15. fejezet: Nibu pov: Extra!

Kedves embereknél lakom. Egyikük mindig itt van velem és meg ért mindent, amit szeretnék a nevét is meg tanultam ö Nio. A másik gazdámat Kyonak hívják.

Volt egy balesetem, ami után nehezen ment a járás, egy nagy fém valami nagyon gyorsan jött és utána fájt.

Nioval együtt aludtam és enyhítette a fájdalmat.

Aztán Nionak lett baja. Vér szaga volt, mikor Kyo behozta a kertből és napokig érezni lehetett utána azon a helyen, ahol feküdt. Aztán egy egész napig nem is kelt fel. Nagyon meg ijedtem. De szerencsére újra fel kelt. Ugyan nem játszottunk azonnal, de fürödtünk együtt. Nioval nagyon szeretek fürdeni. Mindig nagy gondot fordít, hogy ledörgölje rólam azt a fura szagú és állagú valamit.

Nio ezek után nagyon ragaszkodik hozzám, mondjuk eddig is nagyon ragaszkodott, de most még jobban igényli a jelenlétemet. Meghallgatom a gondját és a magam módján vigasztalni is próbálom.

Aztán Kyo gazda beültet minket a kocsijába, aztán megyünk. Az egész hátsó ülést elfoglalhatóm.

Mikor kiszállunk minden olyan más illatú, annyi mindent szeretnék meg szagolni, de a póráz nem enged. Nioval már gyakoroltunk párszor, de Kyo gazdi nagyon szorosan tart. Pedig annyi itt az ismeretlen kétlábú.

Nio is nagyon félénk. Elő tör belőlem a védelmező és meg akarom óvni kis gazdámat.

Kyo gazda bevezet minket egy nagy terembe. Végre körbe szimatolhatok.

Az emberek kedvesek, de azért inkább Niohoz megyek vissza. Aztán eltűnnek egy kicsit. Itt marad még egy fura illatú egyén, aki pontosan tudja hol esik jól a vakargatás. Az érintése kellemes és a hangja se olyan erős, mint a másiknak, akinek még véletlenül se engedem meg, hogy hozzám érjen.

Érzek rajta egy másik kutyának a szagát, de ez nem zavar valószínűleg van neki is egy kis barátja, mint nekem Nio.

Telnek a napok, egyre sűrűbben megyünk be a nagy épületbe, ahol sok kétlábú van.

Aztán itthon hagynak. Nem tőrödnek azzal, hogy sírok, hogy kaparom a kaput. Itthon hagytak. Dühösen levágódok a hátsó birodalmamban. Ezt nem hiszem el. Mért kellet itthon hagyniuk? Mért nem mehettem velük?

Dühömet az egyik bokron töltöm ki. Itt hagytak Még Nio is. pedig láttam, hogy nagyon szeretne vinni kérlelte is a gazdit. De az nem engedett beültette a kocsiba és elmentek.

Nem Niora vagyok dühös… sőt dühös se vagyok csak csalódott, hogy engem nem vittek pedig jó ott lenni hallgatni Niot, aki mesél néha simogat és ott ülhetek a melegben. Sok kétlábú beszélget körülöttem.

A zöld elintézése közben rendesen elfáradtam. Eldűlök. Hallom a kétkerekűt megugatom, mikor berakja a fehér izéket a dobozba és mint, aki jól végezte dolgát megyek vissza a kedvenc helyemre.

Mikor haza érnek külön öröm táncot lejtek Nio körül. Játszunk és eszünk. Aztán fekvésnél újra együtt alszunk.

Ezek az esetek egyre többször fordulnak elő. Nio egyre többször hagy egyedül. Este ugyan kiengesztel, de kezdem zokon venni. Mondjuk mikor magukkal visznek, annak örülök, de mikor egyedül hagynak nem szeretem.

Most is épp azon a kényelmes kanapén terpeszkedem miközben Nio meséli, hogy mit szokott itt bent csinálni.

