Figyelem!

Ne lopj! Mert bűn... Valamint ezek az én agyam szüleményei.. ha elkéred szépen akkor szívesen adom, de kérd el!

2012. augusztus 2., csütörtök

18. fejezet: Ruki pov




Telefon csörgés rángat ki a meleg takaró, és az ölelő karok közül. Nehézkesen veszem fel.
- Hol a fenében vagy már megint! – hallom Reita csöppet sem kedves hangját.
-Ööö… – ennyit tudok kinyögni. Most, hogy mondjam meg, hogy nem bírok elszakadni Shinya mellől? Alig 1 hét és elmegy turnézni. Hónapokig nem látom majd, aztán alig ér vissza és mi is lelépünk hónapokra. Asszem már tudom mit éreztek az előző partnereim, mikor jött az indulás ideje. – Elaludtam? – kérdezem félénken Reitől.
- A héten már 4-szer!! – hallom meg Ruru hangját is. Asszem ki vagyok hangosítva. De jó nekem….
- Ruki, mindenki része fel van már véve kivéve a tiéd. Mondanám, hogy felénekelünk helyetted mindent, de nem tudom a rajongók mit szólnának hozzá, na meg a fejesek. – kuncog bele a telefonba Aoi is. Jaj de jó kedve van valakinek mérgelődök.
- Oké oké, értem én. Egy óra és ott vagyok.
- Max fél. – morog bele a készülékbe Reita és bontja a vonalat. Ha én nem vagyok toppon, akkor ő lesz olyan mint a rabszolgahajcsár… valami nem stimmel vele. De mi baja lehet? Kai sincs a toppont, ezért váltott Reita vezéré?
Fogalmam sincs, hogyan jutok el a próbateremig.
- Na végre! – hallom Reita morgolódó hangját, mikor beesek az ajtón szó szerint, mert nem veszem észre a küszöböt az orrom előtt.
- Bocs srácok, de…
- Tudjuk, elaludtál – fejezik be egyszerre a mondatomat.
- Igen – vakarom meg szemlesütve a fejem - 5 percet kérek és mehet a felvétel.
Gyorsan helyre teszem a gondolataim és előszedem a dalszövegeimet.

Érzem, hogy a hangszálaim nem örülnek ennek a 4 órás pokolnak, de majd otthon egy kis mézes teával jutalmazom meg őket. 10 perc pihenő után már csak Kai van bent a stúdióban. Egy másra nézünk és szinte egyszerre szólalunk meg.
- Shinya? – mondja ő.
- Die? – kérdem én. Egy beleegyező bólogatás után szinte ugyan azt olvassuk ki egymás szeméből. – Nehéz hónapok elé nézünk – jegyzem meg halkan.
Csak egyetértően sóhajt.
- Gyere, haza viszlek – szólal meg végül.
- Köszönöm – hálásan pillantok rá és fel állok. Ekkor beront Aoi és Uruha.
- Nem mentek sehova! – közli Aoi.
- Miért? – pislogok nagyokat.
- Mert még nincs kész a felvétel! – kontráz rá Reita. Hogy mikor jött be nem tudom, de ott áll és néz.
Hát lehet ilyenkor nemet mondani? Nem igazán. Főleg, hogy egy nagyon gyilkosan villogó szemű basszeros áll előttem. Két másik gitárossal.
Vissza megyek a mikrofonomhoz és kínzom még magam.

Mire minden nagyjából felkerül a szalagokra már alig van hangom.
- Kai vigyél haza, kérlek! – suttogom.
Csak bólint és megyünk is.
A kocsiban próbál beszélgetést kezdeményezni, de a motor zúgásától nem hallatszik a suttogásom. Végül feladja.
- Megérkeztünk – állítja le a motort Shinya háza előtt.
- Köszi – búcsúzom.

Shinya már otthon van és takarít, vagyis csak elsőre tűnik annak, mert később kiderül, hogy „csak” pakolászik.
- Már pakolsz is? – kérdezem kicsit elkámpicsorodva.
- Még csak előszedem a megfelelő ruhákat és kimosom őket – magyarázza és megy a fürdőbe, hogy elindítsa az újabb mosást.
Kicsit meg nyugszom ugyan, de valamiért a görcs még ott van bennem. Lehet azért, mert még nem feküdtünk le egymással? Aludni aludtunk együtt nem egyszer, de nem nyúlt hozzám, én akartam kezdeményezni, de nem engedte.
- Min gondolkozol Taka-chan? – ölel át hátulról. Megrezzenek.
- Csak azon, hogy mit fogok csinálni, ha elmész, mi lesz velem? – bújok karjai közé.
- Ez ügyben már szeretem volna beszélni veled, csak nem tudtam hogyan hozzam fel – a gombóc kétszer akkorára nő a torkomba mint mikor ide érkeztem volt.
- Miért? – nyögöm ki nagy nehezen.
- Gyere, készítek teát a torkodra, megint kifárasztottad magad – azzal a konyhába terelget. Gondosan felteszi a teát, mézet készít ki és nem szól hozzám, míg a gőzölgő bögre elém nem kerül.
- Most csak egy kisebb turnéra megyek el… kb. negyed évre. És hogy mit csináljunk? Van-e értelme így folytatni, vagy hagyjuk abba, hogy élni tudd az életed?
- Miért? – azt hiszem ez lesz a ma kérdése.
- Alig érek vissza, ti mentek is el – emlékeztet a nem is olyan rég örömmel bejelentett turnéra.
- Aham – totálisan lesokkolódtam. Ezt most nem akarom el hinni. – Shinya, ne tedd ezt velem – motyogom. Bögrémet forgatom és megpróbálom fel fogni, hogy a reggeli forró csókok után ezt mondja.
- Taka-chan jól vagy? – fogja meg a vállam.
- Nem, nem vagyok jól! – kiáltom magamból kikelve. – Miért mondod ezeket most, mintha szakítani akarnál? Nem akarlak elveszíteni, nem érdekel, hogy mennyire messze vagy!
Döbbenten pislog majd elmosolyodik.
- Most min vigyorogsz? – kérdezem durcásan.
- Kérlek, ne morogj, inkább gyere mára készültem valami érdekessel.
Azzal kimegy a konyhából. Kicsit magam alá zuhanok. Megiszom a teámat és csak utána követem a házigazdát. Miyu-chan a fürdőszoba ajtóban áll és érdeklődve figyel valamit, arra veszem az irányt.
- Miyu, most nem – hallom Shinya hangját.
- Mire készülsz? – állok meg a kutyus mögött.
- Oh, végre – csillan fel a szeme mikor meglát és beránt a helységbe és hangosan csattan az ajtó. Hátam a hideg falapnak nyomódik. Döbbenten pislogok.
- Shinya? – nyögöm ki nagy nehezen. Ekkor végre a szembe néz, amit ott látok teljesen lesokkol, jó értelemben, ugyanis olyan mérhetetlen vágy lángol benne, amit még nem láttam. Szinte perzsel a tekintete. Pontosan érzem, ahogy végig mér. Kezei nem engedik a vállam. Ne kezdjünk dobossal, ha nem tudjuk az erőviszonyokat. Shinyában is olyan erők lappanganak, amit nagyon nem néztem volna ki belőle.
- Eddig vissza fogtam magam, mert nem tudtam, hogy fogod viselni, ha elmegyek. De a mai kinyilatkozásod után ne várd el tőlem – azzal rá mar a számra. Először fel se fogom mit mond. Miattam fogta vissza magát? De miért? Annyi kérdés száguld át rajtam.
Sajnos most feltenni sem tudom őket és válaszokat se kapok, mert Shinya csókja elfeledtet mindent. Ezután hogyan kerülünk a tus alá, nem tudom és azt se, hogyan került le rólam a ruha. Mert azt tudom Shinyáról hogyan, én szedtem le.
Lemossa minden porcikámat, amivel enyhén zavarba is hoz, de nem csak az arcom gyullad ki, hanem a vágyam is fellángol.
Próbálom utánozni mozdulatait ugyan úgy dominálni, de nem megy.
Törülközőbe csavarva megyünk a hálójába. Miyu-chan innen is ki lesz zárva. Kicsit sír érte, de most ez nem tud érdekelni.
Shinya végig fektet az ágyon.
- Mért vártál eddig?
- Meg akartam bizonyosodni, hogy tényleg szeretnél velem lenni és nem csak hirtelen fel lángolás. – suttogja, majd csókjai elhalmoznak.
Voltam már férfival nem vitás. De amit most este éltem át az túl tett mindenen. Shinya vigyáz rám, mindenre oda figyel, mégis az élmény nem veszik el az óvatosságban.
Olyan gyönyöröket mutat meg, amiket nem is hittem volna, hogy át lehet élni.
Már rég elmúlt éjfél, mikor végre kienged a karjai közül és akkor is csak azért, hogy meg fürödjünk. Ölben visz ki, mert nem vagyok képes fel állni.
- Hogy fogok holnap felkelni? – suttogom, hangom azóta kétszer elment, én kicsit többször. Az emlékre elpirulok.
- Mire gondoltál az előbb? – kérdezi és megpuszilja a homlokom.
- Hát… - persze nem engedi befejezni a mondatot, csókol és megint kezdi. Honnan van ennyi energiája?
Nos a kádban a víz is kihűl, mire végzünk és még le is tusolunk utána.
- Elfáradtam – ásítok egy hatalmasat.
Már tisztán fekszünk a tiszta ágyban és befészkelem magam a karjai közé.
- Reggel felkeltelek – hallom még Shinya hangját, de elnyom az állom.

