24. fejezet Kyo pov

Próba után fáradtan érek haza. Ismerős lágy dallam szól a nappaliból. Ez a mi egyik számunk valahogy máshogy hangzik. Legnagyobb meglepetésemre Nio ül a kanapén ölében egy ős öreg akusztikus gitárral. Te jó ég az még meg van?

Ijedten kapja felém a tekintetét. Olyan mint akit valami rosszon kapták.

-Kyo gazda – hebegi.

-Ezt játszd el még egyszer – nem törődve azzal hogy levegyem a kabátom vagy valami leülök és a dallamok hatására és Shinya egyik elejtett mondatával a fejemben indul egy újabb szöveg.

-Ez nagyjából kész – teszem le a tollat. Nio érdeklődve figyel. – Hol tanultál meg játszani?

-Még régebben tanított rá valaki – motyogja zavartan – kérlek, ne haragudj, hogy engedély nélkül elvettem – szemében félelem csillan.

-Dehogy haragszom még jól is jött. Lehet Kaorunak szólok dolgozzuk fel azt a régi számot így is – morfondírozva nyúlok a telefonért – Áh most már nem zavarom biztos el van foglalva valami mással – gondolataimat éhes korgás szakítja félbe – Ezek szerint még mindig nem ettél – mosolygok és megyek a konyhába vacsorát készíteni.

-Holnap suli – hallom a hátam mögül félős hangját.

-Akkor menjél tusolj le és készítsd ki a holnapi ruhád – néha úgy érzem magam mintha nem a gazdája hanem az anyja lennék. Ezen a gondolaton muszáj mosolyognom. Én aki sose akartam családot láss csodát itt vagyok és épp egy kölyöknek adok otthont.

Persze meg ha ez ilyen könnyű lenne de nem az. Kaoru tudja, hogy ki volt az előző gazdája de nem mondja el. Miért nem mondja el? És miért kell utána néznie pár dolognak még?

Kesernyés gondolataimból Nio rángat ki és leülünk enni, persze Nibu is kiköveteli magának a figyelmet. Így is elég nehéz rendesen enni nem, hogy még egy fejlődőben lévő rotweler folyton ráül a lábamra meg rááll ha úgy hozza kedve.

Reggel nyúzottan kelek. Nio már nincs itthon neki már elkezdődött a suli. Nekem is rohanom kéne, hogy mutassam Kaorunak az új szöveget.

Vissza a mókus kerékbe. Mintha mi se történt volna járok be a próbaterembe mondjuk még mindig nem szeretem. Szükséges rossz, ahogy Kaoru nevezte még évekkel ezelőtt, mikor nyafogtam neki. Most már nem nyafogok, hanem teszem a dolgom és jó látni, ahogy készülnek a dolgok.

Persze nem hagy nyugodni, hogy Nio eljár otthonról nincs vele mindig Nibu, de legalább mindig tudom hol van, mert ír sms-t.

Fáradtan görnyedek a papírjaim fölé és próbálok minél antiszociálisabb képet vágni, hogy ne zavarjanak meg mikor az ajtó nyílása megzavar. Ki jöhetett? Nem érdekel nekem most ezt itt be kéne fejeznem… de nem megy főleg, hogy egy túlontúl ismerős hang is felráz.

-Elnézést a zavarásért – hebegi a hang.

-Nio hát te? – nézek fel. Mintha mondtam volna, hogy maradjon otthon. De csak félve beljebb óvakodik Nibu is vele van, legalább nincs egyedül.

-Öm… – na már megint nagyon határozott.

-Kerülj csak beljebb – tereli beljebb azonnal Toshi. Na meg átkarolja, amitől persze Nio meg merevedik.

-Enged már el azt a gyereket – szól rá Die.

Elkezdenek kekeckedni egymással, de már ez sem zavar figyelem, ahogy meg könnyebbülten fel sóhajt és közelebb lépdel felém és fel mutat egy szatyrot.

-Az ebéd – mosolyog mellé félénken.

Kicsit hökkenten veszem át a dobozt.

-Mi van Kyo már házi kosztot kapsz? – incselkedik Die.

Rá mordulok. Veszi a lapot és vissza vonul.

-Csak ezért jöttem – von vállat – Nem is zavarok tovább.

-Maradj csak mikor itt vagy Kyo is kezelhetőbb – nevet Kaoru.

Nio értetlenül néz Nibu pedig vészesen közelit az ebédemhez.

-Ez az enyém – szólok rá. Pislog párat, hogy ö bizony szeretné azt a dobozt vagy legalább a tartalmát. – Nem ez az enyém – érvelek és már fel is állok hogy legalább melegen egyem meg. Nio megvárja, míg befejezem az ebédet, az üres bentos dobozt összeszedi, elcsomagolja, búcsút int és megy haza.

-Azért néha féltékeny vagyok – dohogja Toshiya – Nem elég hogy Kao gondolatati is mindig kitölti a kis srác még neked is hoz ebédet és én? Velem mikor lesz foglalkozva? – sértett hercegnőket meghazudtoló eleganciával megy a gitárjához és tüntetően nem foglalkozik velünk.

