rá időm. Kerek szemekkel pislog rám.

- Sok kedvem nincs kimozdulni – vonom meg a vállam – Ja igen – kapok észbe – Készítem korai vacsorát.

Azzal ott hagyom, hogy összeüssek valami ehetőt.

Tálcán viszem vissza és fel ültetem Niot majd ölébe rakom a vacsorát mellé telepedem és csendben eszünk, azt nem mondám, hogy békésen mert Nibu folyton kuncsorog.

- Mars a helyedre! – morranok fel, erre hatalmas szemeket mereszt rém – Ne kunyerálj és maradhatsz – döntök végül erre Nio felnevet.

Mióta itt van nem hallottam nevetni de ez most… zene füleimnek, annyira felszabadultan kacag. Csodálkozva és talán enyhén csodálattal figyelem vidám arcát. Meg melegszik a szívem.

Vacsora után be adom neki a szükséges gyógyszereket és már aludhat is.

Előkészülök a holnapi nagymosásra. Végig járom a házat és minden széthagyott ruhát összeszedek. Mikor az utolsó zokni is a kupacon végzi, letusolok és megyek aludni.

Reggel a szokottnál később kelek, ami meg döbbent. Majd eszembe jut, hogy Shinya összeesett lázasan, nem szokta magát ennyire meg hajtani.

Nio békésen alszik Nibuval. Nyitva hagyom az ajtót, hátha a kutya mégis ki akar jönni.

Neki esek a válogatásnak. Nem is tudtam, hogy ilyen sok mintás ingem van.

Az első adag le is megy, mikor Nio ki jön a szobájából. Enyhén kótyagos a gyógyszerektől, de azért rendületlenül áll.

- Mindjárt csinálok reggelit – megyek a konyhába, hagyom, hogy hadd oldja meg maga a reggeli teendőit.

Már kicsit éberebben érkezik a konyhába.

- Foglalj helyet – intek a már kikészített tányér felé. A székre is raktam vagy négy párnát kényelme kedvéjért.

Halk köszönöm-öt rebeg és nekilát.

Nibu is feltűnik ö is kap a tányérjába. Jó ízűen esznek, élvezet nézni.

Reggeli után vissza a mosáshoz. Pont lejárt a gép is.

- Mennyire érzed magad jól? – pakolok egy lavórba. Értetlenül néz rám – Ezt ki tudnád teregetni? – intek a kert felé.

- Persze – bólint, már megy és csinálja.

A következő adag indítása után megyek Nio után, hogy segítsek neki.

Kint áll a kertben Nibu próbálja fel hívni magára a figyelmét, de nem megy neki. Valamiért nagyon maga alatt van. Mellé sétálok.

- Nem lett tiszta – suttogja.

Kezében pont az az alsója van, ami aznap volt rajta, még mindig véres.

- Ne foglalkozz vele – fogom meg az anyaggal együtt a kezét.

- De… - pillant felé és a szemében kétségbeesés csillan – Ezt tőled kaptam – motyogja.

- Nio – simogatom meg az arcát egy sóhaj kíséretében – Van egy ismerősöm valami csodálatos módon képes eltüntetni a vérfoltokat. Majd meg kérdezem a titkát – erre fel vidul.

A ruhák kikerülnek a szárítóra. Mi pedig visszamegyünk a házba.

Neki állok porszívózni, egy porrongyot adok Nio kezébe.

- Remélem, tudod hogyan kell – morgok. Nem rá vagyok mérges csak maga az, hogy takarítás. Nem a kedvenc elfoglaltságom.

Fel zug a motor, és neki esek a szőnyegnek. Kihitte volna, hogy a múltkori buliról még találok konfetti maradványt.

Nio meg böködi a vállamat, kikapcsolom a zajos szörnyeteget.

- Igen? – fordulok felé. Teljesen zavarban van.

- Ez micsoda? – mutat fel egy dobozt. Jobban meg nézem.

- Óvszer – felelem semleges hangon – Hol találtad?

- Ott – mutat az egyik felső polcra. Csodálkozva veszem tudomásul, hogy elfelejtettem a helyére rakni.

- Kösz – veszem ki a kezéből és beviszem a hálószobámba.

- Öm… - szólal meg mögöttem – Mire való?

-Ne hogy azt mond, hogy nem találkoztál még ilyennel – veszem ki újra a dobozt. Fel bontom és kiveszek belőle egy tasakot. Kikerekednek a szemei.

- De azt hiszem, így már találkoztam vele – remegnek a kezei mikor át veszi a kis csomagot. Meg nyomkodja és vissza adja. – Így ismerem – bólint, de a félelmet nem tudja elrejteni a szemében.

- Akkor jó – bólintok és vissza süllyesztem az egészet oda ahova való.

A továbbiakban nem kérdez és meg próbál mindent vissza rakni oda ahonnan leszedte. A dobozt se tudom mért hozta ide. Talán mert szép volt a minta rajta? Nem igazodom ki rajta. Eddig nem igazán kérdezett, lehet így próbálja a határokat? Nem tudom ki volt az előző gazdája, de nagyon nem bánt vele jól. Látszik, hogy még mindig fél a hangos dolgoktól. Nibu viszont nagyon jó hatással van rá.

Megint rengeteg megválaszolatlan kérdés és még Kaoru se nyugtatott meg azzal, hogy eltűntek listáján van. A szülei meg haltak. De ki a pokol vitte el úgy a kórházból, hogy még csak nyoma se maradt az ott létének.

Halk dúdolás üti meg a fülem. Kikukkantok a nappaliba, de üres a konyhából jön némi zörgés.

- Mit énekelsz? – kérdezem az ajtófélfának dőlve.

- Nem tudom – von vállat.

- Nio, tudom megígértem, hogy nem faggatlak, de annyit árulj el kérlek emlékszel valamire az előző gazdád előttről?

Rám kapja a tekintetét, zavarodottan pislog párat, gondolkodik.

- Nem – suttogja.

- Sejtettem – sóhajtok. Bár a jelek is nyilván valóak voltak.

Hatalmas szemeket mereszt rám. Szavak nélkül kérlel, hogy mondjak valamit. De megtagadom a néma kérdést és ott hagyom. Inkább visszamegyek a zajos szörnyhöz.

Jócskán elmúlik dél mire készen van a lakás porszívózás szempontjából.

Fáradtan ülök le a konyha asztalhoz.

Nio tálalja a rántottát. Bocsánatkérő pillantásokat küld felém, csak legyintek. Elvégre nekem kellet volna főznöm.

A továbbiakban felváltva hordom ki a ruhákat a kinti szárítóhoz és mosok fel.

Hulla fáradtan dőlök el a kanapén egy nagyon tiszta nappaliban.

- Jó munkát végeztünk – mormogom elégedetten. A szőnyegen Nio terpeszkedik. Közelebb mászik hozzám és el kezdem simogatni a fejét. Valahogy ez mindkettőnkre nyugtató hatással van, nézem az arcát, ahogy egy békés mosoly játszik ajkain. Fáradtan vissza ejtem a kanapéra.

- Kyo gazda – szól Nio.

- Igen? – motyogom.

- Az ágyban aludjál – kérlel. Kinyitom a szemem.

- Oh – ülök fel. Még mindig a kanapén vagyok – Mennyi az idő? – nyújtózkodom.

- Hát… - Nibu berohan és boldogan körbe ugrál minket.

- Tehát vacsora idő – konstatálom és megyek enni adni a háziaknak.

Vacsora közben beugrik valami.

- Nio – meg várom, míg fel néz a tányérjából – Holnap elmegyek meg látogatni Shinyát. Meg fázhatott, igen rendesen és nem hiszem, hogy nagyon engedi, hogy istápolják.

Csak bólint, hogy értette.

- Van valami kívánság, mit vegyek? Csak, mert boltba se ártana menni – vetem fel.

Most a fejét rázza. Hát szépen vagyunk.

- Szereted a csokoládét? – kérdezem konkrétan.

- Nem tudom – feleli őszintén és ez annyira meg lep, hogy döbbenten pislogok legalább fél percig.

- Akkor hozok kóstolót pár féléből – nyögöm ki nagy nehezen.

Megcsörren a mobilom.

- Igen?

- Hali Kyo – köszön bele gitárosunk.

- Szia mond.

- Főztem Shinyának, csak nem tudom el vinni…

- Holnap megyek hozzá, addig csomagold szálitató formába.