Reggel valami csikizi az arcom. Morcosan húzom össze az orrom és fordulok arrébb. A zaklatásom nem marad abba. Mikor eljut a tudatomig, hogy Shinya csókolja a nyakam már rég nincs rajtam a boxerem.
- Ha nem kelsz fel és folytatom, el fogsz késni! – dorombolja fülembe.
- Mi? – pattannak ki a szemeim.
- Végre – csókol meg lágyan. De kezét nem veszi el merevedésemről.
Még reggel is kifacsar és csak egy meleg tusolás után enged felöltözni.
- Hogy fogok ma így dolgozni? – kérdezem sokadára.
- Ahogy én – csókol meg és kimegyünk a kocsihoz.

Érdekes, mert pontosan érkezek. Még a fiúk is megnéznek maguknak. A héten majdnem minden nap elaludtam, de most pontosan érkezem. Mondjuk az is rájátszik, hogy direkt aludtam el, mert Shinyával akartam lenni és ők később kezdenek, mint mi.
- Látom jó volt az estéd – vigyorog Aoi. Döbbenten pislogok. Indulás előtt a tükörben kétszer is meg néztem, hogy nincs e rajtam folt. De Shinya nem hagyott nyomott. Akkor meg mi az árulkodó nyom rajtam?
- Csillognak a szemeid – hajol közelebb Uruha – és elnézőbb vagy, mert nem róttad fel Reitának a késését.
- Aha – pislogok párat és még mindig nem értem a dolgot.
Aoi leül mellém, míg Reita és Uruha kimennek innivalóért.
- Emlékszel mikor Kairól derült ki, hogy összejött Dievel? – kérdezi és előkotorja az uzsonnáját, dobosunk meg fel kapja a fejét.
- Igen emlékszem – mosolyodom el.
Édes jelenet volt mikor Kai teljesen zavart volt egész nap. És nem tudott koncentrálni és mindenen mosolygott és mindenre kedvesen bólogatott miközben fogalma sem volt miről van szó.
- Hé ne szekáljatok! – nevet közben az érintett.
- Nehéz, ha bandán kívül vagy szerelmes – sóhajtok, és a nem épp kellemes részek jutnak eszembe a tegnapból.
- Mi történt?
- Nemsokára mennek turnézni – feleli Kai helyettem – Ezt mindenki máshogy él meg. Die fel van pörögve, alig lehet le lőni.
- Akkor azért vagy olyan fáradékony mostanában? – kérdezi Aoi.
- Így is fogalmazhatunk – pirul el a dobos.
- Na de ne tereld el a figyelmem Rukiról! – fordul vissza felém a gitáros – Akkor mi történt, hogy egyik pillanatban a fellegekben jársz a másiban meg a béka feneke alatt hat méterrel?
- Tegnap majdnem szakítottunk, de csak azért mert nekem akart jót.
Két értetlen szempár mellé még kettő társul.
- Ezt kifejtenéd? – kérdezi vész jóslóan Reita.
- Nem kell azonnal rosszra gondolni!
- Akkor mire gondoljunk? – kérdi békítően Uruha.
- Mikor tegnap átmentem hozzá, szóba került a közelgő turnék időbeosztása. Kérdezte, hogy van e értelme így folytatni, kiakadtam és közöltem az érzésiemet erre otthagyott. Mire meg találtam már a fürdőben voltunk. Ezt a részt nem fejteném ki, mert nem rátok vonatkozik. Lényeg hogy kétszer is elment a hangom. És ma reggel jó hangulatban ébredtünk – a végét már csak motyogom. Kicsit feszélyez, hogy a magánszférám intimem rétegeit épp most meséltem el.
- Szóval végül megdöntött? – vereget vigyorogva hátba Aoi.
- Khm? – pislogok rá.
- Ne játszd az értetlent! – veszi át morogva a szót Reita – Mindannyian tudtuk, hogy még nem feküdtetek le.
- Honnan?
- Kaion is látszott és emlékezz vissza, anno még Aoin is meg látszott Ruru nyoma. – érvel a basszeros.
Ennyi döbbenet még nem elég egy napra. Ezek után be állit Kyo Nioval meg Nibuval. A kisrácról annyit tudok amennyit Shinya elmondott a fiúk faggatózására nem felelt. A kutyát meg Kaira bízzák míg elmennek turnézni. És ezzel véglegesen tudatosul, hogy nem lesz Shinyám egy jó darabig.

- Shinya! – kiáltom az előszobából.
-A konyhában vagyok.
Majdnem átesek a bőröndjén.
- Uh – morgom és megyek a konyhába.
- Szia! – vidul fel az arca és forró csókkal üdvözöl.
- A bőröndjeid?
- Holnap reggel jön értem a busz – hajtja le a fejét.
- Máris?
- Igen, sajnos – sóhajtja.
Kétségbeesetten ölelem magamhoz.
- Ma itt maradhatok? – kérdezem félve.
Felnevet.
- Mikor aludtál utoljára otthon? – kérdezi, választ se várva belém fojt minden mondatot.
Csókja kicsit birtoklóbb, mint amit eddig megszoktam. Érzem rajta a vágyát.
- Shinya – suttogom nevét, erre felkap. Lábaimmal átölelem derekát. A következő pillanatban már az ágyban landolok. Nem cicózik, a lényegre tér. Nincs finomkodás, nincs óvatoskodás. Az első menet vad és szenvedélyes. Csak kapkodom a levegőt és a fejem. Még nem volt ilyen, nem mintha olyan sokszor lettünk volna együtt.
Mikor lenne egy kis szusszanásnyi időm, nem enged el. Szorosan ölel magához, nem bánom, én is bújok hozzá. Nem akarom elengedni. Nem akarom, hogy elmenjen.
- Gyere, megfürdetlek – mosolyog rám és csókokkal halmozza el testem.
- Ilyenkor mindig úgy érzem magam, mint egy… - de nem fejezem be a mondatott, mert bele pirulok a gondolatba is, hogy olyan vagyok mint egy hercegnő. Pedig ahogy kivisz a fürdőbe és betesz a kádba… tisztára, mint egy hercegnő. Királylánynak érzem magam mellette, pedig max. királyfi lehetnék, de neki leszek hercegnő.
- Minek érzed magad? – kérdezi, miközben már a hátam mossa. Ez is olyan jó érzés, hosszú kecses ujjaival dörgöli a hátam.
- Mint egy királylány, vagy mint egy hercegnő – motyogom bágyadtan.
- Az én gyönyörű hercegnőm vagy – suttogja fülembe vágytól fűtötten.

Mire az ágyba kerültünk és már csak aludni van erőnk jócskán elmúlt éjfél is.
- Taka-chan – ölel magához Shinya és ránk teríti a takarót. Tenyere a hasamon pihen. Olyan jó így.
Annyira jó, hogy azt szeretném, hogy a reggel sose jöjjön el.

