17. fejezet: Kai pov

Elhatároztam magam. Hetekig figyeltük együtt Shinyát és Rukit. Közben beszélgettünk nem csak a párosról, hanem úgy általában mindenről és Dievel lehet beszélgetni. A kétértelmű beszólásait is elkönyveltem hülyeségnek, de mostanában nem teszi ezt. Az utolsó együtt töltött ebéd más hangulatú lett, mint akartam.

Hiába vagyok tisztában az érzéseivel, a sajátjaim kavarognak, nagyon jól érzem magam a táraságában.

Aztán mit hallok, Naot támogatja ki egy kocsmából, mindketten igen illuminált állapotban. De mért Naoval? És engem mért zavar ennyire ez a bizalmas hangulatuk?

Döntöttem, most pedig elmegyek és megkérdezem, mi a fene van. Nem voltam elég érthető mikor enyhén magamból kikelve letámadtam?

Erre mi fogad, mikor befordulok a lakása folyosójára? Épp Nao grasszázik be az ajtón!

Most én rontottam el valamit, vagy Die csak játszik?

Kétségeim közt indulok meg a város utcáinak.

- De hát a vacsorák, amikor beszélgetünk – Kétségbeesetten fogom a fejem.

Vagy ez valami Die féle szokás? Minden dobost meg talál magának?

Egy ismerős ház előtt állok meg. Nem tudom menyi az idő és nem is érdekel. Bemegyek és rátenyerelek a csengőjére. Csattanás, zörgés, kattan a zár és egy káromkodó, kialvatlan, karikás szemű egyén nyit ajtót, aki szebb napjain basszusgitárral a kezében hülyéskedik. Épp kérdezné mi a fenét keresek itt, egyszerűen csak odébb tolom. Lerakom a cuccaimat és a napaliba húzom.

Fel alá járkálva ontom magamból a szót, épp ami eszembe jut és ami jelenleg felkavar. Die csak így simán minden dobosnak csapja a szelet? Hiszen mesélte, hogy Shinya is meg volt neki. De akkor mégis! Nao minek kellet neki? Ha engem… de mért engem? És akkor most, hogy is van ez?

Elfogy a levegőm, Reita ezt az időt választja és csak egy kérdést tesz fel.

- Biztos Naot láttad?

- Igen – bólintok komoran.

Hirtelen pattan fel és kezd el járkálni, egyik körnél lazán levág a kanapéra. Csak pislogok.

Gondterhelt arccal morog az orra alatt. Semmit nem értek belőle.

- Mi van Rei?

- Ma a liftben – kapja fel a fejét. – Én ezt tényleg nem értem! – lerogy a fotelba.

Némán hallgatjuk az óra ketyegését.

-Holnap próba – morgom végül. Felállok és haza megyek. Aludni nem fogok sokat, bár kéne.

A próbán morcosan és Reiel igen jóízűen kitárgyaljuk az esetett. Ruki csak értetlenül néz. De ez most a legkevésbé sem érdekel.

Kifüstölgőm magam és inkább a munkára koncentrálok, ebben az is segít, hogy még véletlenül se találkozom egyetlen Diru taggal sem.

Ruki boldogan járkál le se tagadhatná, hogy szerelmes. Aoi és Uruha is el vannak. Csak én morgolódok.

- Gyere, menjünk el inni – szól Reita az ebéd szünetben.

- Most? – pillantok az órára.

- Egy kis részegséghez sosincs elég korán – vigyorog. – Ne kéresd magad, mert Kölnben nem tudunk meg lépni Ruki elöl.

- Rendben menjünk, de te magyarázod meg! – fenyegetem meg, mire csak legyint és megyünk.

A közeli kis kocsma-étterembe ülünk le.

Rendelünk egy kör sört, töményhez még azért korán van.

- Vajon Shinya is meg volt neki? És erről Ruki vajon tud?

- Miket beszélsz? – kérdezi Reita döbbenten.

- Valami rémlik, hogy mondta egyszer, hogy lesmárolta Shinyát – vonok vállat –, és azon agyalok, hogy vajon tovább is jutottak-e…

- Shinya nem hiszem, hogy meg csalná Rukit, ahhoz túlságosan szereti, de mintha ezt te bizonygattad volna nem is olyan régen nekünk.

- Jó, igen, de mégis – mérgelődöm és meghúzom a poharam.

- Szerelem, szerelem sötét verem – csóválja a fejét Rei is és velem tart poháremelgetésben.

Nyílik a vendéglő ajtaja és ki lép be rajta? Nem, engem valaki nagyon utál oda fent!

- Na nézd már, csak emlegetni kellet őket – löki meg a könyököm Reita.

- Látom – morgom és újra töltöm a poharam. Mérgesen nézem, ahogy nevetgélve leülnek az egyik asztalhoz, rendelnek valamit enni és nagyon elmerülnek valaminek a kitárgyalásában.

- Elegem van – mérgesen csapom le üres poharam.

- Kai, mi baj? – fogja meg a vállam Rei, de most ez sem érdekel. Felpattanok és odamegyek a negédesen cseverésző párocskához.

- Remélem boldog vagy Die! – förmedek rá. Ártatlan szemeket mereszt rám – Sikerült úgy összezavarnod, hogy nem értem mi a bajom! Nem értem miért vagyok ideges, hogy vele beszélsz és nem értem, miért haragszom egy olyan emberre, akivel eddig nem volt semmi bajom!

Döbbenten pislog én még mondanám tovább, de ekkor egy hatalmas vigyor terül szét az arcán.

- Most min vigyorogsz?  Sikerült a kis terved? – sértetten fel húzom az orrom és készülnék el menni mikor meg fogja a kezem.

- Kai, várj! – kéri.

- Minek, hogy megint bolondot csinálj belőlem?

- Nao, ne feledd, amit mondtam, ne add fel – szól még oda a dobosnak és feláll, maga után vonszol kifelé az étteremből.

- Most hova viszel?

- Egy olyan helyre, ahol nyugodtan hisztizhetsz, nem lesz szem és fül tanúja – azzal bevág a kocsiba. Duzzogva ülök és várom, hogy beszálljon.

Végre hajlandó beülni de nem indít.

- Hova megyünk? – kérdezem még mindig mozdulatlan sofőrt.

- Sehova – fordul felém. – Még sehova előbb tisztázzuk ezt a kis kirohanásod utána eldöntjük mi lesz – elmosolyodik.

- Már megint min vigyorogsz? – méltatlankodom.

- Kérlek, mond el miért támadtál így ránk?

- Rátok! – fel háborodva hápogok – Szóval tényleg össze jöttetek és Shinyával is voltál?

- Kai, nyugi! – fogja meg a vállam. – Lehet nem jó, ha ezt a kocsiban vitatjuk meg – gondolkodik el. – Hozzám vagy hozzád menjünk?

- Vigyél haza! – parancsolom.

Megcsóválja a fejét és beindítja végre az autót. Hazavisz.

Egész úton nem szólunk egymáshoz. Megcsörren a telefonja.

Fülhallgatót tesz a fülébe és felveszi a telefont.

- Bocsi, igen tudom… kérlek… dolgom akadt… igen nagyon fontos – kicsit vár. Érdeklődve hallgatom, de semmit nem hallok a másik félből.

- Igen az az. Kösz… akkor holnap – azzal kiveszi a füléből és lerakja.

Leparkol a házam előtt. Nem várom meg, úgy is jön utánam.

Kinyitom az ajtót és beengedem.

Leülünk a nappaliban.

- Szóval, akkor most mi van közted és Nao között? – kérdezem konkrétan.

- Kollegák vagyunk, egyébként neki is segítettem, mint neked anno. Bár az Ő esete kicsit bonyolultabb.

- Mint nekem?

- Te Shinya miatt kerestél meg, Ő pedig más miatt.

- Ki miatt? – követelem.

