14. fejezet: Kyo pov

Nio feszengve sétál mellettem a parkoló szinten.

- Nyugodj meg – ragadom meg a kezét.

- De…

- Emlékszel – vágok szavába – meg beszéltük a bandán kívül mindenki másnak egy távoli rokonom vagy.

- Igen… de honnan fogom felismerni a barátaidat?

- Míg be nem érünk a próbaterembe, próbálj nem meg szólalni. És ne rémülj halálra minden hangos kiáltástól, létszíves fegyelmezd magad. Nibbuval így is nehéz – fogom közben rövidebbre a pórázt.

Beszállunk a liftbe és fel megyünk a recepcióra. Közlöm a kis lánnyal, hogy velem vannak és hogy Nio rokon.

Nio szájzárat tesz fel. Nibu pedig mindent meg akar szagolni. De nem engedem neki.

Nagy nehezen elérjük a próbatermünket. Nio csak kétszer rezzent össze, Nibu csak ötször akart elrántani. Nagy levegő és benyitok.

-Jó reggelt – köszönök a szokásos morgós hangomon.

-Sziasztok – köszön Kaoru. Ő tudta egyedül, hogy ma hozom be Niot.

-Bemutatom Niot és Nibut – celebrálom a bemutatást. Shinya leejti a dobverőit, Toshiya szeméből nem tudok ki olvasni semmit, Die csak most pillant fel.

- Kyo elmagyaráznád? – kéri Shinya Nio és Nibu közt kapkodva a szemét.

- Kaoru – nézek megrovón a gitárosra.

- Gondoltam te az egészet el tudod mesélni, én csak részeket ismerek – vonogatja a vállát.

- Nio ülj le – adom a kezébe Nibu pórázát.

Meg várom míg le ülnek és Nibut elengedi. A kutya persze azonnal körbe szalad mindent meg szimattól mindenkire kíváncsi, de mikor felé nyúlnak vissza menekül Niohoz.

- Nos – fogok bele nagy nehezen – Nio jelenleg nálam lakik, mint a házi kedvenc. Nibu pedig a kutyánk – összegzem.

- Amit említettél a múltkor – szólal meg Die.

- Mire gondolsz.

- Hogy bántották meg az autóbaleset?

- Nibut ütötte el az autó, de szerencsére időben értem haza. És…

- Niot bántották – suttogja Die elsápadva.

- Igen – bólintok kimérten.

- Kyo ez egy nagyon veszélyes dolog – dorgál meg Shinya.

- Mi?

- Hát csak így befogadni egy idegent – de látom a szemén, hogy meg van hatódva, csak dorgálni akar a felelőtlenségemért.

- Te is befogadtál volna egy kivert kutyát – érvelek.

- Akkor mi lesz a turnéval? – szól közbe Kaoru, hogy ne nagyon fejtegessük tovább Nio múltját.

- Szeretném magammal vinni, ha jól emlékszem végig szállodákban éjszakázunk úgy, hogy nem lesz nagy probléma még egy fő.

- Mindenki bele egyezik? – néz a többiekre Kao.

Csak bólintásokat kap válaszul.

- Remek akkor neki állhatunk végre próbálni – csapja össze a tenyerét.

Szemem sarkából látom, hogy Nio összerezzen, de nem tudok most vele foglalkozni. Össze kell hangolódnunk.

Fárasztó a pórba terem. Ebédszünetben lemegyünk a büféhez. Shinya unszolására Nio is jön velünk, viszont Nibunak maradnia kell.

A büfében nem kérdezek semmit, inkább veszek neki is egy szendvicset, meg narancslevet úgy vettem észre azt szívesen iszik. Furcsa, hogy hónapok óta nálam van és csak ennyit sikerült meg tudnom róla.

Kajával fel szerelve indulunk el vissza felé.