Motozást hallok… halk dobbanás, fojtott káromkodás. Reggel lenne már? Annyira nem vártam… de mért is nem, hirtelen nem jut eszembe.
Csak még egy kicsit had pihenjek.
Puha ajkak érintik az arcom, majd csukódik az ajtó.
Fejemben meg szólal a vészharang: Shinya!
Kami-sama! Elmenne anélkül, hogy fel keltene?
Még sose ugrottam ki ilyen hirtelen az ágyból és rángatna magamra egy nadrágot, ami a kezem ügyébe került. Kóvályog a fejem, de ez érdekel most a legkevésbé. A nagy rohanás közben pár dolgot magammal sodrok.
Shinya az ajtóból fordul vissza, mosolyogva nézi végig száguldásom és rombolásom. Karjai közé vetem magam, nem érdekel senki, csak még egyszer meg akarom ölelni.
- Nem akartalak fel kelteni – tol vissza a lakás kicsit árnyékosabb előszobájába. Homlokon puszil.
- Gyere már Shinya! – kiáltja Die.
- Pillanat! – kiáltja vissza a dobos.
- Jó utat! – motyogom zavartan.
- Köszönöm. – felnézek rá és csak mosolyát látom, majd kapok egy lágy, búcsú csókot.
Bambán bámulom, ahogy felszáll a hatalmas buszra és elmegy. Még egy félszeg béna integetésre is futja, amit nem hiszem, hogy látott a sötétített üvegek mögül.

Elment… Alig egy órája… pontosan 51perce és 32másodperce. Te jó ég, mit csinálok? Az órát lesem és kesergek? Nem szabad! Hisz nem örökre ment el csak negyed évre, csak három hónapig lesz távol, utána újra itt lesz. Na de így is sok! Vajon Kai, hogy viselte az elválást?
Úgy is meg tudom, ha bemegyek a stúdióba. Oh elkések! Nekem 15 percen belül bent kéne lennem és még rendes ruha sincs rajtam!

Csak 10 percet kések. Elkönyvelem jó pontnak. A teremben viszont csak Reita van, a gitárjával babrál valamit. Köszönünk egymásnak. Én levágódok és elkortyolom az automatás kávémat. Némaság borul ránk. Nincs kedvem beszélgetni. Kai is nem sokkal utána érkezik. Nagyon halkan köszön, szokatlan tőle, de számomra érthető. Végig nézek a doboson, ahogy vonszolja magát a dobok felé. Nem tudom el dönteni, hogy vízi, vagy szárazföldi hulla szeretne lenni, de úgy néz ki még Ő se döntötte el. Leül és neki áll egy nagyon szomorú Diru számnak, halkan énekelem a szöveget hozzá.
Ránézek Reitára és az arcára van írva, hogy nem tudja eldönteni, most sírjon a látványon, vagy körbe röhögjön minket.
Az utolsó dallamok és sorok közepébe ront be a két gitáros.
- Szép jó reggelt! – kiáltja Aoi.
- Már akinek – jegyzi meg Kai. Csak egyetértően bólintok egyet.
- Ne legyetek már ilyen gyászhuszárok! Direkt késünk – látványosan az órájára néz –, bő egy órát, hogy legyen időtök elköszönni.
Mint a lovak prüszkölök fel. Kai pedig mormog valamit az orra alatt.
- Nem használt srácok, ezek ketten olyanok voltak, mint akik halni készültek csak nem tudták el dönteni a sorrendet, hogy ki ki után – ad hangot véleményének Reita is.
Mért a szekálás van nála terítéken már megint? Mi baj van vele? Mi változott meg?

Szünetben Kaial ülünk a dohányzóban. Kai az uzsonnáját fogyasztja, amit nekem is kínálgat, de én csak a tüdőgyilkos nikotin rudam fogyasztom el, de abból dupla adaggal.
- Tőled, hogy ment el? – töröm meg a csendet.
- Honnan veszed, hogy én voltam otthon? – pislog fel.
- Tippeltem – vonok vállat.
- Hát… igazából otthonról indult el. Nem aludtam nála.
- Miért? – csúszik ki a számon.
- Kyo át hozta a kutyáját és rá vigyáztam.
- Akkor, hogy köszöntetek el?
- Reggel még mielőtt elment volna át jött hozzám. Hát érdekes egy ébresztő volt – itt elpirul. – Aztán jött érte Kaoru.
- Hogy fogjuk bírni nélkülük? – kérdezem csak úgy mellékesen.
- Nehezen – sóhajt nagyot Kai.
Mély hallgatásba és egyetértésbe burkolózunk.
A csendet telefonom csörgése zavarja meg. Shinyától kaptam sms-t.
„Most készülünk az első fel lépésre. Ne aggódj, majd hívunk titeket. Die üdvözli Kait csak még nem volt ideje telefont fogni én is csak boltba léptem meg. Csók”
- Die üdvözöl – tolmácsolom a jó kívánságot kicsit döbbenten.
- Ezek szerint egyben meg érkeztek – mosolyodik el Kai és már sokkal vidámabban megyünk vissza a terembe, hogy folytassuk a próbát.
Persze az élet nem áll meg, csak mert a szerelmünk épp ország járó turnéra ment.

Hulla fáradtan ülök be Kai mellé a kocsiba. Néha elgondolkodom, minek van nekem egyáltalán autóm? Úgy is mindig más furikázz.
Shinya nélkül szörnyű. Eddig se volt egyszerű, de most, hogy nincs velem, egyszerűen felemészt a hiánya.
Megállás nélkül hajtom a bandát, ez Kainak is jót tesz, mert nem gondolkodik és nekem is könnyebben megy a koncentráció. Felváltva mérgelődünk, bár a morgásba Reita is besegít. Még mindig nem fejtettem meg, hogy mi baja lehet.
- Ha nem kapcsoljátok ki vagy valami el veszem! – dühöng Uruha, mikor végre meg szólal a telefonom és szünetet rendelek el.
Velem párhuzamosan Kaié is.
- Akkor most menjetek egy kicsit pihenni! – azzal kivágtatok a teremből és a cigimmel felszerelve megyek az eldugottabb dohányzóba. Útközben felveszem.
- Szia! – köszönök.
Majd’ fél órán keresztül beszélgetek Shinyával. Olyan jó hallani a hangját. Bár ölelhetném. Nagyon hiányzik.
Elmeséli milyenek voltak a fellépései, milyenek a segítségeik, valamint, hogy menyire hiányzok neki, kérdezi mit csinálok itthon, vigyázok-ee magamra rendesen és még azt is mondja, hogy Miyu-chanja hiányol. Ilyenkor féltékeny vagyok a kis kutyára. Ő Shinyával lehet, én nem.
Aztán sietnie kell, mert megy a busz tovább csak egy kicsit álltak meg.
Szomorkásan térek vissza a próbaterembe. Kai még beszél Dievel.
Nem zavartatom magam megnézem a papírjainkat. És ekkor tűnik fel, hogy PV felvételünk lesz nem sokára. Öm… én azt hiszem valahol lemaradtam.
- Kai – kérdezem kicsit félve –, mikor lett kitűzve a felvétel időpontja? – három pár dühös szemet érzek magamon és Kai értetlenjével nézek szembe.
- Micsoda? – kérdezi zavartan.
Dobosunk a lehető legszétszórtabb mostanában. Nem csodálom. Én is az vagyok.

Végül is nem volt világ vége, hogy el felejtettem a felvétel kezdő dátumát.
A PV forgatása kelőképen leköt, így csak este veszem észre, hogy volt egy nem fogadott hívásom Shinyától.
Fel hívni nem merem, így csak írok neki sms-t, hogy bocsásson meg, de nem volt nálam kézközelben a telefon és, hogy majd hívjon fel ha rá ér.
Éjfél is elmúlik, mire lefekszem az ágyamba. Furcsa újra itthon aludni.
Meg csörren a telefonom.
Azonnal kapok utána, mint egy fuldokló az utolsó levegő buborékért.
Shinya fáradtan kíván jó éjszakát és elnézést kér, hogy eddig tartott, de a koncert teljesen kiszívta.