- Nem árulhatom el – feleli lazán.

- Na persze, valld csak be, hogy magadnak akarod az összes dobost! – csúszik ki a számon.

Elmosolyodik.

- Kai, nem hittem volna, hogy féltékeny vagy, mikor konkrétan megmondtad, hogy pasit nem akarsz látni az ágyadban, utána meg megcsókoltál. Szerinted én nem zavarodtam össze?

-De hát a megjegyzéseid! A sok együtt eltöltött idő, a telefonok, a vacsorák, az ebédek.

- Kai – ül ide mellém. – Nem akartam rád kényszeríteni a dolgot, puhatolóztam és megkedveltelek, de közölted a tényeket. Aztán megcsókoltál, de nem értetem miért.

- Mert… - lesütöm a szemem. Miért is tetem? Akkor és ott jó ötletnek tűnt, de amit utána mondott az ajtóban. Nem az Ő hibája volt, én akartam. Mégis magára vállalta volna. Aztán Uruha látta Naoval inni!

- Mért ittál Naoval?

- Mindkettőnk el volt kenődve – simogatja meg az arcom. – Ő azért nyúlt piához, mert szerencsétlen volt, én azért, mert nem értettem semmit.

- De Nao nem iszik soha.

- Nos igen, ez tény, nem is bírja annyira. Nem is maradt meg neki szinte semmi az estéből, úgy kellet el cipelni a bárból.

- Akkor együtt töltöttétek az estét?

- Csak úgy, mint veled – mosolyog.

- Tessék? – kerekedik ki a szemem.

- Te is leittad magad már velem. Csak akkor éppenséggel a kanapén aludtál, én meg a fotelban. Nos, Nao is a kanapén aludt, de én meg az ágyamban. Jobb volt úgy az ébredés. Aztán szépen összeszedtük Nao gondolatait, kapott egy fél nap szabit, a másikat átaludta, utána haza küldtem egy taxival, hogy otthon aludjon tovább.

- Akkor nem feküdtél le vele?

- Dehogy! – rázza meg értetlenül a fejét.

- Akkor mért olyan bizalmas a hangulat köztetek? – kérem ki magamnak.

- Mert tanácsot kért és egy titkát őrzöm – feleli egyszerűen. Ekkor leesik, hogy én most mit is kérdeztem és hogyan…

- Te jó ég! – pattanok fel. – Mi a fenét műveltél velem Daisuke? Totálisan kifordultam magamból! – mérgesen mutatok rá. Csak mosolyog, megfogja a kezem és vissza húz maga mellé.

Döbbenten figyelem minden mozdulatát, meg fogja az állam és ráhajol ajkaimra. Nem durván akaratosan, hanem finoman kóstolgat, nem kér bebocsátást. Döbbenetem elmúltával átkarolom a nyakát és viszonozom.

- Akarod, hogy folytassam? – válik el ajkaimtól. Értetlenül pislogok rá. – Most még vissza tudom fogni magam, de ha nem akarod, elmegyek – leheli, de szavaival ellentétben áll a szemében tomboló vágy.

Mióta is várok én ezekre a szavakra? Mikor lett az életem része? Egyszerűen nem tudom.

Visszahúzom egy szenvedélyesebb csókba. Most én tapadok az ajkaira, követelve a bebocsátást. Beenged, de át is veszi az irányítást.

- Ne állj meg! – suttogom szájába. Csak mosolyog. Ölébe von, megérzem mennyire kíván már. Alig birok magammal, tépném le ruháját, de nem engedi, finoman lefogja kezem és a fejemen átcsúsztatott pólóval enyhén mozgás képtelené tesz.

-Hé – méltatlankodok.

-Csak addig bírd ki míg… - de nem fejezi be, mert felemel és bevisz a hálóba.

Végig fektet az ágyon. Míg Ő a saját ruhája levételével van el foglalva, kiszabadítom a kezem és fel térdelek. A nadrágját kezdem gombolgatni. Felkuncog és hagyja, hogy folytassam, addig Ő is ezt teszi velem. Hamarabb végez a sliccemmel, mint én az övével.

- Lejárt az idő – veszi el kezeimet és vissza fektet az ágyra.

- Nem ér! – morgom, de már feledem haragom, csókjai űzik rossz kedvem.

Ujjai végig simítanak egész testemen, amit már csak egy boxer fed. Bele borzongok. Csókjai csak tovább hevítenek. Mellbimbómnál elidőzik, mire nem tudom vissza tartani nyögéseimet, közben keze tovább kalandozik és anyagon keresztül kényeztet.

- Die… – nyöszörgöm. Nyakamba csókol, összeérinti immár meztelen ágyékunkat. Fel nyögök, fel húzom egyik térdem, nyaka köré fonom karjaim.

- Ne kínáld így fel magad! – súgja rekedtes hangon fülembe és bele markol fenekembe.

- Mért ne? – incselkedem. Karcosan nevet és összedörgöli így is elégé lángoló vágyainkat, ezzel kicsal belőlem még egy nyögést.

Hirtelen tűnik el rólam a súlya, döbbenten felülök. Az ágy szélén ül és valamit nagyon keres a zsebében.

-Mi baj? – kúszok mögé és átölelem a hátát.

-Hova tettem? – mérgelődik és nagyon keres tovább. Végre fel fogom. Nevetve fogom le a kezét és húzom vissza magamra.

-Tessék – vadászom le a fiók tartalmát. Fel vidul az arca és újra csókokkal halmoz el, feledtetve az előbbi kis közjátékot.

Álmosan nyitom ki a szemem, valami nem stimmel. Enyhén melegem van és valami, vagy inkább valaki nagyon szorosan tart a karjaiban. Óvatosan nyitom ki a szemem, de a fény nem vakít el. Az ablakot Die feje takarja el előlem. Döbbenten pislogok párat. Meg mozdulok, mire a fenekem tompán sajogni kezd.

- Uh… – nyöszörgöm mire Die kinyitja a szemét.

- Szép jó reggelt! – vigyorog rám mit a tejbe tök.

- Ké… készítek reggelit – dadogom zavartan és kimászok ölelő karjai közül.

Az ajtóban állít meg a hangja.

-Egy közös fürdőnek jobban örülnék – kecmereg ki Ő is a takaró aló.

-Mi? – suttogom elhaló hangon. Teljesen zavarban vagyok. Nem elég hogy teljesen csupasz vagyok, még ez is.

- Ne szégyenlősködj! – karol át hátulról és hasam simogatja. – Mi lehetne még, amit tegnap és ma hajnalban nem láttam? – csókol nyakamba. Jóleső borzongás fut végig rajtam, és az este emlékeire újra elpirulok.

- Mire gondoltál? – fordít maga felé. Nem merek rá nézni, így is egy rákot megszégyenítő lehet a fejem színe.

Felnevet és a fürdő felé terel. Megnyitja a csapot és beállít a vízsugár alá.

- Csak nem visszaemlékeztél milyen volt meg lovagolni? – kérdezi egy hatalmas vigyorral a képén.

- Die! – szörnyülködök. Persze ennél jobban zavarba se hozhatna.

- Nem tudom mit vagy úgy oda, akkor és ott nem játszottad a szende szüzet – csókol meg, elvágva az ellenkezésem útját.

- Ne hozz zavarba! – kérlelem és eltolom magamtól.

- Én ugyan nem hozlak zavarba – éretlenkedik és nevetve csókol ismét nyakamba. – Inkább te engem, de remélem többször is zavarba hozol majd.

- Ezt hogy érted?

- Hogy lehet ezt másképpen, mint hogy több ilyen estét szeretnék el tölteni veled?

- Estét – kicsit szíven üt, hogy csak szexet akar, én nem egyszerű szexpartner akarok lenni… én… én több szeretnék lenni a számára!

-Estét, reggelt, délelőttöt, delet, délutánt. Egész napot!

