17. fejezet: Kai pov

Elhatároztam magam. Hetekig figyeltük együtt Shinyát és Rukit. Közben beszélgettünk nem csak a párosról, hanem úgy általában mindenről és Dievel lehet beszélgetni. A kétértelmű beszólásait is elkönyveltem hülyeségnek, de mostanában nem teszi ezt. Az utolsó együtt töltött ebéd más hangulatú lett, mint akartam.

Hiába vagyok tisztában az érzéseivel, a sajátjaim kavarognak, nagyon jól érzem magam a táraságában.

Aztán mit hallok, Naot támogatja ki egy kocsmából, mindketten igen illuminált állapotban. De mért Naoval? És engem mért zavar ennyire ez a bizalmas hangulatuk?

Döntöttem, most pedig elmegyek és megkérdezem, mi a fene van. Nem voltam elég érthető mikor enyhén magamból kikelve letámadtam?

Erre mi fogad, mikor befordulok a lakása folyosójára? Épp Nao grasszázik be az ajtón!

Most én rontottam el valamit, vagy Die csak játszik?

Kétségeim közt indulok meg a város utcáinak.

- De hát a vacsorák, amikor beszélgetünk – Kétségbeesetten fogom a fejem.

Vagy ez valami Die féle szokás? Minden dobost meg talál magának?

Egy ismerős ház előtt állok meg. Nem tudom menyi az idő és nem is érdekel. Bemegyek és rátenyerelek a csengőjére. Csattanás, zörgés, kattan a zár és egy káromkodó, kialvatlan, karikás szemű egyén nyit ajtót, aki szebb napjain basszusgitárral a kezében hülyéskedik. Épp kérdezné mi a fenét keresek itt, egyszerűen csak odébb tolom. Lerakom a cuccaimat és a napaliba húzom.

Fel alá járkálva ontom magamból a szót, épp ami eszembe jut és ami jelenleg felkavar. Die csak így simán minden dobosnak csapja a szelet? Hiszen mesélte, hogy Shinya is meg volt neki. De akkor mégis! Nao minek kellet neki? Ha engem… de mért engem? És akkor most, hogy is van ez?

Elfogy a levegőm, Reita ezt az időt választja és csak egy kérdést tesz fel.

- Biztos Naot láttad?

- Igen – bólintok komoran.

Hirtelen pattan fel és kezd el járkálni, egyik körnél lazán levág a kanapéra. Csak pislogok.

Gondterhelt arccal morog az orra alatt. Semmit nem értek belőle.

- Mi van Rei?

- Ma a liftben – kapja fel a fejét. – Én ezt tényleg nem értem! – lerogy a fotelba.

Némán hallgatjuk az óra ketyegését.

-Holnap próba – morgom végül. Felállok és haza megyek. Aludni nem fogok sokat, bár kéne.

A próbán morcosan és Reiel igen jóízűen kitárgyaljuk az esetett. Ruki csak értetlenül néz. De ez most a legkevésbé sem érdekel.

Kifüstölgőm magam és inkább a munkára koncentrálok, ebben az is segít, hogy még véletlenül se találkozom egyetlen Diru taggal sem.

Ruki boldogan járkál le se tagadhatná, hogy szerelmes. Aoi és Uruha is el vannak. Csak én morgolódok.

- Gyere, menjünk el inni – szól Reita az ebéd szünetben.

- Most? – pillantok az órára.

- Egy kis részegséghez sosincs elég korán – vigyorog. – Ne kéresd magad, mert Kölnben nem tudunk meg lépni Ruki elöl.

- Rendben menjünk, de te magyarázod meg! – fenyegetem meg, mire csak legyint és megyünk.

A közeli kis kocsma-étterembe ülünk le.

Rendelünk egy kör sört, töményhez még azért korán van.

- Vajon Shinya is meg volt neki? És erről Ruki vajon tud?

- Miket beszélsz? – kérdezi Reita döbbenten.

- Valami rémlik, hogy mondta egyszer, hogy lesmárolta Shinyát – vonok vállat –, és azon agyalok, hogy vajon tovább is jutottak-e…

- Shinya nem hiszem, hogy meg csalná Rukit, ahhoz túlságosan szereti, de mintha ezt te bizonygattad volna nem is olyan régen nekünk.

- Jó, igen, de mégis – mérgelődöm és meghúzom a poharam.