- Kyo a turnéval kapcsolatban… - kezdi Kaoru és rá kell figyeljek, mert a részletek fontosak. És még azt is meg kell beszélni, amin már egyszer átrágtuk magunkat.

- Hol hagytátok Niot? – pillant fel Shinya Nibu fülének vakargatásából.

- Mi? – jut el a tudatomig. Nio eltűnt, de hogyan?

Kirohanok a folyosóra. Most a próba a legkisebb gondom.

Végig járok pár folyosót belesek néhány nyitott ajtón, de semmi.

Szembe jön egy ismerős arc.

- Kai – szólok a dobosnak – Nem láttál egy fekete hajú alacsony srácot kék pólóban és farmerban, kicsit álmatag tekintettel?

- Nao vette kezelésbe, ha jól láttam – feleli – Épp a próbatermük felé mentek.

- Kösz – azzal rohanok az Alice Nine próba terme felé.

- Kyo – szól még utánam a dobos.

- Igen? – fordulok meg, pedig legszívesebben ott hagynám a fenébe.

- Die ma bent van?

- Mért ne lenne? – kérdéssel a kérdésre jó vagyok.

- Azért kösz – int és megy a dolgára és végre én is.

Ezer meg egy rémkép úszik elém, mi történhet vele, ha nem a jólelkű mosolygós dobos találta meg. És mi van akkor, ha menet közben valaki lecsap rájuk. De szerencsére még minden borzalom előtt meg találom őket.

- Nio – szólok hangosan.

Megmerevedik egy pillanatra és hirtelen meg fordul. Szemében zavarodottság, félelem és most remény csillan.

- Kyo! – kiált és a nyakamba veti magát.

- Oh szóval hozzád tartozik – mosolyog Nao.

- Igen csak el tűnt mellőlem – mondom és fel veszem a házi kedvencemmel a szemkontaktust.

- Leragadtam az egyik plakát előtt – motyogja.

- A büfétől nem messze találtam rá – meséli Nao – kétségbe esetten tekingetett jobbra balra, mikor meg kérdeztem mit keres itt nem válaszolt. Hát tovább faggattam. Végül az eldöntendő kérdésekre válaszolt fej rázással.

Nio némán bólint, hogy alá támasza az álltásokat.

- Kösz, hogy meg találtad – mondom még és Niot kézen fogva vezetem vissza a próba termünkbe.

Remélem ez a nap már nem tartogat több meg lepetést a számunkra.

Nibu hamar elfogadta Shinyát, de Toshiyát még véletlenül se engedte közel magához. Kaoru meg se próbálta meg simogatni. Dievel meg csak az ismerkedésig jutottak. Meg szagolta a gitáros kezét hagyta, hogy hozzá érjen a fejéhez aztán folytattuk a munkát.

Nio a kanapén kuksol teljesen meg semmisülve, Nibu mellé telepedett és békésen el is alszik az ölében.

- Hozd be őket sűrűbben – mondja Kaoru.

- Minek? – védekezek azonnal.

- Nionak jó, ha meg szokja, hogy emberek közt van és velünk. A kutya meg…

- Elválaszthatatlanok – morgom.

Kaoru csak vállon vereget és mehetünk haza.

A következő időben többször beviszem Niot és Nibut, hogy szokják a sokaságot, valamint a banda is meg szokja furcsaságaikat.

- Kyo kérlek had menjek haza Nibu biztos sír – könyörög sokadszorra Nio. Épp szünetet tartunk.

- Nem lehet, meg kell szoknia, hogy nem vagy mellette mindig. És neked is meg kell szoknod a hiányát. – magyarázom türelmesen, néha tényleg meg döbbent menyi türelmem van.

- Ki fog vigyázni a kutyádra, míg úton vagyunk? – kérdezi Die.

- Még nem tudom…

- Mi lenne, ha meg kérdeznéd Kait? – veti fel a gitáros.

- Megfelelne neki?

- Kertes háza van. Kedveli az állatokat és általában nem félnek tőle.