- Aham – megpróbálok kikeveredni a tus alól. Neki csak a testem kell…

- Ne siess úgy! – zár bilincsbe karjaival.

- De… te… - nyöszörgöm, de nem engedi végig mondani. Maga felé fordít és amit a szemében látok elnémít.

- Nekem mindenestül kellesz és csak te a nap minden percében. Ha bele egyezel, akkor hosszú-hosszú időn keresztül.

Döbbenten hallgatok, és csak figyelem. Egy darabig még néz, majd elfordítja rólam a tekintetét.

- A francba – morogja és kisétál mellőlem.

- Die – megyek utána elzárva a csapot. Már törülközővel szárítgatja magát.

- Nem így akartam elmondani – morogja – És kicsit jobb körítéssel – dohogja és derekára köti az anyagot.

- Die, várj már – kapok a keze után.

Visszanéz és egy törülközőt csavar körém.

- Meg ne fázz! – mosolyog.

- Die, figyelsz te rám! – kiáltok.

- Természetesen – feleli és teljesen felém fordul.

- Amit az előbb mondtál azt… azt hogy értsem? – kérdezem és gondolatban meg dicsérem magam, csak egy kicsit remeg a hangom.

- Én… - Meg vakarja a tarkóját. – Ezt már többször kifejtettem neked. Volt hogy részeg voltál és volt, hogy nem, de ezek szerint nem ment olyan jól mint akartam – sóhajt fel és félre fordul. – Én nagyon szeretlek Kai. Már egy ideje nem csak érdekes vagy számomra, hanem fontos is. Szeretném ha az életed része lehetnék.

Egy pillanatig fel se fogom, hogy miről is habogott itt előbb nekem, de így valahogy értelmet nyertek a beszólásai, a közösen eltöltött idők, a viccek.

- Die… – nyögöm ki nagy nehezen, muszáj meg támaszkodnom, karja máris ott van, hogy támogasson.

- Most álmodom – motyogom. – Akkor mi lesz velünk? – fel pillantok rá, átkarol és kivezet a szobámba. Leülünk az ágyra.

- Én már kiterítettem a lapjaim – mosolyog rám és elkezdi összeszedni a ruháit. A térdem bambulva hallgatom neszeit.

Már rég felöltözött mikor végre el jut a tudatomig, hogy ma be kéne mennem dolgozni.

- Kai – térdel le elém, hogy rá essen tekintetem.

-Igen?

-Hogy döntöttél? – kérdezi vissza.

- Én… - nagy levegőt veszek – Mért nekem kell el döntenem? – kérem ki magamnak.

- Mert megosztottad ugyan velem az ágyad, de még az életedbe nem akarsz be engedni. Szeretnék a része lenni, de ha nem engeded, nem megy.

- Már az életem része vagy – simogatom meg az arcát. – Csak nem tudtam hova rakni a dolgokat, az érzéseimet, de mikor láttalak Naoval beszélgetni olyan rosszul esett. – magyarázom, ezzel újra mosolyt csalok arcára. Így sokkal vidámabb vagyok én is.

- Akkor ezt vehetem igenek? – kérdi.

Bólintok. Vigyora még szélesebbé válik és hirtelen indul támadásba. Csókja birtokló fullasztó mégis ott van benne az a kis félsz.

Telefon csörgés szakit félbe minket.

- Úgy hallom hiányolnak – ad még egy gyors szájra puszit. És már rohan is az ajtó felé.

-Hova? – nyögöm ki.

-Bocsi, rohannom kell Kao így is leszedi majd a fejem, hívlak ha túl éltem! – kacsint, dob még egy csókot és már zárul is mögötte az ajtó.

Mint aki a fellegekben jár. Épp egy Dir en Grey lemez bömböl a kocsiban, mikor várakozni kell dobolom a ritmust.

Hangos duda szóló koncert figyelmeztet, hogy nem indultam időben és a következő sarkon majdnem koccanok egy másik autóssal. Nem a kórházban kéne tölteni az első időszakot. Hanem valami kellemesebb helyen mondjuk az ágyban. Erre beúszik elém az éjszaka néhány képe, amitől megint teljesen elpirulok.

Végül mégis baleset nélkül, egészben érkezem meg a PS-hez. Fogalmam sincs miért pont egy Diru számot dúdolva lépdelek a lift felé.

- Jó reggelt! – köszönök Naonak, aki megfogja nekem a lift ajtót. Döbbenten pislog rám, de inkább nem szól semmit csak visszamosolyog.

Már mindenki bent van a terembe, csak én hiányoztam.

- Hol a fenében voltál eddig? – támad le Ruki azonnal.

- Szép a reggelünk! – felelem neki csípőből és leülök a dobok mögé.

Értetlenül néznek össze, én meg neki állok játszani.

- Hé Kai, nem ezt a számot kéne! – szól rám erélyesen Aoi.

-Oké oké! – próbálok a megadott számra koncentrálni.

Dievel együtt lenni nem is olyan nehéz, mint hittem. Az ebéd, vacsora meg hívások maradtak. Csak a végén nem megy haza, vagy én nem megyek haza, hanem az ágyban körünk ki. Aminek a vége nem mindig szex. Néha csak simogatások kedveskedések és alvás.

A PS-ben azért próbálunk munka társaknak kinézni, mondjuk nem nehéz, mert őt leköti a közelgő turnéja, engem meg az új album. És elég nehéz ha néha épp egy Dir en Grey számot kezdek el játszani a megadott helyett.

- Kai, menjél, sétálj egyet, cigi szünetet tartunk! Hátha kijárod a lábadból ezt a ritmust – mérgelődik Ruki.

Nagyot sóhajtok és elindulok a büfé felé.

Megveszem az alma levem és egy szendvicset. Vissza felé menet a folyosó közepén egy kétségbe esett kis srác áll Nao társaságában.

- Szia, te hogy kerülsz ide? – mosolyog rá. Ijedten kapkodja a fejét és rám is néz, de nagyon nem fókuszál.

- Kyo g… izé Kyót keresem, vagyis a próbatermet – dadogja.

- Lifttel kell menni – intek a felvonó felé. Elindul majd megáll, megint egy plakátot vesz szemügyre. Nem foglalkozok tovább velük, elköszönök a dobostól és megyek vissza a saját próbámra. Még látom, hogy Nao a saját termük felé irányítja.

A következő folyóson Kyóval futok össze, aki meg a lenti srácot keresi.

Kérdésemre, hogy Die hol van, kérdéssel felel. Remek, nem elég, hogy a fellegekben járok, még a gondolatát se tudom elűzni, hogy a munkámra koncentráljak.

A napok peregnek, a koncertünk közeleg, interjúk, rádió felvételek és a stúdió munkák se állnak meg.

Az álmatag kissrácot elég sűrűn látom már.

- Ja, hogy Nio – von vállat tudakolózásomra Die. – Kyo hozadéka. Jó fej, félénk srác, csöndes, nem sok vizet zavar. Egyébként van még egy kutyájuk, az viszont irtó aranyos. De nem piszkálom, mert látszik rajta, hogy inkább Nioval van el. De mintha értenék egymást, olyan szinten elvannak – meséli mosolyogva.

Nos ezek után van szerencsém meg ismerni Niot is. Shinya vezeti körbe az egyik szünetbe és persze be jönnek hozzánk is csak, hogy találkozzon Rukival. Na nem Nio, hanem Shinya. A kisrác érdeklődve nézelődött, de ott áll, ahol Shinya hagyta.

- Szia, Kai vagyok – köszönök rá, felém fordul, hatalmas szemeivel pislog párat, majd félénken elmosolyodik.

- Nio, de már lett mondva. – Zavarodott csöndes szavai kicsit furcsák nekem, de hát én is meg lennék szeppenve, ha így vezetnének körbe. Még jól emlékszem mikor velem történt hasonló egy össze szokott bandába kellet beszállnom idegenként.