2012. július 27., péntek

17. fejezet: Kai pov




Elhatároztam magam. Hetekig figyeltük együtt Shinyát és Rukit. Közben beszélgettünk nem csak a párosról, hanem úgy általában mindenről és Dievel lehet beszélgetni. A kétértelmű beszólásait is elkönyveltem hülyeségnek, de mostanában nem teszi ezt. Az utolsó együtt töltött ebéd más hangulatú lett, mint akartam.
Hiába vagyok tisztában az érzéseivel, a sajátjaim kavarognak, nagyon jól érzem magam a táraságában.
Aztán mit hallok, Naot támogatja ki egy kocsmából, mindketten igen illuminált állapotban. De mért Naoval? És engem mért zavar ennyire ez a bizalmas hangulatuk?
Döntöttem, most pedig elmegyek és megkérdezem, mi a fene van. Nem voltam elég érthető mikor enyhén magamból kikelve letámadtam?
Erre mi fogad, mikor befordulok a lakása folyosójára? Épp Nao grasszázik be az ajtón!
Most én rontottam el valamit, vagy Die csak játszik?
Kétségeim közt indulok meg a város utcáinak.
- De hát a vacsorák, amikor beszélgetünk – Kétségbeesetten fogom a fejem.
Vagy ez valami Die féle szokás? Minden dobost meg talál magának?
Egy ismerős ház előtt állok meg. Nem tudom menyi az idő és nem is érdekel. Bemegyek és rátenyerelek a csengőjére. Csattanás, zörgés, kattan a zár és egy káromkodó, kialvatlan, karikás szemű egyén nyit ajtót, aki szebb napjain basszusgitárral a kezében hülyéskedik. Épp kérdezné mi a fenét keresek itt, egyszerűen csak odébb tolom. Lerakom a cuccaimat és a napaliba húzom.
Fel alá járkálva ontom magamból a szót, épp ami eszembe jut és ami jelenleg felkavar. Die csak így simán minden dobosnak csapja a szelet? Hiszen mesélte, hogy Shinya is meg volt neki. De akkor mégis! Nao minek kellet neki? Ha engem… de mért engem? És akkor most, hogy is van ez?
Elfogy a levegőm, Reita ezt az időt választja és csak egy kérdést tesz fel.
- Biztos Naot láttad?
- Igen – bólintok komoran.
Hirtelen pattan fel és kezd el járkálni, egyik körnél lazán levág a kanapéra. Csak pislogok.
Gondterhelt arccal morog az orra alatt. Semmit nem értek belőle.
- Mi van Rei?
- Ma a liftben – kapja fel a fejét. – Én ezt tényleg nem értem! – lerogy a fotelba.
Némán hallgatjuk az óra ketyegését.
-Holnap próba – morgom végül. Felállok és haza megyek. Aludni nem fogok sokat, bár kéne.

A próbán morcosan és Reiel igen jóízűen kitárgyaljuk az esetett. Ruki csak értetlenül néz. De ez most a legkevésbé sem érdekel.
Kifüstölgőm magam és inkább a munkára koncentrálok, ebben az is segít, hogy még véletlenül se találkozom egyetlen Diru taggal sem.
Ruki boldogan járkál le se tagadhatná, hogy szerelmes. Aoi és Uruha is el vannak. Csak én morgolódok.
- Gyere, menjünk el inni – szól Reita az ebéd szünetben.
- Most? – pillantok az órára.
- Egy kis részegséghez sosincs elég korán – vigyorog. – Ne kéresd magad, mert Kölnben nem tudunk meg lépni Ruki elöl.
- Rendben menjünk, de te magyarázod meg! – fenyegetem meg, mire csak legyint és megyünk.
A közeli kis kocsma-étterembe ülünk le.
Rendelünk egy kör sört, töményhez még azért korán van.
- Vajon Shinya is meg volt neki? És erről Ruki vajon tud?
- Miket beszélsz? – kérdezi Reita döbbenten.
- Valami rémlik, hogy mondta egyszer, hogy lesmárolta Shinyát – vonok vállat –, és azon agyalok, hogy vajon tovább is jutottak-e…
- Shinya nem hiszem, hogy meg csalná Rukit, ahhoz túlságosan szereti, de mintha ezt te bizonygattad volna nem is olyan régen nekünk.
- Jó, igen, de mégis – mérgelődöm és meghúzom a poharam.
- Szerelem, szerelem sötét verem – csóválja a fejét Rei is és velem tart poháremelgetésben.
Nyílik a vendéglő ajtaja és ki lép be rajta? Nem, engem valaki nagyon utál oda fent!
- Na nézd már, csak emlegetni kellet őket – löki meg a könyököm Reita.
- Látom – morgom és újra töltöm a poharam. Mérgesen nézem, ahogy nevetgélve leülnek az egyik asztalhoz, rendelnek valamit enni és nagyon elmerülnek valaminek a kitárgyalásában.
- Elegem van – mérgesen csapom le üres poharam.
- Kai, mi baj? – fogja meg a vállam Rei, de most ez sem érdekel. Felpattanok és odamegyek a negédesen cseverésző párocskához.
- Remélem boldog vagy Die! – förmedek rá. Ártatlan szemeket mereszt rám – Sikerült úgy összezavarnod, hogy nem értem mi a bajom! Nem értem miért vagyok ideges, hogy vele beszélsz és nem értem, miért haragszom egy olyan emberre, akivel eddig nem volt semmi bajom!
Döbbenten pislog én még mondanám tovább, de ekkor egy hatalmas vigyor terül szét az arcán.
- Most min vigyorogsz?  Sikerült a kis terved? – sértetten fel húzom az orrom és készülnék el menni mikor meg fogja a kezem.
- Kai, várj! – kéri.
- Minek, hogy megint bolondot csinálj belőlem?
- Nao, ne feledd, amit mondtam, ne add fel – szól még oda a dobosnak és feláll, maga után vonszol kifelé az étteremből.
- Most hova viszel?
- Egy olyan helyre, ahol nyugodtan hisztizhetsz, nem lesz szem és fül tanúja – azzal bevág a kocsiba. Duzzogva ülök és várom, hogy beszálljon.
Végre hajlandó beülni de nem indít.
- Hova megyünk? – kérdezem még mindig mozdulatlan sofőrt.
- Sehova – fordul felém. – Még sehova előbb tisztázzuk ezt a kis kirohanásod utána eldöntjük mi lesz – elmosolyodik.
- Már megint min vigyorogsz? – méltatlankodom.
- Kérlek, mond el miért támadtál így ránk?
- Rátok! – fel háborodva hápogok – Szóval tényleg össze jöttetek és Shinyával is voltál?
- Kai, nyugi! – fogja meg a vállam. – Lehet nem jó, ha ezt a kocsiban vitatjuk meg – gondolkodik el. – Hozzám vagy hozzád menjünk?
- Vigyél haza! – parancsolom.
Megcsóválja a fejét és beindítja végre az autót. Hazavisz.
Egész úton nem szólunk egymáshoz. Megcsörren a telefonja.
Fülhallgatót tesz a fülébe és felveszi a telefont.
- Bocsi, igen tudom… kérlek… dolgom akadt… igen nagyon fontos – kicsit vár. Érdeklődve hallgatom, de semmit nem hallok a másik félből.
- Igen az az. Kösz… akkor holnap – azzal kiveszi a füléből és lerakja.
Leparkol a házam előtt. Nem várom meg, úgy is jön utánam.
Kinyitom az ajtót és beengedem.
Leülünk a nappaliban.
- Szóval, akkor most mi van közted és Nao között? – kérdezem konkrétan.
- Kollegák vagyunk, egyébként neki is segítettem, mint neked anno. Bár az Ő esete kicsit bonyolultabb.
- Mint nekem?
- Te Shinya miatt kerestél meg, Ő pedig más miatt.
- Ki miatt? – követelem.
- Nem árulhatom el – feleli lazán.
- Na persze, valld csak be, hogy magadnak akarod az összes dobost! – csúszik ki a számon.
Elmosolyodik.
- Kai, nem hittem volna, hogy féltékeny vagy, mikor konkrétan megmondtad, hogy pasit nem akarsz látni az ágyadban, utána meg megcsókoltál. Szerinted én nem zavarodtam össze?
-De hát a megjegyzéseid! A sok együtt eltöltött idő, a telefonok, a vacsorák, az ebédek.
- Kai – ül ide mellém. – Nem akartam rád kényszeríteni a dolgot, puhatolóztam és megkedveltelek, de közölted a tényeket. Aztán megcsókoltál, de nem értetem miért.
- Mert… - lesütöm a szemem. Miért is tetem? Akkor és ott jó ötletnek tűnt, de amit utána mondott az ajtóban. Nem az Ő hibája volt, én akartam. Mégis magára vállalta volna. Aztán Uruha látta Naoval inni!
- Mért ittál Naoval?
- Mindkettőnk el volt kenődve – simogatja meg az arcom. – Ő azért nyúlt piához, mert szerencsétlen volt, én azért, mert nem értettem semmit.
- De Nao nem iszik soha.
- Nos igen, ez tény, nem is bírja annyira. Nem is maradt meg neki szinte semmi az estéből, úgy kellet el cipelni a bárból.
- Akkor együtt töltöttétek az estét?
- Csak úgy, mint veled – mosolyog.
- Tessék? – kerekedik ki a szemem.
- Te is leittad magad már velem. Csak akkor éppenséggel a kanapén aludtál, én meg a fotelban. Nos, Nao is a kanapén aludt, de én meg az ágyamban. Jobb volt úgy az ébredés. Aztán szépen összeszedtük Nao gondolatait, kapott egy fél nap szabit, a másikat átaludta, utána haza küldtem egy taxival, hogy otthon aludjon tovább.
- Akkor nem feküdtél le vele?
- Dehogy! – rázza meg értetlenül a fejét.
- Akkor mért olyan bizalmas a hangulat köztetek? – kérem ki magamnak.
- Mert tanácsot kért és egy titkát őrzöm – feleli egyszerűen. Ekkor leesik, hogy én most mit is kérdeztem és hogyan…
- Te jó ég! – pattanok fel. – Mi a fenét műveltél velem Daisuke? Totálisan kifordultam magamból! – mérgesen mutatok rá. Csak mosolyog, megfogja a kezem és vissza húz maga mellé.
Döbbenten figyelem minden mozdulatát, meg fogja az állam és ráhajol ajkaimra. Nem durván akaratosan, hanem finoman kóstolgat, nem kér bebocsátást. Döbbenetem elmúltával átkarolom a nyakát és viszonozom.
- Akarod, hogy folytassam? – válik el ajkaimtól. Értetlenül pislogok rá. – Most még vissza tudom fogni magam, de ha nem akarod, elmegyek – leheli, de szavaival ellentétben áll a szemében tomboló vágy.
Mióta is várok én ezekre a szavakra? Mikor lett az életem része? Egyszerűen nem tudom.
Visszahúzom egy szenvedélyesebb csókba. Most én tapadok az ajkaira, követelve a bebocsátást. Beenged, de át is veszi az irányítást.
- Ne állj meg! – suttogom szájába. Csak mosolyog. Ölébe von, megérzem mennyire kíván már. Alig birok magammal, tépném le ruháját, de nem engedi, finoman lefogja kezem és a fejemen átcsúsztatott pólóval enyhén mozgás képtelené tesz.
-Hé – méltatlankodok.
-Csak addig bírd ki míg… - de nem fejezi be, mert felemel és bevisz a hálóba.
Végig fektet az ágyon. Míg Ő a saját ruhája levételével van el foglalva, kiszabadítom a kezem és fel térdelek. A nadrágját kezdem gombolgatni. Felkuncog és hagyja, hogy folytassam, addig Ő is ezt teszi velem. Hamarabb végez a sliccemmel, mint én az övével.
- Lejárt az idő – veszi el kezeimet és vissza fektet az ágyra.
- Nem ér! – morgom, de már feledem haragom, csókjai űzik rossz kedvem.
Ujjai végig simítanak egész testemen, amit már csak egy boxer fed. Bele borzongok. Csókjai csak tovább hevítenek. Mellbimbómnál elidőzik, mire nem tudom vissza tartani nyögéseimet, közben keze tovább kalandozik és anyagon keresztül kényeztet.
- Die… – nyöszörgöm. Nyakamba csókol, összeérinti immár meztelen ágyékunkat. Fel nyögök, fel húzom egyik térdem, nyaka köré fonom karjaim.
- Ne kínáld így fel magad! – súgja rekedtes hangon fülembe és bele markol fenekembe.
- Mért ne? – incselkedem. Karcosan nevet és összedörgöli így is elégé lángoló vágyainkat, ezzel kicsal belőlem még egy nyögést.
Hirtelen tűnik el rólam a súlya, döbbenten felülök. Az ágy szélén ül és valamit nagyon keres a zsebében.
-Mi baj? – kúszok mögé és átölelem a hátát.
-Hova tettem? – mérgelődik és nagyon keres tovább. Végre fel fogom. Nevetve fogom le a kezét és húzom vissza magamra.
-Tessék – vadászom le a fiók tartalmát. Fel vidul az arca és újra csókokkal halmoz el, feledtetve az előbbi kis közjátékot.