- Meglesz, mielőtt ide érsz csörgess meg.

- Jó.

- Pá – köszön és bontjuk a vonalat.

- Ez is elrendezve – bólintok nyomaték kedvéjért.

- Micsoda?

- Die főzött Shinyának. Holnap legalább nem üres kézzel megyek. Az én főztöm nem tuti, hogy megeszi. – ezen muszáj elmosolyodnom. Nio érdeklődve figyel, csak legyintek, hogy együnk tovább.

Az est további részében nem is beszélgettünk csak némán figyeltem, ahogy elmosogat, elpakol és megy fürdeni. Valahogy meg nyugtat a jelenléte, már nem akarok rajta gondolkodni, csak örülök, hogy itt van.

Die telefon hívására ébredek. Nio picit mocorog mellettem a zajra. Hogy került ide? Ja igen megint rém álma volt és átkúszott hozzám.

Csendben kelek ki az ágyból, hogy ne ébresszem fel. Ilyenkor olyan aranyos.

Gyors zuhany, öltözés és indulás. Bár az öltözéssel némi probléma van tekintettel arra, hogy a ruháim nagy része a szárítón várják a napsütést.

Hagyok egy levelet Nionak melyben közlöm vele, hogy Diehez mentem, meg Shinyához is benézek, nyugodtan el foglalhatja magát majd valamikor este jövök.

A gitáros elég morcosan nyit ajtót. Valami probléma van ez látszik az arcán. Össze van zavarodva. Remek.

- Anya receptje, ha ez nem hozza rendbe Shinyát, akkor semmi – bök az összekészített ételhordóra.

- Hát remélem hatni fog, nincs kedvem új dobost fogadni a bandába. Shinyát is nehezen szoktam meg.

Csak el mosolyintja magát, itt tényleg nagy a gond, ha még nevetni se nevet.

- Szerintem menjél el inni, az általában helyre ráz.

- Ha te mondod – csóválja a fejét, de látom rajta, hogy meglepődött.

- Nekem is segít néha egy görbe este – vigyorodom el.

- Pedig mostanában elég kiegyensúlyozottnak tűnsz. Bár a múltkori kis gebasz a kutyáddal láttam meg rémítettet. Most is valami történt vele?

- Igen, valaki bántotta és nem tudom ki volt az – sóhajtok – Kaoru azt mondta előkeríti az elkövetőt.

- Először elütik, majd még bántják is… - lemondóan meg rázza a fejét és sóhajt – Rendesen rá jár a rúd szegényre.

- Mikor befogadtam is össze volt verve – bólintok komoran.

- Majd szeretném meg nézni, hátha te jobb hatással vagy rá – nevet fel – Meg aztán csak azért mert ez a kutya Nio nagyon jó hatást gyakorol rád. Sokkal jobb a hangulatod mióta veled van.

Kicsit hökkenten pislogok.

- Most mit vagy így meg lepődve? Látszik és kész! Lassan viszont menjél, mert a dobos lehet éhen halt, ugyan Toshi azt írta csinált neki kaját.

- Akkor még rendet is rakhatok. – fintorodom el.

- Ja igen Toshi meg a rend szeretete. Egyébként mit csinálsz a szabad idődben?

- Tegnap nagymosás volt, ma itt vagyok, holnap folyatom a takarítást – sorolom a heti programomat.

- Azonkívül?

- Nem Die – csóválom meg a fejem nevetve – keress más ivó pajtást a „rendbe rakom a gondolataimat” estére, én nem érek rá.

Csak nevetünk együtt a dolgon.

Összeszedem magam és megyek a doboshoz immár Die főztjével a honom alatt.

Shinya nyitva hagyta az ajtót. Végül is Die irt neki sms-t. Így gondolom, hogy ne kelljen fel kelnie.

Bemegyek, Miyu bizalmatlanul fogad, biztos érzi rajtam Nibu szagát. Körbe nézek Shinya alszik. Kicsit összepakolom a konyháját, látom volt itt valaki. Elég ismert a konyhájában, de nem elégé. Shinya utálja, ha a Miyuról készült kép egy picit is elmozdul, valamint ha az edények nem olyan sorrendben vannak amilyenben ö hagyta… és még sorolhatnám a hárklijait.

Neszezés a hátam mögül.

- Oh fel ébredtél – nézek az épp kikóvályog dobosra.

- Aha – krákogja.

- Itt egy kis mézes tea – ültetem le és adok a kezébe egy bögre forró italt.

- Kösz – köszörüli meg a torkát és még fázósan magára húzza a köntösét.

- Die csinált erősítő levet, azt mondta anyja receptje, így hamar fel épülsz.

Csak elmosolyodik. Látom, hogy nyomja valami a lelkét. Neki állok meg melegíteni az ebédjét. Így is bőven benne járunk az időben.

Lerakom elé a még gőzölgő levet és a bögréjét is újra töltöm. Csendben figyelem a mozdulatait.

Miután befejezi az ebédjét, elmosogatok, addig átköltözik a kanapéra és egy meleg takaróba bugyolálja magát.

Leülök az egyik fotelba és nézzük egymást némán.

- Van valakim – böki ki végül.

- Sejtettem – motyogom, de figyelem tovább. Észre veszi ugyan a megjegyzésem, de nem törődik vele.

- Ismered – elkezdi fixírozni a dohányzó asztalt.

- A nagy ő, akiről múltkor beszéltünk? – kérdezem miután a csend nagyon elmélyült.

- Igen.

- Taka-chan?

- Igen… jól sejtem, hogy még mindig nem tudod ki az?

- Jól – hátra dőlök és fel húzom az egyik lábam.

- The GazettE-ból Ruki – motyogja nagyon halkan.

Elsőre meg döbbenek, mindenre számítottam csak erre nem.

- Hát… - meg köszörülöm a torkom – Egészségedre, ha jól hallottam igazi kis pukkancs.

- Nem pukkancs – méltatlankodik, majd mikor fel fogja, hogy fogalmam sincs milyen lehet, csak hallomásból ismerem megnyugszik – Kicsit erőteljesebb a jelleme, de nagyon aranyos – mosolyodik el – Nagyon kedvelem.

- És ez vissza is igaz?

- Nem tudom pontosan, de szerintem igen.

- Akkor nekem kifogásom nincs, csak nehogy meg találjon bántani – gonoszkásan elmosolyodom.

Elmosolyodik.

- Egyébként hol jár a nagy szerelmed, ha már itt tartunk?

- Bent van, neki ma dolgozni kellet, nem úgy mint nekünk, hogy kénszer szabit kaptunk miattam.

- Tényleg, hogy sikerült meg fáznod?

- Azt hiszem mikor volt az a nagy zuhé pár napja, engem is elkapott, esernyő nélkül sétáltam. – ekkor beugrik Nio, ahogyan rá találtam, az a kép a fejembe égette magát. – És Rukinál kötöttem ki. Te hoztál haza másnap még beszéltünk is róla.

- Igen emlékszem – motyogom.

- Mi baj Kyo?

- Semmi, csak volt egy rossz emlék képem – legyintek és mosolyt erőltetek magamra – Szóval, így indult meg a nagy szerelem?

- Így is fogalmazhatunk. – von vállat.

- Na de legalább nem vagy egyedül – nevetek fel.

Ajtó nyílás és csak még nagyobb lesz a jókedvem, mikor meg látom az enyhén zilált külsejű gaze énekest. Mit se törődve Shinya megrovó pillantásával vállon veregetem.

- Na látod már meg is érkezett.

Közelebb hajolok a doboshoz és a fülbe suttogom.

- Azért óvatosan, még beteg vagy, nem kéne átragasztanod testnedveiddel a bacilusokat. – még arcon puszilom a nyomaték kedvéjért. Élvezettel nézem, ahogy Shinyát elönti a pír.

- Kyo! – kiált, de a vége köhögésbe fullad.

- Ne erőltesd túl maga – borzolok bele szőke tincseibe – még szükség van rád, és nem csak a bandában. Ne feled, mit ígértél régen – egymás szemébe nézünk.

Némán emlékeztetem arra, hogy volt négy éve tett egy ígérete, amit szeretnék, ha betartana. Nem szokásom semmit elvárni, de ezt nem akarom, hogy elfelejtse.

Elindulok, kifele menet a még mindig sóbálvány módjára álló énekes szemébe nézek.