- Majd meg kérdezem – vonok vállat.

Persze Nionak rögtön tudnia kell, hogy kihez szeretném el vinni az ö barátját. Mindezt hatalmas szemeket meresztve adja tudtomra.

- Kai a The GazettE dobosa. Találkoztál már vele. – kicsit gondolkodik, majd bólint.

Ezzel egy időre elintéztem a dolgokat, de sajnos előttem áll egy furcsa bemutatás is.

Nagyon közelit az indulás ideje. Nio már napi szinten bejár velem. De nincs időm vele foglakozni, általában a technikusoknál ül kint és figyel. Most Nibu is vele van.

Fél szemmel látom, hogy Nio vidáman mosolyog miközben Nibut simogatja és nagyon magyaráz neki valamit fojtott hangon.

Szünetben elérkezetnek látom az időt.

- Gyere Nio – intek a srácnak és megyünk.

Átmegyünk a Gazette próbatermébe, még gyakorolnak.

- Szia Kyo miben segíthetünk? – kérdezi Ruki.

- Kait keresem – felelem tömören. A dobos pislog, de közelebb jön.

- Igen?

- Die említette hogy… - na éljen a határozottságom.

- Ja igen – virul fel az arca – Szóval ő lenne Nio és Nibu – néz a hátam mögött álldogálókra.

- Igen.

- Szép nagyra meg nőtt a kutyád – hajol le hozzá. Figyelem Nibu minden egyes rezdülését. Először Nio lába mögé bujik majd közelebb húzódik a kinyújtott kézhez meg szagolja majd hagyj ahogy Kai meg simogassa.

- Kai ö itt Nibu, rá kéne vigyázni, míg turnén vagyunk és Die azt mondta rád nyugodtan bízhatom nem lesz semmi baja.

- Persze jól meg leszünk.

- Nagyon aranyos remélem hamar jöttök. Szoba tiszta?

- Igen.

- Akkor egyáltalán nem lesz gond kert is van. Szóval el lesz. De csak egy hónapig tudom befogadni, de ha gondolod, rá bízhatod Naora. Mikor bent voltak nagyon jól meg találta a hangot Nioval is.

- Akkor meg kérdezem öt is.

- Nem kell, meg oldjuk.

- Akkor megyünk, mert még otthon össze kell pakolnom. – döntök. És örülök, hogy ezt elintézetnek tekinthetem. Bár kicsit tartok a továbbiaktól.

Nio, hogy fogja ezt viselni? Mondjuk a külön töltött időt jól viseli, de mikor haza érünk azonnal megy és játszik vele és engesztelgeti.

Visszamegyünk a termünkbe és folytatjuk a munkát.

Utálok csomagolni. Mindig mindenre figyelni, hogy meg legyen. Hozzá szokhattam volna az évek alatt, de szeretni sose fogom. A színpadokat meg hódítani az más kérdés, de a pakolás.

Nio figyeli mit teszek be a táskámba. Az ő cuccaival nincs annyi baj mivel nincs sok ruhája. Lehet vennem kéne neki még pár dolgot.

Nibu takaróját is összeszedem. Tálkákát és némi eledelt is mellé teszek. Nagyon figyeli mit csinálok majd mikor kihordom a motyóját a kocsiba elárvulva pislog rám.

- Ne néz így csak Kaihoz költözöl egy kis időre. Ne hidd, hogy nekem tetszik ez az egész, de nem vihetlek magammal. Niot meg nem hagyhatom itt – magyarázom neki. Beülünk a kocsiba.

Kai háza előtt leállítom a motort és hátra fordulok.

- Nio magyarázd el Nibunak hogyan kell viselkednie majd – azzal kiszállok.

Csöngetek. Kai pár pillanat múlva nyit ajtót addigra már Nio is mellettem áll pórázzal a kezében.

- Sziasztok gyertek csak beljebb – invitál meg.

Levesszük a cipőket és Kai átveszi Niotól a kutyát.