Hirtelen átmegyünk egy másik szobába. Ott Kyo gazda bemutat külön nekem egyet. Bár ismerős szag is van rajta. Ha nem csal a szimatom és általában nem szokott, akkor az egyik kétlábúnak a szobából van ilyen illata.

- Kai ö itt Nibu, rá kéne vigyázni, míg turnén vagyunk és Die azt mondta rád nyugodtan bízhatom nem lesz semmi baja.

- Persze jól meg leszünk – lehajol hozzám, arca egymagadságba kerül az enyémmel. Érdekes a szemembe néz és kíváncsian mustráljuk egymást. Állom a tekintetét, muszáj állnom, különben ki lesz a falka vezér.

Fene túl kutakodó a tekintete, nem bírom, elpillantok. Megsimogatja a fejem.

- Nagyon aranyos remélem hamar jöttök. Szoba tiszta?

- Igen.

- Akkor egyáltalán nem lesz gond kert is van. Szóval el lesz. De csak egy hónapig tudom be fogadni. – értetlenül kapkodom közöttük a fejem – de ha gondolod, rá bízhatod Naora. Mikor bent voltak nagyon jól meg találta a hangot Nioval is.

- Akkor meg kérdezem öt is. – gazdi hangja nagyon gondterhelt.

- Nem kell, meg oldjuk – nyugtatja a másik fél.

- Akkor megyünk, mert még otthon össze kell pakolnom.

És itt vége is az ismerkedésnek.

Hamar haza megyünk.

Kyo gazdi összeszedi a cuccaimat. Mi rosszat tettem? Hova viszi a takarómat? És a tálkámat? Na meg a vödröm. Miből fogok inni, ha elviszi?

Nio rám rakja a pórázt és beül velem hátra.

Most nem a nagy házhoz megyünk hanem valahova máshova ismeretlen környék ismeretlen kerítések.

Gazdi hátra fordul majd kiszáll. Nio nagyon szomorú. Hozzá bújok. Nagy nehezen kiszállunk az autóból.

A múltkori ismerősen ismeretlen kétlábú nyit ajtót.

Nioval fel fedezzük a házat tágas és barátságos.

A fura fazon kiküld minket a kertbe. Ezt is körbe szimatolom.

Mindent fel kell térképeznem az utolsó morzsáig át szimatolok mindent és több olyan szagot vélek fel fedezni amivel már találóztam. Itt van például a kanapé amin jelenleg Nio üldögél és nagyon figyel a másikra. Na a kanapén enyhén érezni azt hiszem Die a neve annak a kétlábúnak, de nem a név számit.

Fejtegetésemből a gazdi rángat ki behozza a takarómat és a tálkámat.

Értetlenül figyelem, ahogy Nio gondosan elhelyezi az egyik szekrény tövében. Oda megyek rá fekszem a takaróra így nem olyan kényelmes mint mellette.

Még játszunk kint egy kicsit itt a labdám is. Mikor Nio elfárad hempergőzünk, mint otthon szoktunk.

Aztán Kyo indulás mellet dönt én is viszem a pórázom hogy megyek velük de nem akarnak vinni itt hagynak egy vadidegennel össze zárva. Nio hiába lesz nedves a szeme, ha egyszer nem hatja meg a gazdit, én is hiába nézek a legszebben.

Elhajtanak sírok, nyüszítek, kaparom az ajtót!

Ne hagyjatok itt!

-Nibu, gyere, kérlek – szól a kétlábú. – Tudom nehéz elfogadni, hogy itt hagyta, de tekintsd úgy, hogy most te is nyaralsz egy kicsit.

Hát így ismekeddem meg Kaial. Fura egy fazon mosolygós és vidám teljesen más mint, amit eddig meg szoktam.

Valami zavaróan zajong. Trappolás fel emelem a fejem. Meg hallom kis gazdim összetéveszthetetlen hangját! Jelzem, hogy itt vagyok!