- Szerelem, szerelem sötét verem – csóválja a fejét Rei is és velem tart poháremelgetésben.

Nyílik a vendéglő ajtaja és ki lép be rajta? Nem, engem valaki nagyon utál oda fent!

- Na nézd már, csak emlegetni kellet őket – löki meg a könyököm Reita.

- Látom – morgom és újra töltöm a poharam. Mérgesen nézem, ahogy nevetgélve leülnek az egyik asztalhoz, rendelnek valamit enni és nagyon elmerülnek valaminek a kitárgyalásában.

- Elegem van – mérgesen csapom le üres poharam.

- Kai, mi baj? – fogja meg a vállam Rei, de most ez sem érdekel. Felpattanok és odamegyek a negédesen cseverésző párocskához.

- Remélem boldog vagy Die! – förmedek rá. Ártatlan szemeket mereszt rám – Sikerült úgy összezavarnod, hogy nem értem mi a bajom! Nem értem miért vagyok ideges, hogy vele beszélsz és nem értem, miért haragszom egy olyan emberre, akivel eddig nem volt semmi bajom!

Döbbenten pislog én még mondanám tovább, de ekkor egy hatalmas vigyor terül szét az arcán.

- Most min vigyorogsz?  Sikerült a kis terved? – sértetten fel húzom az orrom és készülnék el menni mikor meg fogja a kezem.

- Kai, várj! – kéri.

- Minek, hogy megint bolondot csinálj belőlem?

- Nao, ne feledd, amit mondtam, ne add fel – szól még oda a dobosnak és feláll, maga után vonszol kifelé az étteremből.

- Most hova viszel?

- Egy olyan helyre, ahol nyugodtan hisztizhetsz, nem lesz szem és fül tanúja – azzal bevág a kocsiba. Duzzogva ülök és várom, hogy beszálljon.

Végre hajlandó beülni de nem indít.

- Hova megyünk? – kérdezem még mindig mozdulatlan sofőrt.

- Sehova – fordul felém. – Még sehova előbb tisztázzuk ezt a kis kirohanásod utána eldöntjük mi lesz – elmosolyodik.

- Már megint min vigyorogsz? – méltatlankodom.

- Kérlek, mond el miért támadtál így ránk?

- Rátok! – fel háborodva hápogok – Szóval tényleg össze jöttetek és Shinyával is voltál?

- Kai, nyugi! – fogja meg a vállam. – Lehet nem jó, ha ezt a kocsiban vitatjuk meg – gondolkodik el. – Hozzám vagy hozzád menjünk?

- Vigyél haza! – parancsolom.

Megcsóválja a fejét és beindítja végre az autót. Hazavisz.

Egész úton nem szólunk egymáshoz. Megcsörren a telefonja.

Fülhallgatót tesz a fülébe és felveszi a telefont.

- Bocsi, igen tudom… kérlek… dolgom akadt… igen nagyon fontos – kicsit vár. Érdeklődve hallgatom, de semmit nem hallok a másik félből.

- Igen az az. Kösz… akkor holnap – azzal kiveszi a füléből és lerakja.

Leparkol a házam előtt. Nem várom meg, úgy is jön utánam.

Kinyitom az ajtót és beengedem.

Leülünk a nappaliban.

- Szóval, akkor most mi van közted és Nao között? – kérdezem konkrétan.

- Kollegák vagyunk, egyébként neki is segítettem, mint neked anno. Bár az Ő esete kicsit bonyolultabb.

- Mint nekem?

- Te Shinya miatt kerestél meg, Ő pedig más miatt.

- Ki miatt? – követelem.

- Nem árulhatom el – feleli lazán.

- Na persze, valld csak be, hogy magadnak akarod az összes dobost! – csúszik ki a számon.

Elmosolyodik.

- Kai, nem hittem volna, hogy féltékeny vagy, mikor konkrétan megmondtad, hogy pasit nem akarsz látni az ágyadban, utána meg megcsókoltál. Szerinted én nem zavarodtam össze?

-De hát a megjegyzéseid! A sok együtt eltöltött idő, a telefonok, a vacsorák, az ebédek.

- Kai – ül ide mellém. – Nem akartam rád kényszeríteni a dolgot, puhatolóztam és megkedveltelek, de közölted a tényeket. Aztán megcsókoltál, de nem értetem miért.