Álmosan nyitom ki a szemem, valami nem stimmel. Enyhén melegem van és valami, vagy inkább valaki nagyon szorosan tart a karjaiban. Óvatosan nyitom ki a szemem, de a fény nem vakít el. Az ablakot Die feje takarja el előlem. Döbbenten pislogok párat. Meg mozdulok, mire a fenekem tompán sajogni kezd.
- Uh… – nyöszörgöm mire Die kinyitja a szemét.
- Szép jó reggelt! – vigyorog rám mit a tejbe tök.
- Ké… készítek reggelit – dadogom zavartan és kimászok ölelő karjai közül.
Az ajtóban állít meg a hangja.
-Egy közös fürdőnek jobban örülnék – kecmereg ki Ő is a takaró aló.
-Mi? – suttogom elhaló hangon. Teljesen zavarban vagyok. Nem elég hogy teljesen csupasz vagyok, még ez is.
- Ne szégyenlősködj! – karol át hátulról és hasam simogatja. – Mi lehetne még, amit tegnap és ma hajnalban nem láttam? – csókol nyakamba. Jóleső borzongás fut végig rajtam, és az este emlékeire újra elpirulok.
- Mire gondoltál? – fordít maga felé. Nem merek rá nézni, így is egy rákot megszégyenítő lehet a fejem színe.
Felnevet és a fürdő felé terel. Megnyitja a csapot és beállít a vízsugár alá.
- Csak nem visszaemlékeztél milyen volt meg lovagolni? – kérdezi egy hatalmas vigyorral a képén.
- Die! – szörnyülködök. Persze ennél jobban zavarba se hozhatna.
- Nem tudom mit vagy úgy oda, akkor és ott nem játszottad a szende szüzet – csókol meg, elvágva az ellenkezésem útját.
- Ne hozz zavarba! – kérlelem és eltolom magamtól.
- Én ugyan nem hozlak zavarba – éretlenkedik és nevetve csókol ismét nyakamba. – Inkább te engem, de remélem többször is zavarba hozol majd.
- Ezt hogy érted?
- Hogy lehet ezt másképpen, mint hogy több ilyen estét szeretnék el tölteni veled?
- Estét – kicsit szíven üt, hogy csak szexet akar, én nem egyszerű szexpartner akarok lenni… én… én több szeretnék lenni a számára!
-Estét, reggelt, délelőttöt, delet, délutánt. Egész napot!
- Aham – megpróbálok kikeveredni a tus alól. Neki csak a testem kell…
- Ne siess úgy! – zár bilincsbe karjaival.
- De… te… - nyöszörgöm, de nem engedi végig mondani. Maga felé fordít és amit a szemében látok elnémít.
- Nekem mindenestül kellesz és csak te a nap minden percében. Ha bele egyezel, akkor hosszú-hosszú időn keresztül.
Döbbenten hallgatok, és csak figyelem. Egy darabig még néz, majd elfordítja rólam a tekintetét.
- A francba – morogja és kisétál mellőlem.
- Die – megyek utána elzárva a csapot. Már törülközővel szárítgatja magát.
- Nem így akartam elmondani – morogja – És kicsit jobb körítéssel – dohogja és derekára köti az anyagot.
- Die, várj már – kapok a keze után.
Visszanéz és egy törülközőt csavar körém.
- Meg ne fázz! – mosolyog.
- Die, figyelsz te rám! – kiáltok.
- Természetesen – feleli és teljesen felém fordul.
- Amit az előbb mondtál azt… azt hogy értsem? – kérdezem és gondolatban meg dicsérem magam, csak egy kicsit remeg a hangom.
- Én… - Meg vakarja a tarkóját. – Ezt már többször kifejtettem neked. Volt hogy részeg voltál és volt, hogy nem, de ezek szerint nem ment olyan jól mint akartam – sóhajt fel és félre fordul. – Én nagyon szeretlek Kai. Már egy ideje nem csak érdekes vagy számomra, hanem fontos is. Szeretném ha az életed része lehetnék.
Egy pillanatig fel se fogom, hogy miről is habogott itt előbb nekem, de így valahogy értelmet nyertek a beszólásai, a közösen eltöltött idők, a viccek.
- Die… – nyögöm ki nagy nehezen, muszáj meg támaszkodnom, karja máris ott van, hogy támogasson.
- Most álmodom – motyogom. – Akkor mi lesz velünk? – fel pillantok rá, átkarol és kivezet a szobámba. Leülünk az ágyra.
- Én már kiterítettem a lapjaim – mosolyog rám és elkezdi összeszedni a ruháit. A térdem bambulva hallgatom neszeit.
Már rég felöltözött mikor végre el jut a tudatomig, hogy ma be kéne mennem dolgozni.
- Kai – térdel le elém, hogy rá essen tekintetem.
-Igen?
-Hogy döntöttél? – kérdezi vissza.
- Én… - nagy levegőt veszek – Mért nekem kell el döntenem? – kérem ki magamnak.
- Mert megosztottad ugyan velem az ágyad, de még az életedbe nem akarsz be engedni. Szeretnék a része lenni, de ha nem engeded, nem megy.
- Már az életem része vagy – simogatom meg az arcát. – Csak nem tudtam hova rakni a dolgokat, az érzéseimet, de mikor láttalak Naoval beszélgetni olyan rosszul esett. – magyarázom, ezzel újra mosolyt csalok arcára. Így sokkal vidámabb vagyok én is.
- Akkor ezt vehetem igenek? – kérdi.
Bólintok. Vigyora még szélesebbé válik és hirtelen indul támadásba. Csókja birtokló fullasztó mégis ott van benne az a kis félsz.
Telefon csörgés szakit félbe minket.
- Úgy hallom hiányolnak – ad még egy gyors szájra puszit. És már rohan is az ajtó felé.
-Hova? – nyögöm ki.
-Bocsi, rohannom kell Kao így is leszedi majd a fejem, hívlak ha túl éltem! – kacsint, dob még egy csókot és már zárul is mögötte az ajtó.