- Jaj Nibu! – örömködik nekem de hol van? Hisz csak a hangját hallom.

Kai nyugtatóan veregeti meg a fejem. És egy kis fekete vackot nyom az orrom közelébe. Hallom Nio hangját, de nem látom, zavartan nyüszítek.

Igazából nem sok minden történt, míg nála vendégeskedtem kaja volt esténként mikor haza jött dobálta nekem a labdát néha el vitt sétáltatni, de egyébként nem volt olyan mint ha Nio lett volna ott nagyon hiányzott a kis gazdám meg a nagy is, de a kicsi mindenképpen. Szomorúan bámultam az ajtót nap, nap után hátha jön és belép rajta, de nagyon sokáig nem tette.

- Gyere Nibu most sétálni fogunk! – térdel mellém Kai és a nyakamba akasztja a pórázom.

Vidáman követem a kis utcákban aztán rá fordulunk egy nagy forgalmas útra. Felrémlik, mikor az autó elütött az a csikorgás és az éles hang. Ekkor megint meg hallom az éles hangot rögtön Kai lábai között keresek menedéket, hiszen most ő nekem az egyetlen biztos pont itt.

- Megijedtél? – hajol közelebb hozzám hangja kedves - Semmi baj ez csak egy autó dudája volt nyugalom. – mondja és húz tovább.

Megérkezünk a parkba. Rengetegen vannak itt nem csak kétlábúak hanem más kutyák is. Izgatottan ráncigálom pórázom, oda karok menni és játszani!

Némelyik csak meg morog.

- Nibu ne rángass különben nem engedlek el a kifutóban – nyögi mögöttem Kai.

Végre elérjük a kerítést. Alig birok magammal. Bent lekerül rólam a kötőfék, már jön a labda.

Jót játszunk.

Fáradtan lihegve terülök el a fűben.

- Gyere Nibu menyünk haza – nevet Kai és vidáman közelit felém.

Nem adom a labdát. Nem veszi el, hanem rám rakja a pórázom. Fáradtan követem. Most a kis utcák csendjében megyünk.

Mikor megérkezünk, bele borulok a vizes vödrömbe.

-Látom, szomjas voltál – mosolyog Kai és meg paskolja a fejem.

Elmegy, zajong a fürdőben. Elnyúlok addig a takarómon és elnyom az álom.

Aztán Kai átvitt valaki máshoz. Ezt az illetőt is ismerem halk, kicsit mormogós, de nagyon kedves. Niot is mindig megnevettette.

- Nao, biztos nem baj, hogy két éjszakára itt hagyom?

- Dehogy elleszünk – legyint a másik és Kai elhúz. Döbbenten figyelem a becsukott ajtót.

- Gyere Nibu, sajnos, most csak ilyen tányérból fogsz enni – azzal lerak elém egy műanyag kis tálkát. Na nem vagyok én chivava!

Továbbiakban nem foglalkozik velem, leül, valamit matat az asztalon. Ki-be mászkálok, ismerkedem a környezetemmel. A kert kellemes és van árnyék is.

Csendben telik az este is. kapok vacsorát meg vizet utána ö elmegy aludni, én pedig azon töröm az agyam, hogy most már senkinek se kellek. Nio is ott hagyott… Kai is itt hagyott. Ez a fazon is ki fog rakni?

Reggel mint mindenki, elmegy ő is.

Nincs kedvem semmihez, még az ajtóbámuláshoz sem.

Este mikor haza jön, kapok enni, de nem játszik velem. Idegesen járkál, majd zubogtatja a vizet és keresgél. Érdeklődve figyelem teteit. Logikát nem találok benne.

- Nibu, gyere ide – hívogat, de mivel nem a gazdám és nem is a kis gazdi így nem vagyok hajlandó oda menni meg nem is játszott velem. Így meg húzom magam a kanapé mögött. Onnan kilesve figyelem az eseményeket. Még tesz pár kört és meg szólal a csengő.