- És mióta zenélsz? – kérdezem, hogy ne csak álljon és nézzen némán.

- Én nem…

- Nio nem zenész – szól közbe Shinya. – Kyóhoz tartozik és bizonyos okok miatt jelenleg nála lakik. Kicsit visszahúzódó és nem szereti a sok embert, ezért van itt, hogy szokja. Jön velünk turnéra, most a felhajtás fázis tanulásában vagyunk – közli semleges hangon, és visszafordul Rukihoz.

- Aham – kommentálom a hallottakat bőbeszédűen.

A következő pillanatban már hárman ostromolják hülyébbnél hülyébb kérdésekkel szerencsétlen srácot.

- Tényleg Kyóval laksz?

- Otthon is ilyen morcos?

- Vitt már ágyba? – Uruha kérdésére fel kapom a fejem és döbbenten nézem banda társam. Nio szintén, majd tekintete Shinyát keresi. Teljes kétségbeesést olvasok ki szemeiből. Végül a kérdés özön folytatódik, de a srác már nem bírja és a dobos mögé bújik. Szó szerint menekülőre fogva a dolgot.

- Milyen kérdések ezek? – háborodom fel.

- Nem hiszem, hogy Kyo magánélete rátok tartozna – mondja Shinya is. – Nio nem vagy köteles válaszolni a kérdéseikre – teszi még hozzá és szúrósan nézi bandatársaimat. Aoi bűnbánóan visszavonulót fúj bár Ő csak a hangulatra volt kíváncsi. Reita és Uruha továbbra is hatalmas szemeket meresztve próbálnak kiszedni némi információt a srácból.

- Shinya, szerintem vidd inkább el innen – ajánlom a dobosnak. – Nem hiszem, hogy a fiúk leállnak.

A férfi csak bólint. Niot elkezdi kifelé terelgetni.

- Ruki te meg valami megfeszített tempót ígértél a reggeli késésekért, ha emlékezetem nem csal – ezzel osztatlan utálatot váltok ki a három kíváncsiból, de legalább leszállnak szegény srácról.

Viszont Nio valamilyen érthetetlen okokból kifolyólag meg kedvelt.

Kyóval elhozták a kutyájukat, hogy vigyázzak rá, míg ők turnéznak.

A rottweiler kölyök nagyon aranyos volt és értelmes is. Viszont látszott, hogy Nioval különleges a kapcsolatuk.

16. fejezet: Nao pov:

Megint sikerült totális hülyét csinálnom magamból előtte. Mért nem vagyok képes ember módjára viselkedni? Mért csak mint egy idióta?

Teljes elkeseredettségemben leugrom az egyik kocsmába. Igazából nem tudom mit keresek itt, de ha már le jöttem iszok egy sört, hátha attól megoldódik a dolog.

Gondolkodva figyelem a gyöngyöző buborékokat mikor az egyik sarokban fel tűnik egy ismerős fej.

Die a Dir en Grey gitárosa. Vajon neki is hasonló problémája lehet? Elnézve az előtte sorakozó üres üvegeket valószínűleg hasonló a probléma körünk. Lehúzom keserű italom és oda megyek hozzá.

- Hát te kicsi mackó mit keresel itt? – mér végig.

- Amit te – ülök le mellé.

Rendel még egy kört, immár vele iszom.

- Én bánatomat iszom el, te?

- Szintén zenész – sóhajtom. Nevet a szójátékomon. Ez jólesik. Pár kör némán fogy el, kezdek oldódni.

- Tudod, – töröm meg a csendet és megint elmélyedek a buborékok csodájában - nem hittem volna, hogy ide kerülök valaki miatt.

Csak kuncog.

- Szerelmi bánat? – néz a szemembe. Szerintem a csodával határos, hogy bele tud nézni tekintettel, hogy mennyit ittam már.

- Valami olyasmi lehet – vonogatom a vállam. – Igazából magam se tudom. Ha meg látom bárhol, legyen az interjú vagy klip egyszerűen nem birok magammal, folyton őt nézem. A szívem kiugrik a helyéből – magyarázom.

- Hát igen ez valami szerelemféle – biztat.

- De… - kerekedik ki a szemem. Ilyen egyszerű lenne a gondomra a válasz?

- Nyugi kicsi Nao, nem kell nagyon félni – olyan erővel veregeti meg a vállam, hogy majdnem lefejelem az asztalt.

- És téged mi űzött az alkohol mámoros vidékére? – kérdezem mellékesen, hogy ne csak rólam essen szó.

- Oh engem egy fekete démon, aki összezavart – révülten mosolyog a poharára.

- Fekete démon? – kérdezek vissza.

- Az. Egyszer közli, hogy ugyan menjek a fenébe, másszor meg kifulladásig csókol.

- Nehéz eset – értek egyet.

- Na és Te? Mert konkrétumot nem mondtál.

-Oh – hirtelen ér a kérdés és felkészületlenül. Körbe pillantok meg bizonyosodva róla, hogy tutira nem figyel ránk senki. Nagy levegő.

- Van egy basszeros, aki meg dobogtatja a szívem, de akár hányszor a közelébe kerülök mindig valami hülyeséget csinálok. Nem tudok mit reagálni. Lenéz, lekezel és még csak pár kedvesnek mondható beszólása volt. – Fel rémlik a mai nap is hogy hogyan is kötöttem ki itt. – Ma is összefutottam vele tök véletlenül és szószerit. A folyóson koccantunk össze, majdnem hanyatt estem, erre elkapta a kezem egyenesbe rántott erre majdnem rá estem. Közli, hogy ne szerencsétlenkedjek és a falhoz tol. Szerinted kétségbe essek, vagy egyszerűen hagyjam a fenébe az egészet? – kérdezem a végén kétségbe esetten.

- Szerintem ne hagyd veszni.

- Mért? – kerekedik ki a szemem.

- Láttam egy párszor, hogy néz rád az a bizonyos basszeros – döbbenten bámulok rá, erre kinevet.

- Tudod? – hebegem.

- Persze, pár hónapja elég rendszeres vendég vagyok a próbáikon. Nem volt nehéz észre venni, hogy akár hányszor elmentek a nyitott ajtó előtt éppen ki nem esik a székéből. Vagy a dohányzóban. Bár ezt inkább egy-két csapat társának az elmondásából tudom.

- Szóval lebuktam? – meg húzom a poharam.

- Csak egy kicsit – kuncog. – Szerintem ne igyál többet – ajánlja. Csak leintem.

- Mért ne? Ma alkoholba fojtom a bánatom holnap fájni fog a fejem és végre helyre kerül minden – magyarázom nagy hévvel és megint meg emelem a poharam.

- Na gyere, haza viszlek! – győzköd tovább.

- Még nem mondtad el a te mesédet – homályosítom fel, a világosítás nem helyén való az én látásom se túlzottan tiszta. – Egy utolsó kört még – fogom könyörgőre, mire beleegyezően vissza ül mellém. Már a pohár lerakására nem emlékszem.

Kényelmes, puha takaró, jó illatú párna. Vajon hol vagyok? Nem karom kinyitni a szemem, mert a fejemben lüktető fájdalmon nem biztos, hogy segítene.

Motozást hallok.

- Nao magadhoz tértél? – koppan valami, amitől összerándulok.

Csak morgok.

- Nyugodtan kinyithatod a szemed a reluxa le van eresztve.

Óvatosan kinyitom a szemem és tényleg - a nappaliban, ahol vagyok -, félhomály uralkodik.

- Szép delet – köszön Die.

- Uh – kommentálom, miközben fel ülök.

- Odaraktam az asztalra fejfájás csillapítót és kávét. Nem tudom, hogy szereted.

- Kösz – lassan meg szokom a sötétséget. – Mi történt tegnap? – kérdem miután nem sikerül össze raknom, hogy kerültem ide.