Kaoruval összemosolygunk.

-Szerintem vidd haza és békítsd meg nincs kedvem egész nap nézni a hisztijét – érvelek, nem törődöm hangon.

-De ha most én lelépek, ti se maradtok meg és akkor oda egy napi melóm hogy be gyertek – nevet fel.

-Majd tartjuk a frontot – bólogat Die.

-Na persze azonnal rohannál a drága dobosodhoz – fintorog. Még mindig haragszik Kaira. Vajon mikor békül meg. Nem sok ideje van foglalkozni a dologgal.

A nap vége vészesen közeleg és mi még nem vagyunk kész azzal, amit elterveztünk. Kaoru valamikor este és éjfél között enged el minket.

Haza érkezve furcsállom ugyan, hogy nincs felkapcsolva a villany Nio ilyenkor már itthon szokott lenni, de biztos megint a csoport társaival ment el bulizni mondjuk nem túl sűrű és előtte mindig telefonál most mégse tette. Elő kapom mobilom és hívom. Valahol a hátsókért környékén meg szólal valami. Mi ez?

Átrobogok a lakáson. Feltépem a kerti ajtót és ott a telefon. A zacskózott koszos bentos doboz. Minden itt van. De hol van Nio? Még a táskája is itt van.

-Nibu? – szólongatom a kutyát. Nyüszögés a kert végéből. Oda botladozom. Az egyik bokor mögött elbújva meglelem a roti kölyköt. Remeg és mintha csillogna a bundája.

-Gyere beviszlek – nyúlok alá és viszem be a lakásba – Mi történt veled? – kétségbe esetten újra előkapom a szörnyeteget és tárcsázom azt aki elvileg mindent tud.

-Igen?

-Azonnal mond meg ki volt Nio előző gazdája, mert innen eltűnt. És Nibut is meg verte valaki – hadarom. Dühösen folytatok de választ nem kapok – Kaoru – dühös mordulásom végre fel rázza a gitárost.

-Mindjárt ott vagyok – azzal bontja a vonalat.

Oké Kaoru jön, de hol van Nio?

Kétségbe esetten mászkálok. Ezen az se segít, hogy Nibu folyton követ a fejével, mert felállni nem tud.

Fékcsikorgás és megáll egy kocsi a ház előtt. Feltépem a bejárati ajtót.

-Kyo, nyugodj meg – hallom a gitáros hangját.

-Frász nyugszom – mordulok és beengedem.

-Meg kell nyugodnod – bemegyünk a lakásba és lenyom a kanapéra Nibu mellé.

-Mond el még egyszer lassan hogy értsem – tagoltan beszél mint a gyogyósokhoz szokás.

-Haza jöttem Nibut a kert végében találtam meg sírt és nem tud fel állni. Orvoshoz ilyenkor nem tudom vinni. Nio telefonja és minden cókmókja itt van – intek a kanapé lábához.

-Rendbe – telefont vesz elő – Ne haragudj Tochi, ez most komoly ügy. Nio eltűnt. Értem… ne haragudj.

Bontja és rám néz.

-válaszokat! – követelem.

-Rendben de nem fog tetszeni és nem akarom hogy hülyeséget csinálj!

Kimérten bólintok. Nem szokott tetszeni ilyen bevezetés utáni válaszai.

-Nio előző gazdája Comui Gackt volt. Nem tudom, hogy lépet meg tőle de valószínűleg Miyavi keze van a dologban.

-Mi köze Gackthoz a papagájnak?

-Te is csukott szemmel jársz? Még Kainak is leesett, hogy Miyavival valami baj van.

Hagyja hogy fel dolgozzam a hallottakat.

-Oké világos. Miyavi Gackt. De mi köze van mindehhez Nionak?

-Nagyon egyszerű – von vállat – Gacktról mindenki azt feltételezi hogy kedves és aranyos de egy domina.

Azt hiszem ez most kicsit sok. Hátra dőlök és várom hogy leülepedjen a sok információ.

-Hogy került hozzá Nio?

-A korház, ahol kezelték a srácot. Miyavi is épp bent volt egy megfázás miatt. Gackt meglátogatta és valószínűleg látta a kis srácot. Hogy hogyan szerezte, meg azt nem tudom, de nála kötött ki. Az orvosok váltig állítják, hogy haza ment a srác, ez azért sántít, mert nincs hova haza mennie. Nem csak az emlékei vesztek el, hanem szinte mindene, leégett a házuk és a szülei halottak.

Kicsit sokkosan ülök a kanapén. Most mihez kezdjek? Gackt az, akihez hozzá érni nem lehet, mert úgy mozgatja a médiát, ahogy neki tetszik és képes lenne rá, hogy két rossz szót szól rólam és diliházba találom magam. Az meg nem tenne jót a bandának. Akkor megint itt a kérdés hogy mentsem meg Niot?

-Miyavi! – pattanok fel.

-Tessék? – pislog ki Kaoru is a gondolatai közül.

-Holnap beszélni kell Miyavival.

-Hogy hogy csak holnap? – értetlenkedik.

-Ma már nem tudom utol érni – bökök a fali óra felé.