- Ruki, vigyázz rá – mondom kemény hangon, majd vissza se nézve kilépek a már erősen sötétedő utcára.

Niot egész napra magára hagytam, remélem semmi baja nincsen.

Otthon Nibu fogad kedvesen körbe ugrál. De Nio sehol. Se a konyhában, se a szobájában, se a fürdőben.

- Kyo gazda! – ölel meg hátulról.

Megnyugodva sóhajtok fel.

- Szia – köszönök.

- Üdv itthon – mosolyog.

- Hazajöttem – borzolok bele tincseibe.

Leülünk vacsorázni.

Ezt az idillikus pillanatot választja a telefonom, hogy egy rettegett csengőhangon szólaljon meg. Ez Kaoru.

- Igen? – köszönök bele.

- Szia, nos van egy apró gond a turnéval.

- Miszerint?

- Ha vége a kényszer pihenőnek a menedzser nagy megbeszélést akar tartani, ugyanis előrébb hoztuk a turnét egy picivel, de csak két koncert csúszik.

- De hát addig még negyed év van – motyogom.

- Nem baj most kell meg beszélni és gondolom nem akarod otthon hagyni a kis kedvencedet – kihallom a hangjából az aggodalmat.

- Hát nem szívesen, de Nibut így se vihetem magammal.

- Azt meg oldjuk ott a megbeszélésen.

- Jó, de talán ne most hozd rá a frászt – mérgelődöm.

- Kyo figyelj, ha bemegyünk úgy is meg kell ismerniük a többieknek. Találd ki, mikor akarod behozni őket és akkor úgy intézem hogy ne legyen nagy gond belőle.

- Jó – morgok tovább.

- További szép és nyugodt pihenést – ironizál még egy kicsit. Elköszönök és levágom a készüléket.

Nio ijedten figyeli mozdulataimat.

- Bocsánat – sóhajtok.

- Mi húzott fel ennyire?

- Kaoru hívott. Lesz egy megbeszélés, ha visszamegyek dolgozni, előrébb tolták a turné kezdését. Két koncert csúszik. És muszáj lesz bemutassalak a srácoknak, ha magammal szeretnélek vinni a turnéra. Legalább ők ne kapjanak frászt, hogy viszlek.

- M… ma… magaddal viszel? – hebegi, kikerekedett szemekkel.

- Még pár hónap van az indulásig. És egy negyedéves turnéról beszélünk, nem szívesen hagynálak itthon egyedül – vonok vállat.

Mikor fel nézek a szeme úgy ragyog mint a csillagok.

- Én… én tényleg veled mehetek? – kérdezi kikerekedett szemekkel.

- Igen – bólintok – De ott nem olyan vagyok, mint itthon – figyelmeztettem – Mindegy, úgy is be kell vigyelek nem sokára. Addig meg elmesélem ki kicsoda.

A szabadságból fen maradt időt memorizálással töltjük.

Végre itt a nyár

Kedves olvasok és erre tévedők!

Végre itt a nyár!
Ennek köszönhetően valószínűleg meg többszöröződik a fel tett fejezetek száma, valamint a végéhez közeledvén lehetséges a befejezés is.
Még mindig az utolsó három fejezettel küzdök, szóval majd csak lesz valahogy :)
De végre itt a nyár és rengeteg szabad idő!
Ennek köszönhetően itt egy újabb fejezet :)

11. fejezet: Die pov

Kedvenc kocsmámban üldögélek, kedvenc sarkomban, már így is jó pár üveg ácsorog előttem üresen mikor meg áll mellettem valaki.

- Hát te kicsi mackó mit keresel itt? – mérem végig az amúgy igen nyűgös állapotban lévő dobost.

- Amit te – veti oda és le zuttyan mellém. Rendelünk még egy kört, immár nem egyedül iszogatok.

- Én bánatomat iszom el, te?

- Szintén zenész – motyogja. Csak nevetek a szójátékon. Pár korsó sör némaságban fogy el.

- Tudod – szólal meg végre Nao és gondolkodva forgatja a poharát – Nem hittem volna hogy ide kerülök valaki miatt.

Csak fel kuncogok.

- Szerelmi bánat? – nézek a szemébe, ami már enyhén keresztbe áll az elfogyasztott alkohol mennyiség miatt.

- Valami olyasmi lehet – von vállat – Igazából magam se tudom, ha meg látom bárhol, legyen az interjú vagy klip egyszerűen nem birok magammal, folyton őt nézem. A szívem ki ugrik a helyéből.

- Hát igen ez valami szerelemféle – biztatom és meg húzom a poharam.

- De…

- Nyugi kicsi Nao nem kell nagyon félni – veregetem vállon.

- És téged mi űzőt az alkohol mámoros vidékére? – kérdi úgy mellékesen.

- Oh engem egy fekete démon, aki össze zavart – mosolygok ahogy Kai vágytól csillogó szemeire gondolok enyhén pírral el öntött arcára.

- Fekete démon?

- Az. Egyszer közli, hogy ugyan menjek a fenébe, másszor meg kifulladásig csókol.

- Nehéz eset – bólint egyetértően Nao.

- Na és Te? Mert konkrétumot nem mondtál.

- Oh – kicsit el bizonytalanodik körbe néz, de közel távol nem figyel ránk senki. Nagy levegőt vesz, végül csak bele kezd a kis meséjébe:

- Van egy basszeros, aki meg dobogtatja a szívem, de akár hányszor a közelébe kerülök mindig valami hülyeséget csinálok. Nem tudok mit reagálni. Lenéz, lekezel és még csak pár kedvesnek mondható beszólása volt. Ma is összefutottam vele tök véletlenül és szószerit. A folyóson össze koccantunk, majdnem hanyatt estem erre elkapta a kezem egyenesbe rántott erre majdnem rá estem. Közli, hogy ne szerencsétlenkedjek és a falhoz tol. Szerinted kétségbe essek, vagy egyszerűen hagyjam a fenébe az egészet.

- Szerintem ne hagyd veszni – somolygok.

- Mért?

- Láttam egy párszor, hogy néz rád az a bizonyos basszeros – meglepett arcán muszáj nevetnem.

- Tudod?

- Persze, pár hónapja elég rendszeres vendég vagyok a próbáikon. Nem volt nehéz észre venni, hogy akár hányszor elmentek a nyitott ajtó előtt éppen ki nem esik a székéből. Vagy a dohányzóban. Bár ezt inkább egy-két csapat társának az elmondásából tudom.

- Szóval lebuktam? – sóhajt és újra meg húzza a poharát.

- Csak egy kicsit – kuncogok – Szerintem ne igyál többet – nézem a már így is elég instabilan üldögélőt.

- Mért ne? Ma alkoholba fojtom a bánatom holnap fájni fog a fejem és végre helyre kerül minden.

- Na gyere haza viszlek – nyúlok a hona alá.

- Még nem mondtad el a te mesédet – érvel, még maradna.

- Egy utolsó kört még – kéri. Végül bele megyek.

Meg isszuk az utolsó cseppet, mikor Nao feje hangosan koppan az asztalon.

- Te is jól kikészültél – fizetek és fel nyalábolom a még mindig alélt dobost.

- Na tessék megint egy dobos – mosolygok a saját szerencsétlenségemen.

Kifele menet mintha egy ismerős szőke üstököt látnék, de nem vagyok benne biztos, elég sokat ittam ahhoz.

Kocsi nélkül indulok haza. Vállamon az édesen hortyogó Naoval. Remek este volt.

Majdnem olyan jó mint mikor Kaial csíptünk be igen rendesen. De a másnapi ébredés se volt semmi.

Naot végig fektetem a kanapén és rá teretek egy takarót.

A kanapé látványától előtörnek az emlékeim.

„Kai érkezik hozzám nem is olyan régen említettem neki valami receptet, amit ki szeretne próbálni és mivel nagyon szeretem ezért meghívtam magamhoz, hogy füzük meg együtt. Ugyan hátsó szándékom van, de amíg nem vagyok biztos a dolgomba nem lépek.

- Érted menjek korábban, és elmenjünk bevásárolni? - hívtam fel a dobost.

- Igen, az jó lenne - felelte.

- Akkor tíz perc és ott vagyok, készülj el - bontottam a vonalat.

Először elmentem érte a PSC-hez. Még jó hogy Ruki véget vetett a próbájuknak mire oda értem. Elmentünk bevásárolni.