- Nézetek körbe – int.

A két kedvencem szorosan egymás mellet körbe néznek.

- Menjetek nyugodtan ki a kertbe – int a terasz ajtó felé.

Kimennek.

- Nehezen fogják viselni a külön létet – morgom.

Kai rám néz mosolyog.

- Nem lesz semmi baj – nyugtatgat – Nibuval el leszünk, Naonak meg már szóltam. Csak egy hétig lesz nála. És azt mondta hogy szívesen el vállalja. Nagyon meg kedvelte mindkettőt.

Csak bólintok.

- Mire haza értek megint nálam lesz. És szerintem remekül megleszünk.

Megint bólintok.

Még maradunk.

Nibu ismerkedik a hellyel addig Nio Kait faggatja, hogy mit fognak csinálni míg ő velem lesz.

Kai nagyon türelmesen és kedvesen válaszolgat. Tényleg jól megértik egymást.

Behozom Nibu kelékeit.

- Hol szokott aludni?

- Általában velem – feleli pirulva Nio.

- Hát sajnos az ágyam tabu de van egy jó kis hely – azzal megy. Nio követi a takaróval. Elrendezik Nibu fekhelyét.

Még megbeszélnek az étkezésekkel kapcsolatban pár apróságot. Előkerül a labda kimennek a kertbe és játszanak.

Elérkezettnek látom az időt, hogy induljunk.

- Köszönöm hogy befogadtad – állok fel – nekünk menni kell. Nio köszönjetek el és menjünk.

Azzal az ajtó felé megyek. Fel veszem a cipőt. Nibu hozza a pórázát, hogy akkor ö is jön.

- Nem te itt maradsz – simogatom meg a fejét.

Nio meg ölelgeti a kutyát kicsit könnyezik is, de Kai meg vigasztalja hogy semmiben nem fog hiányt szenvedni a barátja.

Haza megyünk. Kicsit üres így a lakás.

- Hogy fog aludni? – kérdezi Nio mikor leül a kanapéra.

- Megoldja – vonok vállat – Nyugi – simogatom meg a fejét, mellé ülök. – Nem lesz semmi baj Kai rendes fazon. Vigyázni fog rá – ölembe hajtja a fejét. Így játszok tovább a tincseivel. Valahogy ez meg nyugtat.

Vacsora után lefekszünk. Holnap indul a buszunk. És azért kipihentnek kell lennem koncert előtt.

Reggel időben kelünk és mivel előző este mindent össze raktunk semmi nem hiányzik és indulhatunk. A busz értünk jön.

Semmi hiba nincs. A színpad is félig kész van, mire oda érünk.

Beállítunk mindent és mehet a menet.

Niot rábízom az egyik sminkére, hogy ne hagyja kódorogni. Bár leültetem egy székre és ott marad.

A koncert végén fáradtan vánszorgok le a színpadról. És mit látok a sok sürgő forgó közt?

Niot egy idegen faggatja. A srác mikor észre vesz, segélykérően néz rám, még elcsípek pár szót a beszélgetésből.

- Szüleid mit szóltak hozzá hogy elkíséred? Mindig ilyen szoros volt a kapcsolatotok?

- De… - hebegi

- Neked nem suliba kéne még járnod? Mit is mondtál hány éves vagy? – tehát egy riporter.

- Hagyja békén – szólalok meg halkan. Kaoru észre veszi ezt. Szól az egyik illetékesnek el tüntetik a riportert Nio pedig meg szeppenve jön oda hozzám. Most nem tudok a bocsánat kérésével foglalkozni fáradt vagyok. Leülök az egyik fotelba és törülközőt magamra csavarok. Zsong a fejem az elmúlt hangorkántól.

- Sajnálom Kyo… - hebegi mellém telepedve Nio – Ki akartam menni a mosdóba és visszafele megállított.

Csak legyintek és lehunyom a szemem.