- Berúgtunk, úgy igazán – leül a fotelba – azaz inkább csak te. Mikor találkoztunk már rendesen el voltál ázva.

- Aha – motyogom és próbálom feleleveníteni az este emlékeit. Képek ugranak be. – Kocsmába ültünk… először a pultnál… utána egy asztalnál… utána…

- Utána mindketten az italtól fűtve meséltük a bajunkat. – hatalmas mosoly terül szét az arcán.

- Miről beszéltem? – szörnyedek el.

- Hogy egy bizonyos basszus gitárral rendelkező egyén tehet mindenről – a végét elneveti.

- Ezen mi olyan nevetséges? – csattanok fel. Majd fejemet fogva beveszem végre a tablettát.

- Bocs, csak ez annyira röhejes, mert egy csapatban játszunk, csak engem egy bizonyos dobos érdekel.

- Kai? –kerekedik el a szemem.

- Nem csodálkozni való – von vállat.

- De…

- Nem látszik? – vág a szavamba – Nem kell annyira kiakadni. Egyszerűen nem akartam el sietni. Meg aztán volt némi csavar a dologban – megint vállat von.

- És amit tegnap mondtam?

- Nyugi, meg tartom – kacsint rám.

- Kösz – nyugszom meg és kortyolgatom a kávémat.

Némán ülünk még egy kicsit.

- Lassan menni kéne nem? – néz rám.

- Mért?

- Mert oké, hogy nekem nincs ezen a héten próbatermezés, de neked szerintem be kéne menni?

- Jesszus! – kiáltok fel újabb fájdalmat okozva ezzel magamnak. Fejem fogva pattanok fel.

- Nyugi – ültet vissza és kezembe adja a mobilom. – Hívd a menedzsered, hogy elaludtál – diktálja. Automatikusan tárcsázok.

Miután le lett üvöltve a fejem, Die tanácsait követve mondtam a dolgokat, kaptam egy potya szabad délutánt.

- Akkor talán most menj haza, zuhanyoz le és aludd ki magad – mosolyog rám továbbra is.

- Kösz – hálálkodom.

- Semmiség – legyint.

Összeszedem magam, kikísér és még annyit segít, hogy hív egy taxit, ami haza visz.

- Hogy hálálom meg? – kérdem végül, már az utcán állva, a taxira várva.

- Nem adod fel – kacsint rám.

Összenevetünk és beszállok a sárga autóba, ami most parkolt le. Bemondom a címem és már száguldok is haza felé.

Reggel az óra kegyetlenül kelt. Fáradtan végzem el a reggeli teendőimet hiába aludtam át a tegnapot, még egy kicsit nyomott vagyok. Nagyon kikészültem, soha többet alkoholt!

Még mindig fájó fejem fogom és baktatok a próbatermünk felé.

- Mért nem tud egy kicsit csendesebben ordítani – morog egy túlzottan is ismerős hang túl közelről. Mire felemelem a fejem már neki is mentem.

- Bocsi… – szabadkozom miközben összeszedem magam.

- Semmi, már kezdem meg szokni – masszírozza a halántékát.

- Ajánlom a zöld teát, általában segít! – motyogom és tovább megyek.

- Jó és kinek adjak belőle? A fejfájásomat Ruki okozza.

- Akkor neki is vigyél, hátha meg nyugtatja – vonok vállat.

- Azért kösz – morogja még és tovább áll.

Legalább nem hülyézet le. Kicsit bámulom a hátát, mikor hirtelen meg fordul.

- Egyébként mért voltál tegnap előtt kocsmában?

- A szerelmi bánatom ittam el – felelem csípőből, majd zavartan elkapom róla a tekintetem.

- Sikerült vagy még tart? – kíváncsian pislog, majd miután rájött mit kérdez, zavarba jön – Bocs nem rám tartozik.

- Passz – motyogom.

Intek neki és folytatom az utam a termünk felé. Fáj a fejem még mindig.

A teremben még csak Shou van jelen.

- Szia! – köszön mosolyogva.

Csak rá mosolygok.

- Akkor még nem heverted ki? – kérdi nagyon vidáman.

Meg rázom a fejem.

Leülök a dobok mögé. Random szerűen játszok valamit és végül valami ki jön belőle.

- Nao, ez jó! – jön ide Shou.

- Kösz – mondom, azzal leülünk, és megbeszéljük a részleteket.

Lassan a többiek is beszivárognak.

- Na, rendbe jöttél? – kérdi Saga.

- Igen – mosolygok.

- Mitől készültél ki így? – kíváncsiskodik Hiroto.

- Dievel ültem le inni – döntök a féligazság mellet. Nem kell, hogy ők is hülyének nézzenek.

- Dievel? – döbben meg Saga.

- Inni? – hápogja Shou.

- Te nem szoktál! Sőt híresen antialkoholista vagy! – hebegi Tora.

- Hát most ez is megtörtént – mosolygok.

- Na, na! Nao, te, aki mikor először mentünk el együtt bulizni úgy utasítottad el a szeszes italokat, mintha pestis járványt hordoznának. – csóválja fejét Tora.

Ezzel megindul a lavina. Lelkesen kezdik ecsetelni a bulis emlékeket, már ami meg maradt belőlük. Mindegyikre tisztán emlékszem, hiába nem részegedtem le, jól éreztem magam velük. Jókat derülök a felhozott emlékeken. Mikor Shou beszédképtelen lett, mert lezsibbadt a nyelve valamelyik koktéltól, mikor Hiroto először hányt. Mondjuk az nem szép, de mulatságos volt annyiszor kért bocsánatot.

Még azért a sok emlékidézgetés alatt jut idő a munkára is. Amit Shouval összedobtunk reggel, befejezzük és tökéletesítgetjük jó kis szám lesz belőle.

- Akkor mára ennyi – nyújtózom egyet.

- Elmúlt a fejfájásod? – kérdi Shou.

- Igen – mosolygok.

- Ha ennyire nem bírod a másnaposságot, minek iszol? – kérdi a basszeors, csak úgy mellesleg, mintha folyton innék.

- Saga! – csattanok fel – Először és utoljára csábultam el ilyenre! – mérgelődöm és morcosan össze szedem a cuccaimat és ott hagyom őket. Még hallom Shou meg rovását.

- Most sikerült megbántanod! – morogja.

A többi nem jut el hozzám, megérkezik a lift és beszállok. Még mielőtt becsukódna az ajtó, bevágódik mellém valaki.

- Estét! – köszönök és meg nyomom a kocsi szint gombját.

- Neked is! – fel kapom a fejem. Reita áll mellettem. Engem valaki fent nagyon kedvel és valaki nagyon utál.

-Szintén kocsi szint? – kérdezem mellékesen.

-Ig… - a mondat vagy szó félbe marad, mert a lift meg rándul.

Olyan szerencsétlen vagyok, hogy neki esek a falának. De ami még rosszabb Reita rám esik.

- Azt hiszem áramszünet – szólalok meg nagyon halkan. A minket körül vevő kék fényből ítélve.

- Ja – jön a válasz a fél barna szempárból, amit látok a basszerosból. – Várakozáson kívül mást nem igen tehetünk – mondja furcsa éllel a hangjában, de nem gúnyosan.

Megelégelem, hogy nem látom mindkét szép szemét. Kisöpröm a zavaró tényezőt a látóteremből.

Egy halk sóhaj hagyja el az ajkait, miközben pár másodpercre lehunyja szemét. Majd végre ismét a szemembe néz. Nem veszem el a kezem arca éléről, nagyon lassan a tarkójára csúsztatom ujjaim. Már épp azon vagyok, hogy egy életem egy halálom, mikor fel gyúlnak a fények egy rántással újra elindul a lift. Reita pedig mellettem köt ki, a falnak nyomódva. Nehéz, zavart csend ül meg közöttünk. A lift megáll a kocsi szinten. Lemászunk a falról. Kinyílik az ajtó.