Nem is tudtam, hogy a vásárlás ilyen szórakoztató is lehet. Végig beszélgettünk, sokat gondolkodtunk, hogy mit is vegyünk és mennyit. A recept persze pontosan leírta a mennyiségeket, de azért két férfi sokat bír enni, főleg ha éhesek.

Én pedig ma a reggeli kivételéven nem is ettem, külön estére tartogatva a hasamat, és Kainak magamat... vagyis a főztjének.

Hozzám vittük a cuccokat.

- Ezt hova tegyem? - kérdi, és felmutatja a vásárolt bort.

- Nyisd ki, had levegőzzön - mondom, és folytatom a dolgok kipakolását az asztalra. Miután végeztünk, ki töltöttem két pohárba bort, koccintottunk, aztán hozzáláttunk a vacsora elkészítésének. Egész a desszertig nem volt semmi gond, ott azonban váratlan fordulatokat vettek az események.

Konkrétan egymást dobáltuk liszttel, cukorral, tojásokkal, ha jól látom még a bors is, a folyamatos tüsszögések oka.

- Kész, feladom – tartottam fel a kezem, majd lestem ki az asztal mögül. Felnevettem, amikor Kait megláttam, amint engem figyel a hűtő kinyitott ajtaja mögül. Ő azt használta pajzsként.

- A desszert tetőtől talpig rajtunk van - állok fel nevetve, és még hangosabban kacagtam, amikor előbukkant ő is.

 - Mit szólnál, ha lezuhanyoznánk? - firtatom.

- Az jó lenne... - mondja. -Mehetek először?

- Tiszta törülközött találsz a szárítón. – intek a fürdő felé.

Magára zárja az ajtót, jól teszi nem tudom hogy álltam volna meg hogy ne menjek utána.

A mocsok nagy részét fel takarítom. Nem rendezek nagy takarítást, de azért nem akarok minden sarokban lisztel, meg cukorral találkozni. És a bogarak se jönnének jól.

- Szabad a fürdő – les be a konyhába kedvenc dobosom.

- Ruhát válasz a szekrényből.

Bólintva el tűnik a hálóban.

Kai után én is letusolok. Mire tisztán és trutyi mentesen kiérek a nappaliba Kai már terített.

Az étel egyszerűen felséges lett.

- A’szem meg tartalak – kacsintok rá. Csak zavartan pislog rám – Istenien főzöl – simogatom meg elégedetten a pocakom – Persze nem látszik a kockáktól, de nagyon is tele vagyok.

Felnevet.

Átköltözünk a nappaliba, viszem a bort is.

Zenéről folyik a szó. Majd a zenekarokról és persze elő kerülnek a szerelmi életek is.

- Te nem tudod, hogy kivel járhat Tora? - kérdezi Kai kíváncsian. - Már nyílt titok, hogy van valakije, de senki sem tudja, mégis ki lehet az illető.

Én csak sejtelmesen elmosolyodtam, hisz, ha lehet így mondani, a mi bandánk állandóan képben van a pletykák,

és igazságok között.

- Egy pop fiúcska - felelem, ám ennél nem többet.

- Kicsoda? Nevet akarok hallani, kérlek - fogja meg a kezem ösztönzésképp.

Közelebb hajolok hozzá, alig pár centiméter van köztünk. Az ajkaira pillantok, majd a szemeibe, amik más kissé ködösek az alkoholtól.

- Nem tudom - dőlök hátra. – Ezt még mi sem tudtuk kideríteni, pedig elhiheted, hogy Toshiya mindent megpróbált.

-Kár – sóhajt lemondóan.

- Ugyanakkor egy másik banda szétmenőbe van, mivel olyannyira elmérgesedett két tag között a "szerelmi viszony", aminek már ők látták kárát, csak nem rég alakultak, nincsenek jelentősebb érdemeik. Ám tudod, hogy mi a legérdekesebb mostanság? Egyszerűen meg tudom mondani, hogy kinek van valakije, és kinek nincs - vigyorodtam el.

Fel pillant rám, majd iszik még a borból és próbál fókuszálni a kezemre.

- Vegyük például a két bandát – emeltem fel az egyik kezem. - Toshiya és Kaoru együtt - mutattam fel két ujjam. - Kyonak is van valakije, látszik rajta. - csatlakozott egy harmadik ujj.

- Shinya is sínen van hála Rukinak. - ez már négy fő.

-És te?

-Aztán ti - emeltem fel a másik kezem, figyelmen kívül hagyva kérdést. -Te ugye épp itt vagy nálam - egy. - Ruki - kettő. - Aoi és Uruha - négy. - Figyelmeztesd őket, hogy nem minden terem hangszigetelt egyébként. Bár látszólag senkinek sem volt ellenére a kis hallható "magánszámuk".

Lehajtja a fejét én pedig folytatom.

- Végül Reita... nos, ő rajta még töröm a fejem. Nehéz eset. Aztán itt vagyok én. Én veled töltöm az időm nagy részét. De példálózunk tovább – fel bámulok a falra - Miyavin is látszik, hogy valósággal elepekedik Gackt után, de ennek nem jósolok nagy jövőt. Gackt igazi maximalista, mindent megtervez, és igazi irányító típus, bár nem hiszem, hogy Miyavi ez ellen nagyon ellenkezne, ha lehetősége adódna.

Gondolataim elkalandoznak. Tényleg Gackt is fura mostanában. Kicsit feszült. Na mindegy.

- Ébren vagy még? - bököm meg, mivel a feje teljesen le volt hajtva, és a boros poharának tartalma is majdnem kiborult. Kivettem a kezéből. Választ azonban nem kaptam, így előredőltem, hogy meglessem az arcát. Sajnos gyanúm beigazolódott, és a dobos elaludt. Nem hittem, hogy ilyen unalmas dolgokat mondtam volna.

Biztos távolba raktam a poharat. Megpróbáltam volna el jutni a szobámba, azonban az elfogyasztott alkoholtól megszédültem,

és visszaestem a kanapéra. Kai eldőlt oldalra, egyenesen rám. Feje a combjaimon landolt, ám nem ébredt fel, édes deden aludt tovább.

-Jó éjt! - motyogom, hátradöntöm fejem, és magam is álomba merülök. Olyan kényelmes volt, főleg részegen.”

Mosolyogva megyek zuhanyozni és dőlök el a saját ágyamban, hátha így azért kényelmesebb lesz az ébredés mint akkor.

„Reggel az ajtócsengő riasztott fel álmomból meglepő volt, hogy a kanapé mellett feküdtem a földön.

Ám fogalmam sem volt, hogy hogy kerülhettem oda.

Elkínzottan fordítottam oldalra a fejem, és megláttam Kait, aki szintén ébredezett.

A csengő folyamatosan szólt, kínozva hallójárataimat.

-Jövök már! - kiáltottam el magam, mire megszűnt az ördögi hang. - Köszönöm, Istenem! - mondtam.

Alig látva nyitottam ki az ajtót, ám vendégeim meglepettsége nagyobb volt az enyémnél.

Ugyanis Uruha és Aoi állt előttem

-Be is engedsz minket? - kérdezi Uruha. - Szükségünk lenne a dobosunkra a próbán, és még az énekest is össze kell szednünk.

- Régen olyan egyszerű volt - sóhajt fel Aoi. - Nem voltak a fiúk ennyi helyen, főleg nem ilyen messze egymástól. Reitáért is ez után megyünk, vagy ő már ott van?

- Ő vár minket - tájékoztatta Uruha, majd meg sem várva, hogy beengedjem tolt félre és lépett be mellettem. Levették a cipőiket és kabátjaikat, majd mintha csak otthon lennének indultak el a nappali fele.

Aoi nevetett fel először.

-Emlékszel, mi is megtettük ezt egyszer! - fordult Uruha felé, aki a konyhából hozott egy pohár vizet. – Csak akkor nagyobb fel fordulás maradt reggelre.

- Igen, utána kész borzalom volt kiszedni a kaját a hajunkból, így kénytelenek voltunk fodrászhoz menni, miután se Ruki se Reita nem tudott segíteni - térdelt le a még mindig alvó Kai mellé.

- Milyen mélyen alszik - nyújtott át Aoi egy törlőruhát kedvesének, aki azt a pohárba mártotta, majd Kai arcát kezdte el vele törülgetni. - Így könnyebben felébreszthető - magyarázta értelmetlen tekintetem látva.