- Mert… - lesütöm a szemem. Miért is tetem? Akkor és ott jó ötletnek tűnt, de amit utána mondott az ajtóban. Nem az Ő hibája volt, én akartam. Mégis magára vállalta volna. Aztán Uruha látta Naoval inni!

- Mért ittál Naoval?

- Mindkettőnk el volt kenődve – simogatja meg az arcom. – Ő azért nyúlt piához, mert szerencsétlen volt, én azért, mert nem értettem semmit.

- De Nao nem iszik soha.

- Nos igen, ez tény, nem is bírja annyira. Nem is maradt meg neki szinte semmi az estéből, úgy kellet el cipelni a bárból.

- Akkor együtt töltöttétek az estét?

- Csak úgy, mint veled – mosolyog.

- Tessék? – kerekedik ki a szemem.

- Te is leittad magad már velem. Csak akkor éppenséggel a kanapén aludtál, én meg a fotelban. Nos, Nao is a kanapén aludt, de én meg az ágyamban. Jobb volt úgy az ébredés. Aztán szépen összeszedtük Nao gondolatait, kapott egy fél nap szabit, a másikat átaludta, utána haza küldtem egy taxival, hogy otthon aludjon tovább.

- Akkor nem feküdtél le vele?

- Dehogy! – rázza meg értetlenül a fejét.

- Akkor mért olyan bizalmas a hangulat köztetek? – kérem ki magamnak.

- Mert tanácsot kért és egy titkát őrzöm – feleli egyszerűen. Ekkor leesik, hogy én most mit is kérdeztem és hogyan…

- Te jó ég! – pattanok fel. – Mi a fenét műveltél velem Daisuke? Totálisan kifordultam magamból! – mérgesen mutatok rá. Csak mosolyog, megfogja a kezem és vissza húz maga mellé.

Döbbenten figyelem minden mozdulatát, meg fogja az állam és ráhajol ajkaimra. Nem durván akaratosan, hanem finoman kóstolgat, nem kér bebocsátást. Döbbenetem elmúltával átkarolom a nyakát és viszonozom.

- Akarod, hogy folytassam? – válik el ajkaimtól. Értetlenül pislogok rá. – Most még vissza tudom fogni magam, de ha nem akarod, elmegyek – leheli, de szavaival ellentétben áll a szemében tomboló vágy.

Mióta is várok én ezekre a szavakra? Mikor lett az életem része? Egyszerűen nem tudom.

Visszahúzom egy szenvedélyesebb csókba. Most én tapadok az ajkaira, követelve a bebocsátást. Beenged, de át is veszi az irányítást.

- Ne állj meg! – suttogom szájába. Csak mosolyog. Ölébe von, megérzem mennyire kíván már. Alig birok magammal, tépném le ruháját, de nem engedi, finoman lefogja kezem és a fejemen átcsúsztatott pólóval enyhén mozgás képtelené tesz.

-Hé – méltatlankodok.

-Csak addig bírd ki míg… - de nem fejezi be, mert felemel és bevisz a hálóba.

Végig fektet az ágyon. Míg Ő a saját ruhája levételével van el foglalva, kiszabadítom a kezem és fel térdelek. A nadrágját kezdem gombolgatni. Felkuncog és hagyja, hogy folytassam, addig Ő is ezt teszi velem. Hamarabb végez a sliccemmel, mint én az övével.

- Lejárt az idő – veszi el kezeimet és vissza fektet az ágyra.

- Nem ér! – morgom, de már feledem haragom, csókjai űzik rossz kedvem.

Ujjai végig simítanak egész testemen, amit már csak egy boxer fed. Bele borzongok. Csókjai csak tovább hevítenek. Mellbimbómnál elidőzik, mire nem tudom vissza tartani nyögéseimet, közben keze tovább kalandozik és anyagon keresztül kényeztet.

- Die… – nyöszörgöm. Nyakamba csókol, összeérinti immár meztelen ágyékunkat. Fel nyögök, fel húzom egyik térdem, nyaka köré fonom karjaim.

- Ne kínáld így fel magad! – súgja rekedtes hangon fülembe és bele markol fenekembe.

- Mért ne? – incselkedem. Karcosan nevet és összedörgöli így is elégé lángoló vágyainkat, ezzel kicsal belőlem még egy nyögést.

Hirtelen tűnik el rólam a súlya, döbbenten felülök. Az ágy szélén ül és valamit nagyon keres a zsebében.