-Hát, szia – köszönök el. És ott hagyom.

Kocsimhoz sietek. Gyorsan beülök, de még nem indítok. Hova rohanjak?  Hogy lehettem ekkora barom? Most vagy utál, vagy meg undorodott tőlem… vagy nem is tudom mi, de valamit nagyon elrontottam.

- A francba – csapok a kormányra dühösen. Ekkora barom is csak én lehetek!

Az önvádból telefonom csipogása ránt ki. Sms-em jött.

„Fel ne add! Különben életed végéig bánni fogod! Die”

Döbbenten pislogok.

Az még hagyján, hogy honnan szerezte meg a számom, de honnan tudta, hogy épp feladni készülök? Valami hatodik érzéke van a fazonnak?

Mindegy nekem most haza kell mennem és fürdenem egy jót. Az talán helyre rak, egy jó pancsolás a kádban.

Aztán eszembe jut a telefonom és végül mégis másik irányba megyek. Die talán segít.

Leparkolok az emeletes ház előtt. Simán bejutok a nagykapun. Fogalmam sincs honnan emlékszem az útra, de feltalálok a megfelelő ajtóhoz. Nagy levegő és csöngetek.

Rögtön nyílik az ajtó.

- Szia Nao! – köszön pár pislogás után – Minek köszönhetem a meglepetést?

-Ne haragudj, hogy rád törtem, csak ma írtál egy sms-t és pont akkor, amikor készültem feladni. Kérlek, segíts, lehet mindent elrontottam! – darálom.

Hökkenten néz, majd eláll az útból.

- Gyere beljebb, ezt jobb nem a folyóson meg vitatni.

Megvárja, míg leveszem a cipőmet, kabátomat.

- Elég hamar végeztetek ma a próbával – néz az órájára.

- Elég ügyesek voltunk és amúgy is csak emlékezések voltak, de egy szám már majdnem kész.

- Az jó, gyere foglalj helyet. Mi bánt?

Leülök a kanapéra, meg várom míg visszatér a konyhából két bögrével. Furcsán méregetem a nedűt benne.

- Csak tea – mosolyog rám. – Nem kell aggódni, nem akarlak leitatni, meg ahogy kinéztél reggel. Na de térjünk a tárgyra, mi is a problémád, amiért itt kötöttél ki.

Hát elmesélem neki az egész sztorit, mikor kezdtem felfigyelni rá, mikor éreztem úgy, hogy ez több mint zenei érdeklődés. Aztán összezavarodottságomat, a bal lépéseimet. Csendben végighallgat mindent, nem szól közbe, néha újra tölti a poharát teával, de egyéb életjelet, csak a szemében látok, ami érdeklődve figyel.

- És ma délután beragadtunk a liftbe és majdnem megcsókoltam – sóhajtok lemondóan befejezve a mondandómat.

Némaság borul ránk, magamhoz veszem a poharam és bele kortyolok.

- Hogy-hogy csak majdnem? – kérdezi végül.

- Mikor eldöntöttem, már ott voltam, hogy meg teszem tényleg csak ilyen kicsire voltam tőle – mutatom fel hüvelyk és mutató ujjammal a távolságot mérve – olyan puha haja van és a bőre is… aztán elindult a lift – az emléktől is borzongás fut végig rajtam.

- Szerintem taktikát kéne váltanod – forgatja bögréjét gondolkodva.

- Mire gondolsz?

- Próbáld elkerülni – pillant rám. – Minden találkozást minimalizálni. Ne akadj ki, de így majd Ő fogja keresni a véletleneket, hogy megtudja mért is volt az, amit tettél. De tudod mit? Ha visszamentünk dolgozni… mármint én is bejárok, majd ha Shinya fel épül, akkor majd elmegyünk egyszer ebédelni és kidolgozzuk a részleteket!

Döbbenten pislogok párat.

- Rendben – bólintok.

- Akkor most szerintem menjél haza és aludd ki magad. – rakja le kiürült poharát.

Ránézek az órára és elszörnyedek.

- Ne haragudj, hogy eddig fel tartottalak – szabadkozom.

- Semmi baj – mosolyog töretlenül.

Végül könnyebb lélekkel megyek haza és váltom valóra a fürdéssel kapcsolatos gondolataimat.

15. fejezet: Nibu pov: Extra!

Kedves embereknél lakom. Egyikük mindig itt van velem és meg ért mindent, amit szeretnék a nevét is meg tanultam ö Nio. A másik gazdámat Kyonak hívják.

Volt egy balesetem, ami után nehezen ment a járás, egy nagy fém valami nagyon gyorsan jött és utána fájt.

Nioval együtt aludtam és enyhítette a fájdalmat.

Aztán Nionak lett baja. Vér szaga volt, mikor Kyo behozta a kertből és napokig érezni lehetett utána azon a helyen, ahol feküdt. Aztán egy egész napig nem is kelt fel. Nagyon meg ijedtem. De szerencsére újra fel kelt. Ugyan nem játszottunk azonnal, de fürödtünk együtt. Nioval nagyon szeretek fürdeni. Mindig nagy gondot fordít, hogy ledörgölje rólam azt a fura szagú és állagú valamit.

Nio ezek után nagyon ragaszkodik hozzám, mondjuk eddig is nagyon ragaszkodott, de most még jobban igényli a jelenlétemet. Meghallgatom a gondját és a magam módján vigasztalni is próbálom.

Aztán Kyo gazda beültet minket a kocsijába, aztán megyünk. Az egész hátsó ülést elfoglalhatóm.

Mikor kiszállunk minden olyan más illatú, annyi mindent szeretnék meg szagolni, de a póráz nem enged. Nioval már gyakoroltunk párszor, de Kyo gazdi nagyon szorosan tart. Pedig annyi itt az ismeretlen kétlábú.

Nio is nagyon félénk. Elő tör belőlem a védelmező és meg akarom óvni kis gazdámat.

Kyo gazda bevezet minket egy nagy terembe. Végre körbe szimatolhatok.

Az emberek kedvesek, de azért inkább Niohoz megyek vissza. Aztán eltűnnek egy kicsit. Itt marad még egy fura illatú egyén, aki pontosan tudja hol esik jól a vakargatás. Az érintése kellemes és a hangja se olyan erős, mint a másiknak, akinek még véletlenül se engedem meg, hogy hozzám érjen.

Érzek rajta egy másik kutyának a szagát, de ez nem zavar valószínűleg van neki is egy kis barátja, mint nekem Nio.

Telnek a napok, egyre sűrűbben megyünk be a nagy épületbe, ahol sok kétlábú van.

Aztán itthon hagynak. Nem tőrödnek azzal, hogy sírok, hogy kaparom a kaput. Itthon hagytak. Dühösen levágódok a hátsó birodalmamban. Ezt nem hiszem el. Mért kellet itthon hagyniuk? Mért nem mehettem velük?

Dühömet az egyik bokron töltöm ki. Itt hagytak Még Nio is. pedig láttam, hogy nagyon szeretne vinni kérlelte is a gazdit. De az nem engedett beültette a kocsiba és elmentek.

Nem Niora vagyok dühös… sőt dühös se vagyok csak csalódott, hogy engem nem vittek pedig jó ott lenni hallgatni Niot, aki mesél néha simogat és ott ülhetek a melegben. Sok kétlábú beszélget körülöttem.

A zöld elintézése közben rendesen elfáradtam. Eldűlök. Hallom a kétkerekűt megugatom, mikor berakja a fehér izéket a dobozba és mint, aki jól végezte dolgát megyek vissza a kedvenc helyemre.

Mikor haza érnek külön öröm táncot lejtek Nio körül. Játszunk és eszünk. Aztán fekvésnél újra együtt alszunk.