És valóban igaza volt, mivel Kai alig egy perc múlva mocorogni kezdett, aztán kinyitotta végre a szemeit.

- Aludni akarok még - motyogta álmosan.

- Ma dolgozni kell, Kai - szólalt meg Uruha, a dobos ránézett.

- Hogy jutottatok be, hisz bezártam az ajtót - nyújtózkodott.

- Die-nél vagy.

- Mondtam már, hogy jobban kedvelem a Daisukét - ült fel.

- Sok félekép lehet becézni. – hirtelen elhallgatott, amikor tudatába került, hogy egyáltalán nem otthon van. - Bocsánat - vörösödött el.

- Nem probléma – legyintek.

- Reggelit? – nézek a tárasságra. Kai hasa éhesen kordul meg.

- Ezt igennek veszem – nevetek fel.

Összecsapok valami finomat. Kai nagyon jó ízűen eszik. A többiek is végre helyet foglalnak.

- Na mára békén hagyjuk a Dirusokat még be ugrunk Shinyához és el hozzuk Rukit.

- Nála maradt? – csodálkozom.

- Ja – szusszan Uruha.

- Itt a címe – adok egy cetlit amire gyorsan fel írtam Shini lakásának helyét.

- Honnan tudtad, hogy nem tudjuk?

- Megérzés – vonok vállat – Lehetőleg ne jegyezzétek, meg mert különben elköltözik, ezt is semmisítsétek meg – mosolyogva bökök a lapra.

- Oké – néz nagyon furcsán rám Aoi.

- Na nem mentek próbálni? Nem mintha nagyon unnám a tárasságot, de rendbe kell szednem a lakást.

Össze szedelődzködnek. Kainak is oda adom a ruháját zacskóban még vizes.

Már az ajtóban vannak mikor eszembe jut valami.

- Aoi – szólok a gitárosnak.

- Hüm? – pillant fel a cipő fel vételből.

- Nem ártana ha figyelnétek nem miden szoba van hang szigetelve – mosolyodom el.

- Hogy?

- Ugyan jó volt hallgatni, de azért nem vagyunk kíváncsiak a részletekre – kacsintok.

- Mi? – kerekedik el Uruha szeme.

- Vigyázatok hova mentek be. Kicsit zavartátok a beszélgetést – vonok vállat.

Sikeresen zavarba hozva ezzel a két gitárost.

Mosolyogva hagyom őket útjukra menni.”

Olyan jó lenne, ha Kai-nál több esélyem lenne, de amit a múltok tett totálisan összezavart. Mikor ö konkrétan meg mondta a magáét. Édes keserű emlékek buknak elő belőlem.

„Kaiban nem hagyhattam rossz emlékeket. Mert igen is szeret a társaságomban lenni.

Most is a próbavégén találkozunk az aulában és rögtön bele bonyolódunk a legfrissebb hírek kivesézésébe.

- Vacsora? – vetem fel hirtelen.

- Nálam?

- Benne vagyok. Holnap akkor behozlak. Csak szólj a többieknek. – már fél szavakból is értjük egymást ez olyan jó érzés. Mintha beengedett volna az életébe.

- Rendben – bólint. Beszáll mellém.

A vacsora hangulatosan vidáman telik. Persze ennek a bor is lehet egy segítsége.

- Szóval van, aki meg dobogtatja a szíved? – kéri kíváncsian. Na már megint a szerelmi ügyeknél vagyunk.

- Van – felem és vállat vonok.

- Ismerem? – kérdezi tovább.

- Persze – kuncogok. Hogyne ismerhetné hisz ö az.

- Oh – kicsit elkomorodik.

- Szép?

- Hai.

- Kedves?

- Hai.

- Vicces?

- Hai.

- Aranyos?

- Hai.

- Ki az? – pislog nagyot. Csak meg húzom a poharam. Sajnos a bortól nem lett elég bátorságom, hogy elmondjam neki.

- Majd meg tudod – kacsintok rá.

- Ez nem ér – duzzog.

- Miért?

- Te mindent tudsz rólam én meg semmit.

- Mért mit tudok rólad?

- Hogy miért hagynak ki a fanservicből.

- Talán, mert nem kedveled a fiukat? – kérdem lazán. Bár belül minden idegszálam pattanásig feszül.

- Hai – hebegi döbbenten.

Ez fájt. A’szem itt kell abba hagynom. Kai nem lesz partnerem. Sem most, sem a közel jövőben.

- Szerintem tegyük el magunkat holnapra – ásítok egy hatalmasat.

- Jó ötlet – helyesel Kai is laposakat pislogva.

A kanapén kötök ki. Kai pedig az ágyában. Nem mondom, szívesen vele aludnék. De hát, ha ö nem szívleli az illyes fajta dolgokat. Hát hagyjuk a fenébe, nem akarok rá erőltetni semmit. Ideje más felé nézni.

Csak fáj, hogy nem sikerült meg kedveltetnem vele magam elégé, hogy elfogadjon.

Keserű gondolatokkal aludtam el.

Másnap mintha kicseréltek volna vissza vettem a perverzebbik énemből. És csak viccelődtünk.

Meg tartom a három lépés távolságot, nem keresem mikor érhetek hozzá büntetlenül, félre értések nélkül.”

És meg tartom a három lépés távolságot, azóta is. Mégis ez az ebéd nagyon meg zavart.

A hét pihenőt leginkább azzal töltöm hogy pihenjek hangokat csalok ki a gitáromból és emlékezek a Kaial együtt töltött időkre. Most hiányzik egy kicsit. De talán így a jó mind kettőnknek.

Lehet tényleg új áldozat után kéne néznem, mert ez így nem fog menni.

Gondolatot elhatározás követi és már felöltözve készen egy új hódításra állok az ajtóban mikor meg szólal a csengő. Ki lehet az? Kinyitom és döbbenten pislogok párat mert nem jövök rá hogy került ide.

10. fejezet: Ruki pov

Mély álomba merülök Shinya ölelő karjai között. Olyan jó. Most még a próba se érdekel. Egy pihenőnapot megérdemelnek.

Kipihenten ébredek, kint sötét van. Shinya békésen szuszog mellettem. Oh, hogy én menyire vártam már erre. Hogy együtt ébredjünk, vagy legalább egy ágyban.

Holnap nem hagyhatom ki a próbát. Megpróbálok felkelni az ágyból, de egy kéz visszahúz.

- Hova? – kérdi álmosan Shinya.

- A mosdóba – pirulok le. Hogy tud ilyen édes lenni. Istenem, ránézek, és már teperném le, hogy meglovagoljam. Na álljunk meg egy szóra, mióta vagyok én ilyen kiéhezett?

Végre kijutok a mosdóba. Utána enni adok Shinyának, és visszafektetem egy adag gyógyszerrel, játszok Miyuval. Tényleg nagyon édes ez a kis kutya.

Következő ébredésem már nem olyan békés. Telefonom kegyetlen hangjára kelek. Utálom, ki állította be erre a számra? Kimászok a meleg takaró alól. Komásan fürdök le. Bár kicsit furcsán érzem magam.

Nem otthon vagyok, villan be.

- Ruki – köhög fel valaki a hálószobába.

- Shinya! – rohanok be hozzá. Nagyon csúnyán köhög. Azonnal hozok neki lázmérőt, meg gyógyszert és zsebkendőt.

- Menjél nyugodtan – krákogja.

- De hát beteg vagy – ellenkezem.

- Attól neked még dolgoznod kell – mosolyog rám. Lázrózsás arca még így is szép.

- Ha végeztünk, jövök – csókolom homlokon.

- Nem leszek egyedül.

- Ki jön át?

- Vagy Die, vagy Kyo – felmutatja a telefonját.

- Mikor dől el, hogy kit kell kipenderítenem a házadból?

- Még nem tudom – visszahanyatlik a párnájára. Remek, szóval még ki is kell dobnom az egyik tagot, hogy békén pihenhessen a drágaságom. Ha választanom kéne, hogy ki legyen az, akkor Diet választanám. Kyótól kicsit tartok, igen sok pletyka terjeng róla.

- Majd jövök – köszönök el.

A próba egész jól megy, mindenki kiheverte a tegnapi rossz hangulatát. Bár Kai nem mosolyog annyit. Valami nagy baj lehet. Annyi ideig bambulom, hogy meglengeti előttem a kezét.