-Mi baj? – kúszok mögé és átölelem a hátát.

-Hova tettem? – mérgelődik és nagyon keres tovább. Végre fel fogom. Nevetve fogom le a kezét és húzom vissza magamra.

-Tessék – vadászom le a fiók tartalmát. Fel vidul az arca és újra csókokkal halmoz el, feledtetve az előbbi kis közjátékot.

Álmosan nyitom ki a szemem, valami nem stimmel. Enyhén melegem van és valami, vagy inkább valaki nagyon szorosan tart a karjaiban. Óvatosan nyitom ki a szemem, de a fény nem vakít el. Az ablakot Die feje takarja el előlem. Döbbenten pislogok párat. Meg mozdulok, mire a fenekem tompán sajogni kezd.

- Uh… – nyöszörgöm mire Die kinyitja a szemét.

- Szép jó reggelt! – vigyorog rám mit a tejbe tök.

- Ké… készítek reggelit – dadogom zavartan és kimászok ölelő karjai közül.

Az ajtóban állít meg a hangja.

-Egy közös fürdőnek jobban örülnék – kecmereg ki Ő is a takaró aló.

-Mi? – suttogom elhaló hangon. Teljesen zavarban vagyok. Nem elég hogy teljesen csupasz vagyok, még ez is.

- Ne szégyenlősködj! – karol át hátulról és hasam simogatja. – Mi lehetne még, amit tegnap és ma hajnalban nem láttam? – csókol nyakamba. Jóleső borzongás fut végig rajtam, és az este emlékeire újra elpirulok.

- Mire gondoltál? – fordít maga felé. Nem merek rá nézni, így is egy rákot megszégyenítő lehet a fejem színe.

Felnevet és a fürdő felé terel. Megnyitja a csapot és beállít a vízsugár alá.

- Csak nem visszaemlékeztél milyen volt meg lovagolni? – kérdezi egy hatalmas vigyorral a képén.

- Die! – szörnyülködök. Persze ennél jobban zavarba se hozhatna.

- Nem tudom mit vagy úgy oda, akkor és ott nem játszottad a szende szüzet – csókol meg, elvágva az ellenkezésem útját.

- Ne hozz zavarba! – kérlelem és eltolom magamtól.

- Én ugyan nem hozlak zavarba – éretlenkedik és nevetve csókol ismét nyakamba. – Inkább te engem, de remélem többször is zavarba hozol majd.

- Ezt hogy érted?

- Hogy lehet ezt másképpen, mint hogy több ilyen estét szeretnék el tölteni veled?

- Estét – kicsit szíven üt, hogy csak szexet akar, én nem egyszerű szexpartner akarok lenni… én… én több szeretnék lenni a számára!

-Estét, reggelt, délelőttöt, delet, délutánt. Egész napot!

- Aham – megpróbálok kikeveredni a tus alól. Neki csak a testem kell…

- Ne siess úgy! – zár bilincsbe karjaival.

- De… te… - nyöszörgöm, de nem engedi végig mondani. Maga felé fordít és amit a szemében látok elnémít.

- Nekem mindenestül kellesz és csak te a nap minden percében. Ha bele egyezel, akkor hosszú-hosszú időn keresztül.

Döbbenten hallgatok, és csak figyelem. Egy darabig még néz, majd elfordítja rólam a tekintetét.

- A francba – morogja és kisétál mellőlem.

- Die – megyek utána elzárva a csapot. Már törülközővel szárítgatja magát.

- Nem így akartam elmondani – morogja – És kicsit jobb körítéssel – dohogja és derekára köti az anyagot.

- Die, várj már – kapok a keze után.

Visszanéz és egy törülközőt csavar körém.

- Meg ne fázz! – mosolyog.

- Die, figyelsz te rám! – kiáltok.

- Természetesen – feleli és teljesen felém fordul.

- Amit az előbb mondtál azt… azt hogy értsem? – kérdezem és gondolatban meg dicsérem magam, csak egy kicsit remeg a hangom.

- Én… - Meg vakarja a tarkóját. – Ezt már többször kifejtettem neked. Volt hogy részeg voltál és volt, hogy nem, de ezek szerint nem ment olyan jól mint akartam – sóhajt fel és félre fordul. – Én nagyon szeretlek Kai. Már egy ideje nem csak érdekes vagy számomra, hanem fontos is. Szeretném ha az életed része lehetnék.