Ezek az esetek egyre többször fordulnak elő. Nio egyre többször hagy egyedül. Este ugyan kiengesztel, de kezdem zokon venni. Mondjuk mikor magukkal visznek, annak örülök, de mikor egyedül hagynak nem szeretem.

Most is épp azon a kényelmes kanapén terpeszkedem miközben Nio meséli, hogy mit szokott itt bent csinálni.

Hirtelen átmegyünk egy másik szobába. Ott Kyo gazda bemutat külön nekem egyet. Bár ismerős szag is van rajta. Ha nem csal a szimatom és általában nem szokott, akkor az egyik kétlábúnak a szobából van ilyen illata.

- Kai ö itt Nibu, rá kéne vigyázni, míg turnén vagyunk és Die azt mondta rád nyugodtan bízhatom nem lesz semmi baja.

- Persze jól meg leszünk – lehajol hozzám, arca egymagadságba kerül az enyémmel. Érdekes a szemembe néz és kíváncsian mustráljuk egymást. Állom a tekintetét, muszáj állnom, különben ki lesz a falka vezér.

Fene túl kutakodó a tekintete, nem bírom, elpillantok. Megsimogatja a fejem.

- Nagyon aranyos remélem hamar jöttök. Szoba tiszta?

- Igen.

- Akkor egyáltalán nem lesz gond kert is van. Szóval el lesz. De csak egy hónapig tudom be fogadni. – értetlenül kapkodom közöttük a fejem – de ha gondolod, rá bízhatod Naora. Mikor bent voltak nagyon jól meg találta a hangot Nioval is.

- Akkor meg kérdezem öt is. – gazdi hangja nagyon gondterhelt.

- Nem kell, meg oldjuk – nyugtatja a másik fél.

- Akkor megyünk, mert még otthon össze kell pakolnom.

És itt vége is az ismerkedésnek.

Hamar haza megyünk.

Kyo gazdi összeszedi a cuccaimat. Mi rosszat tettem? Hova viszi a takarómat? És a tálkámat? Na meg a vödröm. Miből fogok inni, ha elviszi?

Nio rám rakja a pórázt és beül velem hátra.

Most nem a nagy házhoz megyünk hanem valahova máshova ismeretlen környék ismeretlen kerítések.

Gazdi hátra fordul majd kiszáll. Nio nagyon szomorú. Hozzá bújok. Nagy nehezen kiszállunk az autóból.

A múltkori ismerősen ismeretlen kétlábú nyit ajtót.

Nioval fel fedezzük a házat tágas és barátságos.

A fura fazon kiküld minket a kertbe. Ezt is körbe szimatolom.

Mindent fel kell térképeznem az utolsó morzsáig át szimatolok mindent és több olyan szagot vélek fel fedezni amivel már találóztam. Itt van például a kanapé amin jelenleg Nio üldögél és nagyon figyel a másikra. Na a kanapén enyhén érezni azt hiszem Die a neve annak a kétlábúnak, de nem a név számit.

Fejtegetésemből a gazdi rángat ki behozza a takarómat és a tálkámat.

Értetlenül figyelem, ahogy Nio gondosan elhelyezi az egyik szekrény tövében. Oda megyek rá fekszem a takaróra így nem olyan kényelmes mint mellette.

Még játszunk kint egy kicsit itt a labdám is. Mikor Nio elfárad hempergőzünk, mint otthon szoktunk.

Aztán Kyo indulás mellet dönt én is viszem a pórázom hogy megyek velük de nem akarnak vinni itt hagynak egy vadidegennel össze zárva. Nio hiába lesz nedves a szeme, ha egyszer nem hatja meg a gazdit, én is hiába nézek a legszebben.

Elhajtanak sírok, nyüszítek, kaparom az ajtót!

Ne hagyjatok itt!

-Nibu, gyere, kérlek – szól a kétlábú. – Tudom nehéz elfogadni, hogy itt hagyta, de tekintsd úgy, hogy most te is nyaralsz egy kicsit.

Hát így ismekeddem meg Kaial. Fura egy fazon mosolygós és vidám teljesen más mint, amit eddig meg szoktam.

Valami zavaróan zajong. Trappolás fel emelem a fejem. Meg hallom kis gazdim összetéveszthetetlen hangját! Jelzem, hogy itt vagyok!

- Jaj Nibu! – örömködik nekem de hol van? Hisz csak a hangját hallom.

Kai nyugtatóan veregeti meg a fejem. És egy kis fekete vackot nyom az orrom közelébe. Hallom Nio hangját, de nem látom, zavartan nyüszítek.

Igazából nem sok minden történt, míg nála vendégeskedtem kaja volt esténként mikor haza jött dobálta nekem a labdát néha el vitt sétáltatni, de egyébként nem volt olyan mint ha Nio lett volna ott nagyon hiányzott a kis gazdám meg a nagy is, de a kicsi mindenképpen. Szomorúan bámultam az ajtót nap, nap után hátha jön és belép rajta, de nagyon sokáig nem tette.

- Gyere Nibu most sétálni fogunk! – térdel mellém Kai és a nyakamba akasztja a pórázom.

Vidáman követem a kis utcákban aztán rá fordulunk egy nagy forgalmas útra. Felrémlik, mikor az autó elütött az a csikorgás és az éles hang. Ekkor megint meg hallom az éles hangot rögtön Kai lábai között keresek menedéket, hiszen most ő nekem az egyetlen biztos pont itt.

- Megijedtél? – hajol közelebb hozzám hangja kedves - Semmi baj ez csak egy autó dudája volt nyugalom. – mondja és húz tovább.

Megérkezünk a parkba. Rengetegen vannak itt nem csak kétlábúak hanem más kutyák is. Izgatottan ráncigálom pórázom, oda karok menni és játszani!

Némelyik csak meg morog.

- Nibu ne rángass különben nem engedlek el a kifutóban – nyögi mögöttem Kai.

Végre elérjük a kerítést. Alig birok magammal. Bent lekerül rólam a kötőfék, már jön a labda.

Jót játszunk.

Fáradtan lihegve terülök el a fűben.

- Gyere Nibu menyünk haza – nevet Kai és vidáman közelit felém.

Nem adom a labdát. Nem veszi el, hanem rám rakja a pórázom. Fáradtan követem. Most a kis utcák csendjében megyünk.

Mikor megérkezünk, bele borulok a vizes vödrömbe.

-Látom, szomjas voltál – mosolyog Kai és meg paskolja a fejem.

Elmegy, zajong a fürdőben. Elnyúlok addig a takarómon és elnyom az álom.

Aztán Kai átvitt valaki máshoz. Ezt az illetőt is ismerem halk, kicsit mormogós, de nagyon kedves. Niot is mindig megnevettette.

- Nao, biztos nem baj, hogy két éjszakára itt hagyom?

- Dehogy elleszünk – legyint a másik és Kai elhúz. Döbbenten figyelem a becsukott ajtót.

- Gyere Nibu, sajnos, most csak ilyen tányérból fogsz enni – azzal lerak elém egy műanyag kis tálkát. Na nem vagyok én chivava!

Továbbiakban nem foglalkozik velem, leül, valamit matat az asztalon. Ki-be mászkálok, ismerkedem a környezetemmel. A kert kellemes és van árnyék is.

Csendben telik az este is. kapok vacsorát meg vizet utána ö elmegy aludni, én pedig azon töröm az agyam, hogy most már senkinek se kellek. Nio is ott hagyott… Kai is itt hagyott. Ez a fazon is ki fog rakni?

Reggel mint mindenki, elmegy ő is.

Nincs kedvem semmihez, még az ajtóbámuláshoz sem.

Este mikor haza jön, kapok enni, de nem játszik velem. Idegesen járkál, majd zubogtatja a vizet és keresgél. Érdeklődve figyelem teteit. Logikát nem találok benne.