- Ruki, itt vagy? – kérdezi Reita.

- Inkább Kaijal mi van? – motyogom.

- Tessék? – pislog fel mosolyogva a dobos.

- Semmi – legyintek. – Vége a szünetnek, essünk neki – azzal újra próbáljuk a számokat.

Az egyik szám kellős közepén beugrik valami. Ott hagyom a mikrofonom, és lekucorodok egy fotelba. A szavak maguktól törnek fel. Kai arca annyira megigéző. Annyi szomorúság van a szemében, mégis mosolyog. Oh, ezt muszáj leírnom. A toll csak száguld a kezemben.

- Menjetek haza – szólok ki a papírok mögül.

- De most nincs Shinya, hogy hazavigyen – értetlenkedik Aoi.

- Mért?

- Lassan sötétedik – bők a válla fölölt a falra.

- Aha – motyogom, és még egy sort leírok.

- Ruki – lebeg be elém Uruha keze.

- Mi van? – mordulok fel.

- Feladom – hátrál el. – Kait hazaviszed majd?

- Persze – bólint a dobos, a többiek lelépnek.

Pár perccel később zavarni kezd a csend.

- Kai – nézek fel. A dobos meredten bámul egy pontra. – Kai-chan! – kiáltok fel.

- Igen? – pislog rám.

- Vigyél el Shinyához – szedem össze magam, a dalszöveget is begyömöszölöm a táskámba.

Nem szól hozzám, egyre gyanúsabb nekem ez a fiú. Itt valami történt, csak nem tudom, mi.

- Kösz, hogy elhoztál – szállok ki a kocsiból.

- Vigyázz – szól még utánam.

- Mire?

- Kyo van itt – kacsint rám.

Jaj ne. Látványosan elsápadhattam, mert Kai csak nevetve ott hagy.

Összeszedem minden bátorságom, és bemegyek.

A nappaliban találom őket. Kyo valamin nagyon nevet, Shinya pedig csúnyán néz rá.

- Na látod, már meg is érkezet – veregeti vállon a dobost. Közelebb hajol hozzá, mintha meg akarná csókolni, de csak a fülébe súg valamit, és arcon puszilja. Még ettől is felmegy a pumpa bennem. Shinya pedig elvörösödik.

- Kyo! – kiált, de a vége köhögésbe fullad.

- Ne erőltesd túl maga – simogatja meg a fejét –, még szükség van rád, és nem csak a bandában. Ne feledd, mit ígértél régen – egymás szemébe néznek.

Úgy érzem, megint kimaradtam valamiből. Mint mikor itt volt Die. Mintha kódnyelven beszélnének egymással. Ez fáj, mért nem avatnak be engem is? Elvégre… most akkor hivatalosan is járok Shinyával?

- Ruki, vigyázz rá – néz komolyan a szemembe az énekes. Döbbenten bólintok. Vissza se nézve, még csak el se köszön, és kimegy.

- Mi történt? – nézek döbbenten Shinyára.

- Elfogadtak – mosolyog rám.

- Mi?

- Nem csak a te bandád fogad fenntartásokkal egy kapcsolatot. Ugyan mi nem mutatjuk ki annyira a nem tetszésünket, de féltjük a másikat. És mikor kell, ott vagyunk egymásnak.

- Mit ígértél Kyónak? – kíváncsiskodom, mert a tüske ott van.

- Oh, az egy régi sztori – legyint.

- Kérlek – ülök mellé, és elrendezgetem rajta a takarót.

- Pár éve a padlóra került, annyira, hogy kórházba került. Kaoru nem mondott el mindet, de látszott, hogy valami nagyon nincs rendben Kyóval. Akkor ott megígértük egymásnak, hogy ha bármi baj van, szólunk egymásnak. És volt, mikor kellet élni a lehetőséggel. Én is ott voltam a bajbajutottak listáján. – nagyot nyel.

- Mi történt? – suttogom, és közelebb bújok hozzá.

- Nem kell nagy problémára gondolni, csak rájöttem, hogy egy bizonyos egyén nagyon vonz. De mivel nem tudtam róla semmit, a megadott adatait kivéve, amik lehettek hamisak is.

- Ki miatt kerültél padlóra? – csodálkozom el. Azért nem hittem volna, hogy egy szerelem ennyire kikészítheti. Csak maga felé fordít, és rám néz.

Értetlenül pislogok vissza. Megforgatja a szemit, és lágyan ajkaimra hajol. Nem mélyíti el a csókot.

- Mi? – kerekedik el a szemem. Az nem lehet… képtelenség, hogy… hogy… miattam.

Csak mosolyog.

- Miattam? – kérdezek rá a biztonság kedvéért. Rábólint. - De miért?

- Ruki – kérlel rekedtes hangon. – Kyo eddig beszéltetett. Hoznál nekem legalább egy kis teát? – mutat az üres bögréjére.

- Persze – pattanok fel. Gyorsan összekészítem a teát, de amin megakad a szemem egy nagy fazék.

- Ettél már? – mivel választ nem kapok, kinézek a nappaliba. Shinya elterült a kanapén, betakargatta magát, és egyik kezét Miyunak tartotta lent a földön. A kis kutya odakuporodik, és várja a simogatást, amit meg is kap.

- Ettél? – kérdezem újra. Felpillant, és bólint. Legalább Kyo megetette.

- Ki főzött?

- Die.

- Volt itt?

- Nem, Kyo hozta el.

- Mi történt Diejal?

- Nem tudom.

Kész a teavíz, visszatérek a nappaliba. Lerakom, azonnal érte nyúl, és nagyokat kortyol a forró italból.

- Azért ne égesd le a torkod.

- Igyekszem – suttogja.

- Akkor mesélj, kérlek.

- Miről is?

- Ne tettesd a hülyét – morranok fel. – Miért zuhantál magad alá? Mért nem kérdeztél meg engem? Mért érzem úgy, hogy valami külön nyelven beszéltek?

- Jó sok kérdés – mosolyodik el.

- Válaszokat szeretnék – veszek elő egy hűtő tapaszt, és a homlokára rakom.

- Akkor az elején – sóhajt, és kortyol még egyet a bögréjéből, majd lerakja. – Nem tudom, mikor kezdődött, azt se tudom, hogyan kezdődött, csak észrevettem, hogy vonzod a tekintetem. Mivel mi csak próbatermet bérlünk, nem tartozunk szervesen a PSC-hez, így nem is nagyon akartam belekavarodni. Aztán hallgattam a hangod, és nem tudtam ellenállni. Mikor kerültem a padlóra? Nem is tudom. Azt hiszem, aznap mikor összeszedtelek a folyóson, és Reita elvitt. Tényleg, akkor mi bajod volt?

- Azt hittem, hogy Kyóval vagy.

- Nocsak, hozzátok nem jutnak el a hírek?

- Milyen hírek?

- Nem sokkal előtte volt egy igen csúnya buli.

- Ott ájult ki Die Kyo ölébe.

- Igen – mosolyodik el. – Majd egy hónapig azt hitte, hogy leszopta Kyót. Aztán csak megkönyörültünk rajta. De ott este kipakoltam nekik. Persze hülyének néztek először, hogy mért nem lépek. Mondtam, hogy van valakije…

- Hé itt vagyok – szúrom közbe. Nagyon elmerengett.

- Szóval mondtam, hogy nincs értelme. Evet a penész egy darabig. De nem sokáig. Valahogy beengedtél az életedbe. És most itt vagyunk.

- Következő – követelem a válaszokat türelmetlenül. Bár a kis monológja meghatott. Szóval szeretett volna tőlem valamit. Akkor mi most együtt vagyunk? Mindegy majd a végén.

-Talán, mert évek óta együtt dolgozunk. Szerintem, csak ez lehet az oka – von vállat.

- Mégis rébuszokba beszéltek!

- Dehogy, az csak Kyo. Diejal pedig jól megértjük egymást, nem nagy kunszt. Az elejétől kezdve együtt dolgoztunk.

- Hm – emésztgetem a hallottakat. – Akkor mi most együtt vagyunk? – teszem fel az engem leginkább érdeklő kérdést.

- Ha szeretnéd – mosolyog rám.

- Miért, ha én szeretném?

- Ez nem csak az én döntésem. Én azon az állásponton vagyok, hogy szeretném, ha kellemesebb folytatás lenne – közelebb hajol hozzám.