Egy pillanatig fel se fogom, hogy miről is habogott itt előbb nekem, de így valahogy értelmet nyertek a beszólásai, a közösen eltöltött idők, a viccek.

- Die… – nyögöm ki nagy nehezen, muszáj meg támaszkodnom, karja máris ott van, hogy támogasson.

- Most álmodom – motyogom. – Akkor mi lesz velünk? – fel pillantok rá, átkarol és kivezet a szobámba. Leülünk az ágyra.

- Én már kiterítettem a lapjaim – mosolyog rám és elkezdi összeszedni a ruháit. A térdem bambulva hallgatom neszeit.

Már rég felöltözött mikor végre el jut a tudatomig, hogy ma be kéne mennem dolgozni.

- Kai – térdel le elém, hogy rá essen tekintetem.

-Igen?

-Hogy döntöttél? – kérdezi vissza.

- Én… - nagy levegőt veszek – Mért nekem kell el döntenem? – kérem ki magamnak.

- Mert megosztottad ugyan velem az ágyad, de még az életedbe nem akarsz be engedni. Szeretnék a része lenni, de ha nem engeded, nem megy.

- Már az életem része vagy – simogatom meg az arcát. – Csak nem tudtam hova rakni a dolgokat, az érzéseimet, de mikor láttalak Naoval beszélgetni olyan rosszul esett. – magyarázom, ezzel újra mosolyt csalok arcára. Így sokkal vidámabb vagyok én is.

- Akkor ezt vehetem igenek? – kérdi.

Bólintok. Vigyora még szélesebbé válik és hirtelen indul támadásba. Csókja birtokló fullasztó mégis ott van benne az a kis félsz.

Telefon csörgés szakit félbe minket.

- Úgy hallom hiányolnak – ad még egy gyors szájra puszit. És már rohan is az ajtó felé.

-Hova? – nyögöm ki.

-Bocsi, rohannom kell Kao így is leszedi majd a fejem, hívlak ha túl éltem! – kacsint, dob még egy csókot és már zárul is mögötte az ajtó.

Mint aki a fellegekben jár. Épp egy Dir en Grey lemez bömböl a kocsiban, mikor várakozni kell dobolom a ritmust.

Hangos duda szóló koncert figyelmeztet, hogy nem indultam időben és a következő sarkon majdnem koccanok egy másik autóssal. Nem a kórházban kéne tölteni az első időszakot. Hanem valami kellemesebb helyen mondjuk az ágyban. Erre beúszik elém az éjszaka néhány képe, amitől megint teljesen elpirulok.

Végül mégis baleset nélkül, egészben érkezem meg a PS-hez. Fogalmam sincs miért pont egy Diru számot dúdolva lépdelek a lift felé.

- Jó reggelt! – köszönök Naonak, aki megfogja nekem a lift ajtót. Döbbenten pislog rám, de inkább nem szól semmit csak visszamosolyog.

Már mindenki bent van a terembe, csak én hiányoztam.

- Hol a fenében voltál eddig? – támad le Ruki azonnal.

- Szép a reggelünk! – felelem neki csípőből és leülök a dobok mögé.

Értetlenül néznek össze, én meg neki állok játszani.

- Hé Kai, nem ezt a számot kéne! – szól rám erélyesen Aoi.

-Oké oké! – próbálok a megadott számra koncentrálni.

Dievel együtt lenni nem is olyan nehéz, mint hittem. Az ebéd, vacsora meg hívások maradtak. Csak a végén nem megy haza, vagy én nem megyek haza, hanem az ágyban körünk ki. Aminek a vége nem mindig szex. Néha csak simogatások kedveskedések és alvás.

A PS-ben azért próbálunk munka társaknak kinézni, mondjuk nem nehéz, mert őt leköti a közelgő turnéja, engem meg az új album. És elég nehéz ha néha épp egy Dir en Grey számot kezdek el játszani a megadott helyett.

- Kai, menjél, sétálj egyet, cigi szünetet tartunk! Hátha kijárod a lábadból ezt a ritmust – mérgelődik Ruki.

Nagyot sóhajtok és elindulok a büfé felé.

Megveszem az alma levem és egy szendvicset. Vissza felé menet a folyosó közepén egy kétségbe esett kis srác áll Nao társaságában.

- Szia, te hogy kerülsz ide? – mosolyog rá. Ijedten kapkodja a fejét és rám is néz, de nagyon nem fókuszál.