Mint aki a fellegekben jár. Épp egy Dir en Grey lemez bömböl a kocsiban, mikor várakozni kell dobolom a ritmust.
Hangos duda szóló koncert figyelmeztet, hogy nem indultam időben és a következő sarkon majdnem koccanok egy másik autóssal. Nem a kórházban kéne tölteni az első időszakot. Hanem valami kellemesebb helyen mondjuk az ágyban. Erre beúszik elém az éjszaka néhány képe, amitől megint teljesen elpirulok.
Végül mégis baleset nélkül, egészben érkezem meg a PS-hez. Fogalmam sincs miért pont egy Diru számot dúdolva lépdelek a lift felé.
- Jó reggelt! – köszönök Naonak, aki megfogja nekem a lift ajtót. Döbbenten pislog rám, de inkább nem szól semmit csak visszamosolyog.
Már mindenki bent van a terembe, csak én hiányoztam.
- Hol a fenében voltál eddig? – támad le Ruki azonnal.
- Szép a reggelünk! – felelem neki csípőből és leülök a dobok mögé.
Értetlenül néznek össze, én meg neki állok játszani.
- Hé Kai, nem ezt a számot kéne! – szól rám erélyesen Aoi.
-Oké oké! – próbálok a megadott számra koncentrálni.

Dievel együtt lenni nem is olyan nehéz, mint hittem. Az ebéd, vacsora meg hívások maradtak. Csak a végén nem megy haza, vagy én nem megyek haza, hanem az ágyban körünk ki. Aminek a vége nem mindig szex. Néha csak simogatások kedveskedések és alvás.
A PS-ben azért próbálunk munka társaknak kinézni, mondjuk nem nehéz, mert őt leköti a közelgő turnéja, engem meg az új album. És elég nehéz ha néha épp egy Dir en Grey számot kezdek el játszani a megadott helyett.
- Kai, menjél, sétálj egyet, cigi szünetet tartunk! Hátha kijárod a lábadból ezt a ritmust – mérgelődik Ruki.
Nagyot sóhajtok és elindulok a büfé felé.
Megveszem az alma levem és egy szendvicset. Vissza felé menet a folyosó közepén egy kétségbe esett kis srác áll Nao társaságában.
- Szia, te hogy kerülsz ide? – mosolyog rá. Ijedten kapkodja a fejét és rám is néz, de nagyon nem fókuszál.
- Kyo g… izé Kyót keresem, vagyis a próbatermet – dadogja.
- Lifttel kell menni – intek a felvonó felé. Elindul majd megáll, megint egy plakátot vesz szemügyre. Nem foglalkozok tovább velük, elköszönök a dobostól és megyek vissza a saját próbámra. Még látom, hogy Nao a saját termük felé irányítja.
A következő folyóson Kyóval futok össze, aki meg a lenti srácot keresi.
Kérdésemre, hogy Die hol van, kérdéssel felel. Remek, nem elég, hogy a fellegekben járok, még a gondolatát se tudom elűzni, hogy a munkámra koncentráljak.

A napok peregnek, a koncertünk közeleg, interjúk, rádió felvételek és a stúdió munkák se állnak meg.
Az álmatag kissrácot elég sűrűn látom már.
- Ja, hogy Nio – von vállat tudakolózásomra Die. – Kyo hozadéka. Jó fej, félénk srác, csöndes, nem sok vizet zavar. Egyébként van még egy kutyájuk, az viszont irtó aranyos. De nem piszkálom, mert látszik rajta, hogy inkább Nioval van el. De mintha értenék egymást, olyan szinten elvannak – meséli mosolyogva.

Nos ezek után van szerencsém meg ismerni Niot is. Shinya vezeti körbe az egyik szünetbe és persze be jönnek hozzánk is csak, hogy találkozzon Rukival. Na nem Nio, hanem Shinya. A kisrác érdeklődve nézelődött, de ott áll, ahol Shinya hagyta.
- Szia, Kai vagyok – köszönök rá, felém fordul, hatalmas szemeivel pislog párat, majd félénken elmosolyodik.
- Nio, de már lett mondva. – Zavarodott csöndes szavai kicsit furcsák nekem, de hát én is meg lennék szeppenve, ha így vezetnének körbe. Még jól emlékszem mikor velem történt hasonló egy össze szokott bandába kellet beszállnom idegenként.
- És mióta zenélsz? – kérdezem, hogy ne csak álljon és nézzen némán.
- Én nem…
- Nio nem zenész – szól közbe Shinya. – Kyóhoz tartozik és bizonyos okok miatt jelenleg nála lakik. Kicsit visszahúzódó és nem szereti a sok embert, ezért van itt, hogy szokja. Jön velünk turnéra, most a felhajtás fázis tanulásában vagyunk – közli semleges hangon, és visszafordul Rukihoz.
- Aham – kommentálom a hallottakat bőbeszédűen.
A következő pillanatban már hárman ostromolják hülyébbnél hülyébb kérdésekkel szerencsétlen srácot.
- Tényleg Kyóval laksz?
- Otthon is ilyen morcos?
- Vitt már ágyba? – Uruha kérdésére fel kapom a fejem és döbbenten nézem banda társam. Nio szintén, majd tekintete Shinyát keresi. Teljes kétségbeesést olvasok ki szemeiből. Végül a kérdés özön folytatódik, de a srác már nem bírja és a dobos mögé bújik. Szó szerint menekülőre fogva a dolgot.
- Milyen kérdések ezek? – háborodom fel.
- Nem hiszem, hogy Kyo magánélete rátok tartozna – mondja Shinya is. – Nio nem vagy köteles válaszolni a kérdéseikre – teszi még hozzá és szúrósan nézi bandatársaimat. Aoi bűnbánóan visszavonulót fúj bár Ő csak a hangulatra volt kíváncsi. Reita és Uruha továbbra is hatalmas szemeket meresztve próbálnak kiszedni némi információt a srácból.
- Shinya, szerintem vidd inkább el innen – ajánlom a dobosnak. – Nem hiszem, hogy a fiúk leállnak.
A férfi csak bólint. Niot elkezdi kifelé terelgetni.
- Ruki te meg valami megfeszített tempót ígértél a reggeli késésekért, ha emlékezetem nem csal – ezzel osztatlan utálatot váltok ki a három kíváncsiból, de legalább leszállnak szegény srácról.
Viszont Nio valamilyen érthetetlen okokból kifolyólag meg kedvelt.
Kyóval elhozták a kutyájukat, hogy vigyázzak rá, míg ők turnéznak.
A rottweiler kölyök nagyon aranyos volt és értelmes is. Viszont látszott, hogy Nioval különleges a kapcsolatuk.