- Végül is a csapatod már áldását adta ránk – vonok vállat, és meg csókolom. Elhúzódik, mikor elmélyíteni akarom azt.

- Miért? – nyafogom.

- Még elkapod a bacijaimat – simogatja meg a fejem. – Egyébként már nálatok úgy tudják, hogy jó ideje járunk.

- Na igen – erre lepirulok, felrémlenek a fagyos pillantások, amiket küldtek felé a próbateremben.

Kai kétségbeesésével nem tudok mit kezdeni, hiába kérdezem, kitér a válasz elől. Reita is nagyon furcsa. Főleg mikor másnaposan jön be. Kai pedig egyenesen, mintha féltékeny lenne valakire, és ezt igen erélyesen ecseteli ki Rei-el. Persze neveket még véletlenül sem mondanak. Csak, hogy fúúú-meg-juuj. Hát lehet ezzel mit kezdeni? Nem sokat.

Aoi mindentudóan mosolyog mellettem.

- Mért érzem úgy, hogy valamiből kimaradtam?

- Ha nem csak Shinyával foglalkoznál – egy-null Uruha javára –, akkor észrevennéd, hogy másnál is alakulóban van némi szerelem.

- Mostanában nem látom annyit itt Diet – vélem. Eddig is feltűnt, hogy legyeskedik Kai körül, de kiderült, információkat cserélnek Shinyáról, ami végül hozzám is eljut.

- Na igen ez az egyik… - sóhajt lemondóan Ruru. – A másik Reita titokzatos kedvese.

- Reita titokzatos kedvese? – visszhangozom. Igen, volt valami egy egyénnel, akiről még véletlenül se hajlandó mesélni. Remek, már ketten nem akarnak beszélgetni. Lehet ezt így? Nem, hát akkor hajtom őket kimerülésig, addig se azzal foglalkoznak, hogy milyen bajaik vannak.

A hét hamar eltelik. Mondhatni, Shinyához költözöm erre az időre. Kai már rutinosan odavisz. Eme kis magányunkban se hajlandó semmit mondani.

Végül Shinya állapota is javulásnak indul, és péntekre már kitűnően van. Bár napi rendszerességgel találom valamelyik bandatag társaságában. Bár már egész megszoktam őket.

9. fejezet: Die pov

Minek hagytam ott a gitárom? Nem mintha itthon nem lenne még egy, de nekem az kell, ami ott van bent.

Felrohanok a terembe, magamhoz veszem a gitárt meg néhány kottát.

- Szia – köszön rám Kai.

- Szia – fordulok felé mosolyogva.

- Öm… ma nincs próbátok?

- Nincs.

- Akkor te, mért vagy bent?

- Csak bejöttem a gitáromért – mutatom fel a tokba rejtett drágaságot.

- Nem tudod véletlenül, hol van Ruki?

- Bocs, nem az én énekesem – nevetek fel.

- Csak, mert sokat van Shinyával. Egyébként, mért nincs próbátok?

- Shinya tegnap lázasan esett össze. Kaoru vitte haza. Kicsit aggódom érte. Most megyek hozzá – határozom el. Ha másért nem, legalább főzök kaját a szerencsétlen dobosnak.

- Veled megyek. Lehet, ott van. Várj, hozom a kabátom – azzal kirohan.

Kisétálok a teremből, és bezárom az ajtót. Nekidőlök a falnak. Pár perccel később befut.

- Mehetünk – lihegi.

Kocsiba pattanunk, majd Shinyánál ki. Nem is volt nagy forgalom.

Shinya beenged minket.

Ruki a fürdőből kerül elő. Ejnye, Shini, hova lett a ridegség belőled? Úgy tudtam, hogy félsz kimutatni az érzésed.

Kis szócsata alakul ki. Felemlegetve egy-két ballépésemet. Uh, azt a bulit nem kellet volna, főleg, nem a kicsik előtt. Igen kicsik. Kai az enyém, Ruki Shinié. Feladom, mert még a végén több dolog is kicsúszik a száján annak az ominózus bulinak a felemlegetése közben.

Rátérünk jövetelünk okára. Nos igen Kainak igen nyomos az oka. De hogy Shin hagyta magát ápolni, na az számomra elképzelhetetlen. Nincs nála rosszabb beteg.

Nem bírom ki, hogy ne szoljak be. Muszáj, és még jót nevetek az egészen. De Shinya nem hagyja magát. Letorkol. Ijedten hőkölök meg. Ennyire látszik rajtam, hogy nem voltam növel mostanában?

Végül visszavonulót fuj, és lefekszik aludni.

- Ne haragudj, Kai, de én használhatatlan vagyok – ásít hatalmasat az énekes.

- Ruki, mi történt veled? – kérdi kétségbeesetten a kis dobos.

Otthagyom őket, birtokba veszem a konyhát. Csinálok valami ehetőt. Amint látom, Toshi is volt itt. Sose tudja visszarakni ugyanoda az edényeket, amiért Shini mindig pipa.

Összekészítek levest, meg valami táplálót is, majd visszamegyek a nappaliba.

- Hát te? – nézek a duzzogó Kaira.

- Ruki visszament aludni – pufog. – És még csak próbára se akart jönni.

- Nyugi – veregetem vállon. – Csak fáradt. Elvigyelek valahova?

- Nem akarok visszamenni a PSC-be. A cuccaimat úgy is elhoztam. És már sms-t is írtam Reitának, hogy menjenek haza, Ruki lefújta a próbát.

- Ne duzzogj – ülök le mellé. – Nem áll jól. Egyébként megérdemlik a pihenést. Meg aztán most egyenesbe jönnek a dolgok.

- De hát.

- Emlékszel, mit mondtam legutoljára?

- Persze, hogy Shinya nem akar rosszat Rukinak.

- Na látod – felállok, és magammal húzom kifelé.

- Hova megyünk?

- Hát, ha gondolod, hazavihetlek.

- Nem akarok – nyafogja. De hasa éhesen kordul meg.

- Mit szolnál, ha megint főznék valami finomat? – nevetem el magam. A múltkori kis közös főzés is jó móka volt.

- Jó – bólint.

Elmegyünk bevásárolni, és minden hozzávaló megvétele után, hozzám furikázunk.

- Tényleg, még nem mondtad el, miért mondtad azt Shinyának.

- Micsodát? – pislogok fel a hagymaszeleteléséből.

- Hogy az életembe beengedtelek, de az ágyamba nem – és mindehhez édesen elpirul.

- Csak húztam Shini agyát – legyintek.

- Milyért?

- Most gondold el – szeletelek újra. – A Diru dobosa együtt jár a Gaze énekesével. Hát nem tudom, te, hogy vagy vele, de én tudom, hogy ki lesz az uke kettejük közül.

- Shinya! – vágja rá azonnal.

- Nem nyert – mosolyodom el.

- Mi?

- Lányosnak néz ki, meg néha olyan, mint egy hisztis picsa, de egyébként nagyon akaratos egy egyéniség. Rukit ugyan nem ismerem, de ahogy Shinya csókol, megmondom az őszintét, 99%-ban ő lesz a seme.

- De ennek mi köze ahhoz, hogy folyton kétértelmű megjegyzéseket kapok tőled?

- Oh, észrevetted? – jegyzem meg csak úgy mellesleg, de mikor ránézek, nagyon is várja a válaszom.

- Nem ismerlek eléggé, hogy kiterítsem a lapjaimat. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy megtetszettél. Mivel nem tudom, hogy ez rossz vagy jó lesz-e a bandának, így nem lépek csak élvezem a társaságodat. – magyarázom, és beterelem a nappaliba.

- Magaddal nem is törődsz? – ül le a kanapéra.

- Jaj, Kai-chan – sóhajtok, és a kezébe adok egy pohár innivalót. Gépiesen beleiszik. Majd döbbenten kikerekedik a szeme.

- És az én érzéseim?

- Édes – simogatom meg a fejét. – Ha zavart volna minden tettem, nem lennél itt, nem tűrnéd, hogy simogassam a fejed. Ami nekem különösen jól esik.

Belesimul tenyerembe.

- Milyen puha a hajad, akárcsak Shinyáé - kezdek el játszani az egyik hajtincsével.

Csak értetlenül néz rám.

- Mi? – hebegi, mikor nem fejtem ki az észrevételeimet.