- Nibu, gyere ide – hívogat, de mivel nem a gazdám és nem is a kis gazdi így nem vagyok hajlandó oda menni meg nem is játszott velem. Így meg húzom magam a kanapé mögött. Onnan kilesve figyelem az eseményeket. Még tesz pár kört és meg szólal a csengő.

Megjelenik még egy ismerős illat. Kuncogást, ruhazizegést hallok. Kidugom a fejem a búvó helyemről.

Az ismerős illatot be tudom azonosítani, találkoztam már vele. Csak nem tudom hol. Aztán a hangok, amiket kicsal Naoból nagyon furcsák. Fuldoklás szerű. Neki mennek az ajtófélfának és a kanapénak is.

- Ne itt – lihegi Nao – menjünk a szobámba – azzal meg ragadja a másikat és mennek.

Nyikorgás, lihegés, nyögések. El akarok bújni. Mik ezek a hangok? Kíváncsian felállok és oda ügetek az ajtóhoz. Mi ez a szag? Sőt nem is egy, ilyet még sosem éreztem, olyan furcsa vajon mit csinálhatnak? Nem látok semmit még közelebb. nem vesznek észre, annyira elvannak merülve egymásban, vajon ezt mit jelenthet náluk? Az orrom valami puhának ütközik, meg szimatolom.

- Nibu kifelé – sikkant fel Nao. Ijedten hátrálok meg. Nem csináltam semmit és kiabálnak is velem, olyan furcsa az egész helyzet, ilyenkor mit kéne csinálnom, talán visszabújni a oda ahol eddig voltam?

- Azt mondtam kifelé – rivall rám a másik. Valami nagyon rosszat csinálhattam, inamba száll minden bátorságom és elmenekülök a nagyszobába, onnan ki a kertbe, de megint neki megyek valaminek, ami nem puha, hanem kemény és átlátszó. Sajog az orrom és a fejem is, lépteket hallok, de nem akarom, hogy megfogjanak inkább megint a kanapé mögé, ami eddig remek búvóhelynek bizonyult számomra.

- Ha Kyo nem tudta megnevelni ezt a kutyát akkor majd én. - hallom a hangját és az erős határozott lépéseit.

- Ne csináld, a mi hibánk mi nem csuktuk be az ajtót rendesen. - hallom Nao hangját is

- Nem érdekel, nem hagyom, hogy egy rühes dög meghiúsítson ezt az estét! - motozást hallok, talán engem keres, hogy valami rosszat csináljon velem.

- Akkor gyere inkább és hagyd Nibut - hallom megint Nao furcsa rekedtes hangját és mintha mélyebb is lenne - Meg mutatom, hogy kell bezárni rendesen egy ajtót - kuncog halkan.

- Remélem nem csak azt akarod megmutatni - mondja a másik egy sóhaj kíséretében. Aztán ajtó csukódás és a kulcs összetéveszthetetlen hangja. Gazdi is mindig ezt teszi ha elmegyünk.

A csukott ajtó mögül megint hallom azokat a furcsa hangokat.

Egész este nyögéseket és sóhajokat hallgattam, aztán amikor azt hittem vége és csend lesz végre kinyitották a csapot és a víz csobogó hangja töltötte be a ház csendjét. Jaj kellet nekem annyit lafatyolni. Halkan nyüzsögve állok az ajtó előtt de nem bírom elengedem amit bent tartok.

Egész végig attól féltek, hogy kapok, azért mert meg zavartam őket, de rövid időn belül megint a csönd tejed szét.

Reggel megint zár kattanás és léptek hangja majd Nao kedves hangja hív, hogy végre ehetek, ami rám fér, mert a pocakom éhesen korgott kora hajnal óta. Talán még játszani is játszik velem?

- Jaj Nibu ezért ki fogsz kapni – emeli meg az egyik elázott cipőt. Upsz az volt ott.

- Nem baj meg oldjuk, még egy darabig nem ébred fel remélem, addig kimosom. – és viszi mind a kettőt.

Majd fel mossa a többit.

- Szép kis ébresztő – morogja közben – Remélem Kai hamar érted jön.

Eltűnik a fürdőben. Addig neki esek a kajámnak. Majdnem lenyelem a tányért is olyan kicsi.

Mire kényelmesen lehelyezkedem a szőnyegen, megint meg szólal a csengő. A háló felől erre mély morgás, amíg a fürdő felől pedig egy mindjárt szólal meg.

- Szia Kai. Jó korán jöttél, azt hittem később fogsz. - mondja Nao kedvesen Ezt az illatot ismerem! Nála voltam hagyva először és ide is ö hozott. Mindig mosolyog és játszunk.

- Igen, nem tudtam aludni, meg aztán rengeteg dolgot el kell még intéznem és inkább most jöttem. - mondja mosolyogva, majd belép az előszobába.

- Rendben akkor pillanat és előkerítem a kanapé mögül.

Meg áll felettem Nao.

- Gyere Kaial haza mész – nyakamba akasztja a pórázom, de jó megyünk. Vidáman rohanok a másik kétlábúhoz.

- Szép kabát. Reitának is hasonló van. - Jegyzi meg Kai. Talán Reitának hívják a morgóst? DE mi történt Naoval hirtelen idegesség árad belőle.

- Igen nem is gondoltam volna – motyogja és egyik lábáról a másikra áll - Itt van mindene, mást nem hoztál ha jól emlékszem.

- Kösz még egyszer, hogy befogadtad – azzal már be is csukódik mögöttünk az ajtó.

Vidáman trappolok az autó felé. Végre, ha most Kai haza visz, akkor lehet gazdi hamarosan haza jön. És mégis csak kellek neki!

Már megint gazdit várom. Szomorúan bámulom az ajtót, a szőnyegről. Kulcszörgés, fura Kai itthon van, de akkor ki akar bejönni az ajtón. Talán gazdi jön értem? rohanok az ajtó elé, ami nyílik, de gazdi szaga helyett egy másik csapja meg az orromat, ami meglep és fel villanyoz, éppen lassítok, hogy megbírjak állni a csúszós kövön mikor hirtelen nyilallást érzek meg az oldalamban mire csak hangosan felnyüszítek, ekkor olyan ékes káromkodás csapja meg a fülemet amit még gazditól sem hallottam pedig ő is tud ha nagyon akar.

- Die jól vagy? – hallom Kai hangját. Majd egy kéz simul az oldalamra. – Rendben, neked sincs bajod kis kajla.

- Nem tudtam hogy ilyen tank lett belőle – nyögi a másik.

- Gyere be – Kai fel emel és ölben visz vissza a nappaliba amint le rak végig tapogatja mindenem elenged, azonnal vissza futok a csukott ajtóhoz. Ülök és várok előtte, de gazdi nem jön, hiába nézem Kaiékat, ők csak szomorúan néznek, nem értem talán gazdinak nem is kellek?

Nyüszítve kaparom meg a falapot.

- Nibu gyere ide – ütögeti meg a lábát Kai. Szomorúan oda kullogok.

- Kyo még nem tudott jönni – magyarázza Die – Még haza úton volt egy kis gond, én meg rögtön ide jöttem.

- Reméljük, hamar jön majd Nibuért, már nagyon hiányzik neki Nio. – sóhajt Kai.

Simogatja a fejem, közelsége meg nyugtat és elalszom.

Ajtó csapódásra figyelek fel.

- Sziasztok – hallom Kai hangját. Számomra olyan kedves illat csapja meg az orrom hogy ennek az örömnek hangot is adok.

- Nibu! – kiált kis gazdám és ölelget, én pedig össze nyálazom ahol érem.

Izgatottságom nem csitítja mikor Nio ki viszi a cuccaimat a kocsiba és akkor se birok magammal mikor végre beszállunk és hátul kell ülnie velem mert folyton ugrálok.

Akkor nyugszom meg egy kicsit mikor végre haza érkezünk, körbe szaladgálok a kertben semmi nem változott, visszakapom régi helyem. És minden ugyan úgy van, ahogy volt.