Nehéz lesz távol tartani a médiát.

Kaoru morcosan pillant rám. De most ez se tud érdekelni. Majd ha elfoglaltuk a szállásunkat.

A hotelban hamar meg van a szobánk és egy fürdőn és ágyon kívül semmi másra nem vágyom.

Mégis vágyam nem teljesülhet.

- Kyo ezért még lógsz nekem! – morogja oda.

- Jó – sóhajtom és megyek a szobámba.

Nio már ott ül és vár. Hogy került ide?

- Hogy tetszett? – kérdezem fáradtan és elcsattogok fürdeni.

A válasz meg vár.

- Nem sokat láttam, de a hangzás jó volt – mosolyog és elveszi a törülközőmet. Neki áll megtörülni a hajam. Ez furcsa még nem csinált ilyet.

Végül mielőtt lefeküdtünk volna fel hívom szerencsétlen Kait. Még ébren volt szerencsére.

- Igen?

- Szia Kyo vagyok.

- Szia…

- Várj adom Niot – azzal átadom a készüléket.

- Hogy van Nibu? – kérdezi amint át esnek a köszönéseken.

Még innen is hallom, hogy bele ugat a készülékbe. Kai kihangosítja a telefonját. Beszélnek és Nio is nevet.

Végül elköszönnek, majd bontják a vonalat.

- Köszönöm – mosolyog rám, közelebb bújik hozzám – E-nélkül nem tudtam volna elaludni.

Na de a riporter csak egy volt a sok gond közül.

Sminkeseket már rég nem kell magunkkal hurcolni nincs szükség a vakolatra. Csak én és az éneklés. Na meg a zene.

A második problémás eset Kaoruék miatt volt.

Nio meg eltévedt. Szépen összehozták.

Koncert után mentünk el foglalni a szállásokat. Most korábban volt vége a műsornak. Vagy nem tudom jobban ment. Lényeg, hogy nem voltam annyira fáradt.

- Nio hol maradsz – morgok az orrom alatt és megyek ki a szobából, hogy elő kerítsem a srácot.

A folyóson már meg is találom. Egy nyitott ajtó előtt áll holtra sápadva.

- Na mi van? – megyek felé, de egyáltalán nem reagál.

- Nio, húzz el – hallom meg Toshiya hangját.

Mire mellé érek már Kaoru takarja el a belátást, egy száll semmiben.

- Mit keres itt a kis kedvenced? – nyomja meg az utolsó szót.

- Szerintem eltévedt – fogom meg Nio kezét, mire az összerezzen. Nagy nehezen beráncigálom a szobánkba.

- Mért nyitottál be Kaoruékhoz? – kérdezem halkan, miközben leültetem.

- Rossz szoba – motyogja, nagyon picire húzza össze magát.

Nagyot sóhajtók.

- Menjél fürdeni – intek a fürdő felé.

Este további része már nyugodtan megy. Nio haját még azért meg kell szárítani.

Sajnos a dolgok itt nem záródtak le. Drága kedvencem ezek után inkább üldögél egy sarokban, mondjuk eddig se zavart sok vizet, de most már tényleg ha nem tudom, hogy velünk van, akkor észre se vettem volna.

Egy hete alig beszél még mosolyogni, se mosolyog.

Készünk a következő fel lépésre hangpróba van, ki kell ugranom egy kicsit elfogyott a cigim, de nem egyszerű itt találni egy boltot.

Az ajtó előtt állva meg hallom Kaoru enyhén morcos hangját.

- Nio nem tudod hova ment Kyo?

A srác hangját nem hallom benyitok senki nem veszi észre, hogy vissza tértem.

- Kérdeztek, vagy csak Kyonak vagy hajlandó válaszolni? – na ez durva volt a basszerostól.

Hiába dühös még mindig Niora, mert rájuk nyitott. Amit persze ki is fejtett nem is olyan rég.