Elengedem a haját.

- Sajnos a kaja nem készíti el önmagát – lépek ki a konyhába.

- Die, nem válaszoltál – méltatlankodik.

- Mire? – nézek ár ártatlan szemekkel, és figyelem, ahogy nekidől az ajtófélfának, és összefűzi karjait mellkasa előtt.

- Milyért hasonlítasz össze Shinyával? Shinya állításod szerint Rukiért van oda.

- Ez így is van – bólintok.

- Akkor, mit akarsz Shinyától?

- Azon kívül hogy ne hisztizzen annyit? – pislogok ár.

- He?

Na erre felnevetek.

- Te most kinevetsz? – vágja be a durcát.

- Most mondd, hogy nem vagy féltékeny Shinyára – lépek el a pulttól, kötényembe törlöm a kezem, és állánál fogva kényszerítem, hogy nézzen rám.

- Én… nem… talán – hebegi.

Döbbenten elkerekedik a szemem.

- Kai-chan – suttogom.

Figyelem, ahogy elnyílik az a csókra csábító ajka. Nagyon nehezen, de elszakítom tekintetem szájától, és a szemébe nézek. Döbbenetemre vágyat látok benne, valamint kétségbeesést és értetlenséget.

- Kai – nyögöm kiszáradt torokkal. Sajnos túlságosan is vágytól fűtött hangon.

 - Die – suttogja, és közelebb hajol.

Ekkor megszólal a telefonom. Összerezzenek a csengetésére.

- Megölöm Kyót – motyogom. És elővadászom a nyamvadt zajongó készüléket.

- Igen? – morranok bele.

- Elnézést, én Maki-chant keresem – hebeg vele egy férfi.

- Sajnálom téves – teszem le.

- Mért ölöd meg Kyot?

- Mert erre a borzalomra állította a telefonomat.

- Micsoda? – kuncogja.

- Kyo megrögzött szokása állítgatni a csengőhangom, aztán persze csodálkozik, ha nem veszem fel. De nem csak nekem állítja át mindig, hanem Kaorunak is meg Toshinak is, ebből persze volt kis nézeteltérés. Shini telefonjához nem mer nyúlni.

- Ez valami énekesi ártalom?

- Hogy?

- Ruki is mindig ezzel szórakozik. Bár mi inkább frászt szoktunk kapni, mert mindig valami pörgős számot rak be – neveti el a végét. Nem tudok magamnak parancsolni, és megérintem az édes kis gödröcskét az arcán. Kicsit megremeg. Felpislog rám. Oh, de vágyom ajkaira. De ha most megcsókolom, lehet elcseszek mindent. Nem akarom elveszíteni, hisz még az enyém se lett.

- Ano… Die, füsttől az olaj – kiált kétségbeesetten. Én pedig, mint akibe belecsíptek, rohanok az épp szenessé, kokszolódni vágyó gombócokhoz.

Kai terít. Kicsit ugyan megégetek a gombócok, de azért finom.

- Um… Die – szólal elgondolkodva az asztal másik oldaláról.

- Mondd – motyogom egy újabb korty bor után. Tuti, megint valami cikis dolog van velem. Mint általában.

- Mikor csókolt meg Shinya téged?

- Az egy fogadás volt – legyintek – pár éve. Kyo kiakadt valami miatt, és elvesztettem a fogadást, szegény Shinya meg szenvedő alany volt.

- Mi?

- Most az egész sztorit akarod?

- Igen – csillannak fel a szemei.

- Rendben, de erre igyál nem túl jó dolog – töltöm tele a poharát. Kicsit megdöbben, de azért iszik.

- Kyóval fogadtunk, hogy Toshi mikor cipeli el az ágyba Kaót. Nos én arra fogadtam, hogy nem fog összejönni neki. Mivel Kao nagyon nem akart kapcsolatot, és panaszkodott is miatta nekem. Aztán kitűztük a dátumot, és figyeltünk. Egyikünk se szolhatott bele. Persze a dobossal senki nem számolt, mert kiakadt Toshi folyamatos célozgatásai miatt, és Kaoru hidegsége miatt. Szóval kiüvöltötte magát és rájuk zárta az ajtót. Aztán már csak azt vettük észre, hogy összebútoroznak. Kyo kárörvendett, Shinya dühöngött, és végül mivel beleszólt szenvedhette, mert kapott tőlem is meg Kyótól is egy csókot. Kyótól azért, mert utána még neki állt feljebb, így az énekes simán csak belefojtotta a szót.

- Ilyenben fogadtatok?

- Mit vársz tüllünk? – lemondóan megrázom a fejem, de azért a mosolyomat nem tudom eltüntetni.

- Hát, hogy felnőttesen viselkedjetek.

- Na, ezt se hallottam még – nevetek fel. – Kai-chan, befutott banda a Dir en Grey. Viszont a szerelemnek mi se tudunk parancsolni. Ahogy Shinya küzdött ellene, Kaoru is ezt tette. Mégis máshogy sült el.

- És te?

- Oh, én elfogadtam, hogy hoppon maradok – kacsintok rá.

- Mi?

- Kai-chan, ne játszd a hülyét, pontosan tudom, hogy nem vagyok az eseted – vonogatom a vállam. Újabb pohárral döntök le a torkomon. – Tekintve az esélyeimet nem hiszem, hogy van értelme nagyon erőlködni, így maradok a háttérben.

- Te most… te most nyíltan szerelmet vallottál nekem? – sápad el a kis dobos.

- Jaj, Kai-chan, de túl bonyolítod – legyintek. – Nem mondom, hogy szerelmes vagyok, de azt se, hogy közömbös lennél a számomra.

- Oh, hogy te milyen édesen hülye vagy – kecmereg fel az asztal mellől és kicsit imbolyogva felém tart.

- Mennyit ittál? – nézem a józan kígyó járását.

- Nem tudom – von vállat és beleül az ölembe. Na várjunk egy percet, mit keres az ölemben? Hisz nem is olyan rég még ö hangoztatta nagyon is hihetően, hogy a lányokat szereti, és pasinak az ágyában helye nincs.

Erre most már a nyakamat öleli körbe. És közel hajol. Jaj, ennek nem így kéne megtörténnie.

-Aoi azt mondta, volt egy nagyon részeg estém itt. Én viszont nem emlékszem rá.

- Még jó – kuncogok.

- Te emlékszel rá?

- Nagyjából – térek ki a válasz elől. Most mondjam el neki, hogy nagyon leittuk magunkat, én pedig mindenki szerelmi életét ecseteltem neki, utána az ölemben aludt? Na nem.

- Meséld el! – kéri mindezt angyali mosollyal az arcán az ölemben ülve.

- Eto… beszélgettünk – idézem fel. – Aztán elaludtál. Én is elaludtam, csak én a fotelben, te a kanapét foglaltad el.

Gondolkodva néz rám. Konokul hallgatok.

- Akkor semmi nem történt?

- Azonkívül, hogy berúgtál pár üveg igen finom bortól? Nem, semmi egyéb, kellet volna? – teszem még hozzá vigyorogva.

- Nem – rázza meg a fejét. – Arra emlékezni szeretnék. És most fogok is, remélem.

Ellenkezni nincs időm, csak számra hajol. Először puha, majd, mikor nem tanúsítok ellenállást, bebocsátást nyer. Hagyom, hogy feltérképezze számat, nyelveink vad csatájába hívom. Átveszem az irányítást. Hosszú percek után válunk csak szét.

- Azt hiszem, haza kell mennem – suttogja kipirult arccal. Szemében nem látok megbánást, csak döbbenetet.

- Hazaviszlek – ajánlom.

- Nem, most jót fog tenni egy kis séta – rebegi. Kikecmereg az ölemből. Tehetetlenül tűröm, hogy lehulljanak róla karjaim. Nem is tudom, mikor öleltem magamhoz.

Kikísérem az ajtóig.

- Köszönöm az ebédet – hajtja le a fejét.

- Én köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást – felemelem a fejét. – Ne haragudj a tetemért – suttogom. Döbbenten néz a szemembe. Elengedem még mielőtt valami hülyeséget csinálnék.

Egy percig némán bámuljuk egymást. Majd látom az elhatározást a szemében. Megragadja a pólómat, és egy gyors puszit kapok a számra. Lemerevedem, mire föleszmélek már csak az ajtó csapódását hallom.