Megjelenik még egy ismerős illat. Kuncogást, ruhazizegést hallok. Kidugom a fejem a búvó helyemről.

Az ismerős illatot be tudom azonosítani, találkoztam már vele. Csak nem tudom hol. Aztán a hangok, amiket kicsal Naoból nagyon furcsák. Fuldoklás szerű. Neki mennek az ajtófélfának és a kanapénak is.

- Ne itt – lihegi Nao – menjünk a szobámba – azzal meg ragadja a másikat és mennek.

Nyikorgás, lihegés, nyögések. El akarok bújni. Mik ezek a hangok? Kíváncsian felállok és oda ügetek az ajtóhoz. Mi ez a szag? Sőt nem is egy, ilyet még sosem éreztem, olyan furcsa vajon mit csinálhatnak? Nem látok semmit még közelebb. nem vesznek észre, annyira elvannak merülve egymásban, vajon ezt mit jelenthet náluk? Az orrom valami puhának ütközik, meg szimatolom.

- Nibu kifelé – sikkant fel Nao. Ijedten hátrálok meg. Nem csináltam semmit és kiabálnak is velem, olyan furcsa az egész helyzet, ilyenkor mit kéne csinálnom, talán visszabújni a oda ahol eddig voltam?

- Azt mondtam kifelé – rivall rám a másik. Valami nagyon rosszat csinálhattam, inamba száll minden bátorságom és elmenekülök a nagyszobába, onnan ki a kertbe, de megint neki megyek valaminek, ami nem puha, hanem kemény és átlátszó. Sajog az orrom és a fejem is, lépteket hallok, de nem akarom, hogy megfogjanak inkább megint a kanapé mögé, ami eddig remek búvóhelynek bizonyult számomra.

- Ha Kyo nem tudta megnevelni ezt a kutyát akkor majd én. - hallom a hangját és az erős határozott lépéseit.

- Ne csináld, a mi hibánk mi nem csuktuk be az ajtót rendesen. - hallom Nao hangját is

- Nem érdekel, nem hagyom, hogy egy rühes dög meghiúsítson ezt az estét! - motozást hallok, talán engem keres, hogy valami rosszat csináljon velem.

- Akkor gyere inkább és hagyd Nibut - hallom megint Nao furcsa rekedtes hangját és mintha mélyebb is lenne - Meg mutatom, hogy kell bezárni rendesen egy ajtót - kuncog halkan.

- Remélem nem csak azt akarod megmutatni - mondja a másik egy sóhaj kíséretében. Aztán ajtó csukódás és a kulcs összetéveszthetetlen hangja. Gazdi is mindig ezt teszi ha elmegyünk.

A csukott ajtó mögül megint hallom azokat a furcsa hangokat.

Egész este nyögéseket és sóhajokat hallgattam, aztán amikor azt hittem vége és csend lesz végre kinyitották a csapot és a víz csobogó hangja töltötte be a ház csendjét. Jaj kellet nekem annyit lafatyolni. Halkan nyüzsögve állok az ajtó előtt de nem bírom elengedem amit bent tartok.

Egész végig attól féltek, hogy kapok, azért mert meg zavartam őket, de rövid időn belül megint a csönd tejed szét.

Reggel megint zár kattanás és léptek hangja majd Nao kedves hangja hív, hogy végre ehetek, ami rám fér, mert a pocakom éhesen korgott kora hajnal óta. Talán még játszani is játszik velem?

- Jaj Nibu ezért ki fogsz kapni – emeli meg az egyik elázott cipőt. Upsz az volt ott.

- Nem baj meg oldjuk, még egy darabig nem ébred fel remélem, addig kimosom. – és viszi mind a kettőt.

Majd fel mossa a többit.

- Szép kis ébresztő – morogja közben – Remélem Kai hamar érted jön.

Eltűnik a fürdőben. Addig neki esek a kajámnak. Majdnem lenyelem a tányért is olyan kicsi.