2012. július 22., vasárnap

16. fejezet: Nao pov:





Megint sikerült totális hülyét csinálnom magamból előtte. Mért nem vagyok képes ember módjára viselkedni? Mért csak mint egy idióta?
Teljes elkeseredettségemben leugrom az egyik kocsmába. Igazából nem tudom mit keresek itt, de ha már le jöttem iszok egy sört, hátha attól megoldódik a dolog.
Gondolkodva figyelem a gyöngyöző buborékokat mikor az egyik sarokban fel tűnik egy ismerős fej.
Die a Dir en Grey gitárosa. Vajon neki is hasonló problémája lehet? Elnézve az előtte sorakozó üres üvegeket valószínűleg hasonló a probléma körünk. Lehúzom keserű italom és oda megyek hozzá.
- Hát te kicsi mackó mit keresel itt? – mér végig.
- Amit te – ülök le mellé.
Rendel még egy kört, immár vele iszom.
- Én bánatomat iszom el, te?
- Szintén zenész – sóhajtom. Nevet a szójátékomon. Ez jólesik. Pár kör némán fogy el, kezdek oldódni.
- Tudod, – töröm meg a csendet és megint elmélyedek a buborékok csodájában - nem hittem volna, hogy ide kerülök valaki miatt.
Csak kuncog.
- Szerelmi bánat? – néz a szemembe. Szerintem a csodával határos, hogy bele tud nézni tekintettel, hogy mennyit ittam már.
- Valami olyasmi lehet – vonogatom a vállam. – Igazából magam se tudom. Ha meg látom bárhol, legyen az interjú vagy klip egyszerűen nem birok magammal, folyton őt nézem. A szívem kiugrik a helyéből – magyarázom.
- Hát igen ez valami szerelemféle – biztat.
- De… - kerekedik ki a szemem. Ilyen egyszerű lenne a gondomra a válasz?
- Nyugi kicsi Nao, nem kell nagyon félni – olyan erővel veregeti meg a vállam, hogy majdnem lefejelem az asztalt.
- És téged mi űzött az alkohol mámoros vidékére? – kérdezem mellékesen, hogy ne csak rólam essen szó.
- Oh engem egy fekete démon, aki összezavart – révülten mosolyog a poharára.
- Fekete démon? – kérdezek vissza.
- Az. Egyszer közli, hogy ugyan menjek a fenébe, másszor meg kifulladásig csókol.
- Nehéz eset – értek egyet.
- Na és Te? Mert konkrétumot nem mondtál.
-Oh – hirtelen ér a kérdés és felkészületlenül. Körbe pillantok meg bizonyosodva róla, hogy tutira nem figyel ránk senki. Nagy levegő.
- Van egy basszeros, aki meg dobogtatja a szívem, de akár hányszor a közelébe kerülök mindig valami hülyeséget csinálok. Nem tudok mit reagálni. Lenéz, lekezel és még csak pár kedvesnek mondható beszólása volt. – Fel rémlik a mai nap is hogy hogyan is kötöttem ki itt. – Ma is összefutottam vele tök véletlenül és szószerit. A folyóson koccantunk össze, majdnem hanyatt estem, erre elkapta a kezem egyenesbe rántott erre majdnem rá estem. Közli, hogy ne szerencsétlenkedjek és a falhoz tol. Szerinted kétségbe essek, vagy egyszerűen hagyjam a fenébe az egészet? – kérdezem a végén kétségbe esetten.
- Szerintem ne hagyd veszni.
- Mért? – kerekedik ki a szemem.
- Láttam egy párszor, hogy néz rád az a bizonyos basszeros – döbbenten bámulok rá, erre kinevet.
- Tudod? – hebegem.
- Persze, pár hónapja elég rendszeres vendég vagyok a próbáikon. Nem volt nehéz észre venni, hogy akár hányszor elmentek a nyitott ajtó előtt éppen ki nem esik a székéből. Vagy a dohányzóban. Bár ezt inkább egy-két csapat társának az elmondásából tudom.
- Szóval lebuktam? – meg húzom a poharam.
- Csak egy kicsit – kuncog. – Szerintem ne igyál többet – ajánlja. Csak leintem.
- Mért ne? Ma alkoholba fojtom a bánatom holnap fájni fog a fejem és végre helyre kerül minden – magyarázom nagy hévvel és megint meg emelem a poharam.
- Na gyere, haza viszlek! – győzköd tovább.
- Még nem mondtad el a te mesédet – homályosítom fel, a világosítás nem helyén való az én látásom se túlzottan tiszta. – Egy utolsó kört még – fogom könyörgőre, mire beleegyezően vissza ül mellém. Már a pohár lerakására nem emlékszem.

Kényelmes, puha takaró, jó illatú párna. Vajon hol vagyok? Nem karom kinyitni a szemem, mert a fejemben lüktető fájdalmon nem biztos, hogy segítene.
Motozást hallok.
- Nao magadhoz tértél? – koppan valami, amitől összerándulok.
Csak morgok.
- Nyugodtan kinyithatod a szemed a reluxa le van eresztve.
Óvatosan kinyitom a szemem és tényleg - a nappaliban, ahol vagyok -, félhomály uralkodik.
- Szép delet – köszön Die.
- Uh – kommentálom, miközben fel ülök.
- Odaraktam az asztalra fejfájás csillapítót és kávét. Nem tudom, hogy szereted.
- Kösz – lassan meg szokom a sötétséget. – Mi történt tegnap? – kérdem miután nem sikerül össze raknom, hogy kerültem ide.
- Berúgtunk, úgy igazán – leül a fotelba – azaz inkább csak te. Mikor találkoztunk már rendesen el voltál ázva.
- Aha – motyogom és próbálom feleleveníteni az este emlékeit. Képek ugranak be. – Kocsmába ültünk… először a pultnál… utána egy asztalnál… utána…
- Utána mindketten az italtól fűtve meséltük a bajunkat. – hatalmas mosoly terül szét az arcán.
- Miről beszéltem? – szörnyedek el.
- Hogy egy bizonyos basszus gitárral rendelkező egyén tehet mindenről – a végét elneveti.
- Ezen mi olyan nevetséges? – csattanok fel. Majd fejemet fogva beveszem végre a tablettát.
- Bocs, csak ez annyira röhejes, mert egy csapatban játszunk, csak engem egy bizonyos dobos érdekel.
- Kai? –kerekedik el a szemem.
- Nem csodálkozni való – von vállat.
- De…
- Nem látszik? – vág a szavamba – Nem kell annyira kiakadni. Egyszerűen nem akartam el sietni. Meg aztán volt némi csavar a dologban – megint vállat von.
- És amit tegnap mondtam?
- Nyugi, meg tartom – kacsint rám.
- Kösz – nyugszom meg és kortyolgatom a kávémat.
Némán ülünk még egy kicsit.
- Lassan menni kéne nem? – néz rám.
- Mért?
- Mert oké, hogy nekem nincs ezen a héten próbatermezés, de neked szerintem be kéne menni?
- Jesszus! – kiáltok fel újabb fájdalmat okozva ezzel magamnak. Fejem fogva pattanok fel.
- Nyugi – ültet vissza és kezembe adja a mobilom. – Hívd a menedzsered, hogy elaludtál – diktálja. Automatikusan tárcsázok.
Miután le lett üvöltve a fejem, Die tanácsait követve mondtam a dolgokat, kaptam egy potya szabad délutánt.
- Akkor talán most menj haza, zuhanyoz le és aludd ki magad – mosolyog rám továbbra is.
- Kösz – hálálkodom.
- Semmiség – legyint.
Összeszedem magam, kikísér és még annyit segít, hogy hív egy taxit, ami haza visz.
- Hogy hálálom meg? – kérdem végül, már az utcán állva, a taxira várva.
- Nem adod fel – kacsint rám.
Összenevetünk és beszállok a sárga autóba, ami most parkolt le. Bemondom a címem és már száguldok is haza felé.