- Kyo g… izé Kyót keresem, vagyis a próbatermet – dadogja.

- Lifttel kell menni – intek a felvonó felé. Elindul majd megáll, megint egy plakátot vesz szemügyre. Nem foglalkozok tovább velük, elköszönök a dobostól és megyek vissza a saját próbámra. Még látom, hogy Nao a saját termük felé irányítja.

A következő folyóson Kyóval futok össze, aki meg a lenti srácot keresi.

Kérdésemre, hogy Die hol van, kérdéssel felel. Remek, nem elég, hogy a fellegekben járok, még a gondolatát se tudom elűzni, hogy a munkámra koncentráljak.

A napok peregnek, a koncertünk közeleg, interjúk, rádió felvételek és a stúdió munkák se állnak meg.

Az álmatag kissrácot elég sűrűn látom már.

- Ja, hogy Nio – von vállat tudakolózásomra Die. – Kyo hozadéka. Jó fej, félénk srác, csöndes, nem sok vizet zavar. Egyébként van még egy kutyájuk, az viszont irtó aranyos. De nem piszkálom, mert látszik rajta, hogy inkább Nioval van el. De mintha értenék egymást, olyan szinten elvannak – meséli mosolyogva.

Nos ezek után van szerencsém meg ismerni Niot is. Shinya vezeti körbe az egyik szünetbe és persze be jönnek hozzánk is csak, hogy találkozzon Rukival. Na nem Nio, hanem Shinya. A kisrác érdeklődve nézelődött, de ott áll, ahol Shinya hagyta.

- Szia, Kai vagyok – köszönök rá, felém fordul, hatalmas szemeivel pislog párat, majd félénken elmosolyodik.

- Nio, de már lett mondva. – Zavarodott csöndes szavai kicsit furcsák nekem, de hát én is meg lennék szeppenve, ha így vezetnének körbe. Még jól emlékszem mikor velem történt hasonló egy össze szokott bandába kellet beszállnom idegenként.

- És mióta zenélsz? – kérdezem, hogy ne csak álljon és nézzen némán.

- Én nem…

- Nio nem zenész – szól közbe Shinya. – Kyóhoz tartozik és bizonyos okok miatt jelenleg nála lakik. Kicsit visszahúzódó és nem szereti a sok embert, ezért van itt, hogy szokja. Jön velünk turnéra, most a felhajtás fázis tanulásában vagyunk – közli semleges hangon, és visszafordul Rukihoz.

- Aham – kommentálom a hallottakat bőbeszédűen.

A következő pillanatban már hárman ostromolják hülyébbnél hülyébb kérdésekkel szerencsétlen srácot.

- Tényleg Kyóval laksz?

- Otthon is ilyen morcos?

- Vitt már ágyba? – Uruha kérdésére fel kapom a fejem és döbbenten nézem banda társam. Nio szintén, majd tekintete Shinyát keresi. Teljes kétségbeesést olvasok ki szemeiből. Végül a kérdés özön folytatódik, de a srác már nem bírja és a dobos mögé bújik. Szó szerint menekülőre fogva a dolgot.

- Milyen kérdések ezek? – háborodom fel.

- Nem hiszem, hogy Kyo magánélete rátok tartozna – mondja Shinya is. – Nio nem vagy köteles válaszolni a kérdéseikre – teszi még hozzá és szúrósan nézi bandatársaimat. Aoi bűnbánóan visszavonulót fúj bár Ő csak a hangulatra volt kíváncsi. Reita és Uruha továbbra is hatalmas szemeket meresztve próbálnak kiszedni némi információt a srácból.

- Shinya, szerintem vidd inkább el innen – ajánlom a dobosnak. – Nem hiszem, hogy a fiúk leállnak.

A férfi csak bólint. Niot elkezdi kifelé terelgetni.

- Ruki te meg valami megfeszített tempót ígértél a reggeli késésekért, ha emlékezetem nem csal – ezzel osztatlan utálatot váltok ki a három kíváncsiból, de legalább leszállnak szegény srácról.

Viszont Nio valamilyen érthetetlen okokból kifolyólag meg kedvelt.

Kyóval elhozták a kutyájukat, hogy vigyázzak rá, míg ők turnéznak.

A rottweiler kölyök nagyon aranyos volt és értelmes is. Viszont látszott, hogy Nioval különleges a kapcsolatuk.