Mire kényelmesen lehelyezkedem a szőnyegen, megint meg szólal a csengő. A háló felől erre mély morgás, amíg a fürdő felől pedig egy mindjárt szólal meg.

- Szia Kai. Jó korán jöttél, azt hittem később fogsz. - mondja Nao kedvesen Ezt az illatot ismerem! Nála voltam hagyva először és ide is ö hozott. Mindig mosolyog és játszunk.

- Igen, nem tudtam aludni, meg aztán rengeteg dolgot el kell még intéznem és inkább most jöttem. - mondja mosolyogva, majd belép az előszobába.

- Rendben akkor pillanat és előkerítem a kanapé mögül.

Meg áll felettem Nao.

- Gyere Kaial haza mész – nyakamba akasztja a pórázom, de jó megyünk. Vidáman rohanok a másik kétlábúhoz.

- Szép kabát. Reitának is hasonló van. - Jegyzi meg Kai. Talán Reitának hívják a morgóst? DE mi történt Naoval hirtelen idegesség árad belőle.

- Igen nem is gondoltam volna – motyogja és egyik lábáról a másikra áll - Itt van mindene, mást nem hoztál ha jól emlékszem.

- Kösz még egyszer, hogy befogadtad – azzal már be is csukódik mögöttünk az ajtó.

Vidáman trappolok az autó felé. Végre, ha most Kai haza visz, akkor lehet gazdi hamarosan haza jön. És mégis csak kellek neki!

Már megint gazdit várom. Szomorúan bámulom az ajtót, a szőnyegről. Kulcszörgés, fura Kai itthon van, de akkor ki akar bejönni az ajtón. Talán gazdi jön értem? rohanok az ajtó elé, ami nyílik, de gazdi szaga helyett egy másik csapja meg az orromat, ami meglep és fel villanyoz, éppen lassítok, hogy megbírjak állni a csúszós kövön mikor hirtelen nyilallást érzek meg az oldalamban mire csak hangosan felnyüszítek, ekkor olyan ékes káromkodás csapja meg a fülemet amit még gazditól sem hallottam pedig ő is tud ha nagyon akar.

- Die jól vagy? – hallom Kai hangját. Majd egy kéz simul az oldalamra. – Rendben, neked sincs bajod kis kajla.

- Nem tudtam hogy ilyen tank lett belőle – nyögi a másik.

- Gyere be – Kai fel emel és ölben visz vissza a nappaliba amint le rak végig tapogatja mindenem elenged, azonnal vissza futok a csukott ajtóhoz. Ülök és várok előtte, de gazdi nem jön, hiába nézem Kaiékat, ők csak szomorúan néznek, nem értem talán gazdinak nem is kellek?

Nyüszítve kaparom meg a falapot.

- Nibu gyere ide – ütögeti meg a lábát Kai. Szomorúan oda kullogok.

- Kyo még nem tudott jönni – magyarázza Die – Még haza úton volt egy kis gond, én meg rögtön ide jöttem.

- Reméljük, hamar jön majd Nibuért, már nagyon hiányzik neki Nio. – sóhajt Kai.

Simogatja a fejem, közelsége meg nyugtat és elalszom.

Ajtó csapódásra figyelek fel.

- Sziasztok – hallom Kai hangját. Számomra olyan kedves illat csapja meg az orrom hogy ennek az örömnek hangot is adok.

- Nibu! – kiált kis gazdám és ölelget, én pedig össze nyálazom ahol érem.

Izgatottságom nem csitítja mikor Nio ki viszi a cuccaimat a kocsiba és akkor se birok magammal mikor végre beszállunk és hátul kell ülnie velem mert folyton ugrálok.

Akkor nyugszom meg egy kicsit mikor végre haza érkezünk, körbe szaladgálok a kertben semmi nem változott, visszakapom régi helyem. És minden ugyan úgy van, ahogy volt.