Reggel az óra kegyetlenül kelt. Fáradtan végzem el a reggeli teendőimet hiába aludtam át a tegnapot, még egy kicsit nyomott vagyok. Nagyon kikészültem, soha többet alkoholt!
Még mindig fájó fejem fogom és baktatok a próbatermünk felé.
- Mért nem tud egy kicsit csendesebben ordítani – morog egy túlzottan is ismerős hang túl közelről. Mire felemelem a fejem már neki is mentem.
- Bocsi… – szabadkozom miközben összeszedem magam.
- Semmi, már kezdem meg szokni – masszírozza a halántékát.
- Ajánlom a zöld teát, általában segít! – motyogom és tovább megyek.
- Jó és kinek adjak belőle? A fejfájásomat Ruki okozza.
- Akkor neki is vigyél, hátha meg nyugtatja – vonok vállat.
- Azért kösz – morogja még és tovább áll.
Legalább nem hülyézet le. Kicsit bámulom a hátát, mikor hirtelen meg fordul.
- Egyébként mért voltál tegnap előtt kocsmában?
- A szerelmi bánatom ittam el – felelem csípőből, majd zavartan elkapom róla a tekintetem.
- Sikerült vagy még tart? – kíváncsian pislog, majd miután rájött mit kérdez, zavarba jön – Bocs nem rám tartozik.
- Passz – motyogom.
Intek neki és folytatom az utam a termünk felé. Fáj a fejem még mindig.
A teremben még csak Shou van jelen.
- Szia! – köszön mosolyogva.
Csak rá mosolygok.
- Akkor még nem heverted ki? – kérdi nagyon vidáman.
Meg rázom a fejem.
Leülök a dobok mögé. Random szerűen játszok valamit és végül valami ki jön belőle.
- Nao, ez jó! – jön ide Shou.
- Kösz – mondom, azzal leülünk, és megbeszéljük a részleteket.
Lassan a többiek is beszivárognak.
- Na, rendbe jöttél? – kérdi Saga.
- Igen – mosolygok.
- Mitől készültél ki így? – kíváncsiskodik Hiroto.
- Dievel ültem le inni – döntök a féligazság mellet. Nem kell, hogy ők is hülyének nézzenek.
- Dievel? – döbben meg Saga.
- Inni? – hápogja Shou.
- Te nem szoktál! Sőt híresen antialkoholista vagy! – hebegi Tora.
- Hát most ez is megtörtént – mosolygok.
- Na, na! Nao, te, aki mikor először mentünk el együtt bulizni úgy utasítottad el a szeszes italokat, mintha pestis járványt hordoznának. – csóválja fejét Tora.
Ezzel megindul a lavina. Lelkesen kezdik ecsetelni a bulis emlékeket, már ami meg maradt belőlük. Mindegyikre tisztán emlékszem, hiába nem részegedtem le, jól éreztem magam velük. Jókat derülök a felhozott emlékeken. Mikor Shou beszédképtelen lett, mert lezsibbadt a nyelve valamelyik koktéltól, mikor Hiroto először hányt. Mondjuk az nem szép, de mulatságos volt annyiszor kért bocsánatot.
Még azért a sok emlékidézgetés alatt jut idő a munkára is. Amit Shouval összedobtunk reggel, befejezzük és tökéletesítgetjük jó kis szám lesz belőle.
- Akkor mára ennyi – nyújtózom egyet.
- Elmúlt a fejfájásod? – kérdi Shou.
- Igen – mosolygok.
- Ha ennyire nem bírod a másnaposságot, minek iszol? – kérdi a basszeors, csak úgy mellesleg, mintha folyton innék.
- Saga! – csattanok fel – Először és utoljára csábultam el ilyenre! – mérgelődöm és morcosan össze szedem a cuccaimat és ott hagyom őket. Még hallom Shou meg rovását.
- Most sikerült megbántanod! – morogja.
A többi nem jut el hozzám, megérkezik a lift és beszállok. Még mielőtt becsukódna az ajtó, bevágódik mellém valaki.
- Estét! – köszönök és meg nyomom a kocsi szint gombját.
- Neked is! – fel kapom a fejem. Reita áll mellettem. Engem valaki fent nagyon kedvel és valaki nagyon utál.
-Szintén kocsi szint? – kérdezem mellékesen.
-Ig… - a mondat vagy szó félbe marad, mert a lift meg rándul.
Olyan szerencsétlen vagyok, hogy neki esek a falának. De ami még rosszabb Reita rám esik.
- Azt hiszem áramszünet – szólalok meg nagyon halkan. A minket körül vevő kék fényből ítélve.
- Ja – jön a válasz a fél barna szempárból, amit látok a basszerosból. – Várakozáson kívül mást nem igen tehetünk – mondja furcsa éllel a hangjában, de nem gúnyosan.
Megelégelem, hogy nem látom mindkét szép szemét. Kisöpröm a zavaró tényezőt a látóteremből.
Egy halk sóhaj hagyja el az ajkait, miközben pár másodpercre lehunyja szemét. Majd végre ismét a szemembe néz. Nem veszem el a kezem arca éléről, nagyon lassan a tarkójára csúsztatom ujjaim. Már épp azon vagyok, hogy egy életem egy halálom, mikor fel gyúlnak a fények egy rántással újra elindul a lift. Reita pedig mellettem köt ki, a falnak nyomódva. Nehéz, zavart csend ül meg közöttünk. A lift megáll a kocsi szinten. Lemászunk a falról. Kinyílik az ajtó.
-Hát, szia – köszönök el. És ott hagyom.
Kocsimhoz sietek. Gyorsan beülök, de még nem indítok. Hova rohanjak?  Hogy lehettem ekkora barom? Most vagy utál, vagy meg undorodott tőlem… vagy nem is tudom mi, de valamit nagyon elrontottam.
- A francba – csapok a kormányra dühösen. Ekkora barom is csak én lehetek!
Az önvádból telefonom csipogása ránt ki. Sms-em jött.
„Fel ne add! Különben életed végéig bánni fogod! Die”
Döbbenten pislogok.
Az még hagyján, hogy honnan szerezte meg a számom, de honnan tudta, hogy épp feladni készülök? Valami hatodik érzéke van a fazonnak?
Mindegy nekem most haza kell mennem és fürdenem egy jót. Az talán helyre rak, egy jó pancsolás a kádban.
Aztán eszembe jut a telefonom és végül mégis másik irányba megyek. Die talán segít.
Leparkolok az emeletes ház előtt. Simán bejutok a nagykapun. Fogalmam sincs honnan emlékszem az útra, de feltalálok a megfelelő ajtóhoz. Nagy levegő és csöngetek.
Rögtön nyílik az ajtó.
- Szia Nao! – köszön pár pislogás után – Minek köszönhetem a meglepetést?
-Ne haragudj, hogy rád törtem, csak ma írtál egy sms-t és pont akkor, amikor készültem feladni. Kérlek, segíts, lehet mindent elrontottam! – darálom.
Hökkenten néz, majd eláll az útból.
- Gyere beljebb, ezt jobb nem a folyóson meg vitatni.
Megvárja, míg leveszem a cipőmet, kabátomat.
- Elég hamar végeztetek ma a próbával – néz az órájára.
- Elég ügyesek voltunk és amúgy is csak emlékezések voltak, de egy szám már majdnem kész.
- Az jó, gyere foglalj helyet. Mi bánt?
Leülök a kanapéra, meg várom míg visszatér a konyhából két bögrével. Furcsán méregetem a nedűt benne.
- Csak tea – mosolyog rám. – Nem kell aggódni, nem akarlak leitatni, meg ahogy kinéztél reggel. Na de térjünk a tárgyra, mi is a problémád, amiért itt kötöttél ki.
Hát elmesélem neki az egész sztorit, mikor kezdtem felfigyelni rá, mikor éreztem úgy, hogy ez több mint zenei érdeklődés. Aztán összezavarodottságomat, a bal lépéseimet. Csendben végighallgat mindent, nem szól közbe, néha újra tölti a poharát teával, de egyéb életjelet, csak a szemében látok, ami érdeklődve figyel.
- És ma délután beragadtunk a liftbe és majdnem megcsókoltam – sóhajtok lemondóan befejezve a mondandómat.
Némaság borul ránk, magamhoz veszem a poharam és bele kortyolok.
- Hogy-hogy csak majdnem? – kérdezi végül.
- Mikor eldöntöttem, már ott voltam, hogy meg teszem tényleg csak ilyen kicsire voltam tőle – mutatom fel hüvelyk és mutató ujjammal a távolságot mérve – olyan puha haja van és a bőre is… aztán elindult a lift – az emléktől is borzongás fut végig rajtam.
- Szerintem taktikát kéne váltanod – forgatja bögréjét gondolkodva.
- Mire gondolsz?
- Próbáld elkerülni – pillant rám. – Minden találkozást minimalizálni. Ne akadj ki, de így majd Ő fogja keresni a véletleneket, hogy megtudja mért is volt az, amit tettél. De tudod mit? Ha visszamentünk dolgozni… mármint én is bejárok, majd ha Shinya fel épül, akkor majd elmegyünk egyszer ebédelni és kidolgozzuk a részleteket!
Döbbenten pislogok párat.
- Rendben – bólintok.
- Akkor most szerintem menjél haza és aludd ki magad. – rakja le kiürült poharát.
Ránézek az órára és elszörnyedek.
- Ne haragudj, hogy eddig fel tartottalak – szabadkozom.
- Semmi baj – mosolyog töretlenül.
Végül könnyebb lélekkel megyek haza és váltom valóra a fürdéssel kapcsolatos gondolataimat.