- Ő is ugyan olyan ember, mint bárki más – szólalok meg végre én is.

- Akkor mért van rajta nyakörv névvel ellátva? – kérdi felháborodva.

- Kaptam – suttogja Nio és szerintem csak én hallom. Ez is csak azért lehetséges, mert mellettem áll. Közben keze önkéntelenül a szóban forgó tárgyra csúszik.

- Úgy csinálsz, mintha sosem hordtál volna érdekes kiegészítőket munkádból kifolyólag, vagy netalántán irigyeled? Szólj Kaorunak, hátha kapsz egyet Te is. – morgom, elsétálok a vérig sértet baszeros mellet. Csak dühösen villogó szemekkel néz utánam.

- Még mindig dühös, hogy pont Nio nyitott ránk – kommentálja a dolgokat Kaoru mikor mellé érek.

- Mi baja van vele?

- Az hogy… - itt lemondóan sóhajt egyet – még mindig azt hiszi meg rontod.

- Na persze… - fújtatok egyet.

- Kyo…

- Kaoru ezt te tudhatod a legjobban – pillantok rá és ott hagyom.

A koncert megint fergetegesre sikerült!

Fáradtan vánszorgok a szobámba, gyors tus utána az ágy. Várjunk most nagy ágy van, nem két kicsi.

- Nio már fürödtél?

- Igen – feleli a fotelból.

- Akkor gyerünk alvás, holnap korán kell kelni – azzal már fekszem is be a takaró alá.

Végül hajlandó mellém feküdni. Kihúzódik az ágy szélére.

- Most mi bajod? – kérdezem fáradtan. – Mikor rém álmaid voltak hozzám bújtál, most meg tőlem menekülsz.

- Csak… félek – böki ki végre.

- Mitől? Tőlem?

- Nem – rázza meg a fejét.

- Akkor?

- Attól – motyogja.

- Mitől?

- Hogy…

- Nio, ne keljen kiszedni mindent belőled szavanként – motyogom nagyon halkan.

- Attól félek, hogy te is azt akarod, amit Kaoru tett Toshiyával… és félek, ha meg teszed, majd úgy fogsz bánni velem mint Ő.

- Hogy bánt veled?

- Az elején nem volt semmi gond kedves volt és ápolt semmire nem emlékeztem, nevet adott, meg tanított enni, inni. Játszott velem. De aztán egyre durvább lett. Bezárt egy sötét szobába nem volt szabad kilépnem amúgy sem a lakás vagy ház… nem tudom mi volt nem volt ablak. Aztán olyan lettem, mint egy kutya. Bár Te jobban bánsz Velem és Nibuval is. Ő mindig csak elvett, de te eddig csak adtál. Félek, hogy ez meg változik és minden olyan lesz, mint ott. – embrió pózba gömbölyödik és hangtalanul sir.

- Jaj Nio – sóhajtok, közelebb araszolok hozzá és magamhoz húzom. Belém kapaszkodik és úgy sír tovább.

Telnek a percek, érzem mondanom kéne valamit, de mit lehet ilykor mondani?

- Nem igére, hogy nem leszek mérges, nem fogok kiabálni, de bántani nem akarlak. Velem is történtek szörnyűségek, amikre nem akarok emlékezni. Nekem te segítesz túl tenni magam rajta – önkéntelenül simogatom a haját – boldogságot hoztál a mindennapjaimba. Jó érzés haza menni, ha otthon vagy mosolyogva fogadsz és Nibuval játszol. Ezek az egyszerű dolgok annyira meg nyugtatnak a hosszú stresszes munkanap után. Már nem tudnám el képzelni a napokat nélküled.

Kinyilatkozásomra csak közelebb bújuk hozzám. Lassan elmúlik a szipogása is, már csak a légzését kell csillapítania.

- Most már aludjunk – motyogom.

A turné sikeres volt a problémák egy része elhárult, meg oldódott és mi is hazafele vehettük az irányt.