2. fejezet: Kyo pov

Beérünk a plázába. Utálom az ilyen helyeket, de legalább minden egy helyen van. Nio szorosan mellettem lépdel, idegesen méregeti a járókelőket.

-Mitől félsz?

-Sokan vannak. – nyüszít fel.

Megfogom a kezét és remélem, hogy egyetlen rajongóval se futok össze.

Az első ruha boltban sikerül venni pólókat, fehérneműt, még atlétát is. Aztán jön a nadrág és a többi.

Menyi mindent kell beszerezni. Milyen természetes nekem, neki pedig még ilyen se volt.

-Öm Kyo-san – szólal meg mellettem Nio.

-Mond.

-Nem akarok morgós kutyának tűnni, de éhes vagyok.

-Nem reggeliztél? – nézek rá szúrósan.

-Nem – nyel nagyot.

-Rendben akkor ezeket kivisszük úgy is már csak a hűtő van hátra meg a kamra – döntök és már el is hagyjuk az épületet.

Hallom meg könnyebbült sóhaját, ahogy bepakolunk a kocsiba és végre beülünk.

Egy kis eldugott éterembe megyünk enni. Hangulatos és kevés az ember. A kaja is hamar előkerül.

-Szóval, hogy érzed magad nálam? – kérdem miközben békésen eszegetünk.

-Kicsit egyedül – vallja be az asztalt fixírozva.

-Akkor ezt meg beszéltük – mosolyodom el. Legyen Nionak egy igazi Nioja aki már egy igazi kutya lesz.

Ebédünk végeztével nyugisan sétálunk vissza a kocsihoz.

Hazafelé útba ejtünk egy kisállat kerekedést és igen vannak kutyáik is.

-Kertes házba? – tudakolja kedvesen az eladónő.

-Igen valami nagy testűt de még kölyköt. – adom az inspirációt.

-Akkor ere kérem – vezet egy nagyobb üveg falu terráriumhoz. – Csak ők vannak – Mutatja – Rottweiler, buldog.

Az öt kölyök önfeledten játszadozott. Nio lehajolt hogy az üvegen keresztül meg nézhesse őket.

-Válasz egyet – nógatom. Ijedten néz rám. – Ne rémüldözz hanem válasz.

Ekkor az egyik kölyök kiválik a kupacból és közelebb óvakodik Niohoz. Amint oda teszi a kezét az üveghez a kiskutya vidáman vakkangatni kezd.

-Ezek szerint ö lesz? – nézek rá. Nem felel csak bámulja a kiskutyát. Valami fájdalmat érzékelek a szemében és vágyat.

Az eladóhoz fordulok.

-Össze tudna készíteni mindent, amire egy kiskutyának szüksége van? – csak bólint és eltűnik végre a színről.

Felhúzom Niot a földről. Továbbra se veszik el egymásról a szemüket. Tehát ezt hívják szerelem első látásra?

Mindegy.

-Nio! – szólok erélyesen. Végre rám pillant. – Szeretnél egy barátot, míg nem vagyok otthon? – kérdem a szemébe nézve. Abban a sötét kifürkészhetetlen mélységben semmit nem látok.

-Igen – rebegi.

-Rendben akkor öt szeretnéd? – mutatok a még mindig figyelő kiskutyára.

-Igen – leheli alig halhatóan.

-Kisasszony – szólok az eladónak. Mellénk siet. – Öt szeretnénk – mutatok a kíváncsira.

-Egy rottweiler kölyökkutya – mosolyog és int, hogy kivehetem. Miután a kiválasztás meg történt Nio kezébe nyomom a kölyköt és megyek a pulthoz az előkészített dolgokért.

-Ebből még egyet és bilétát is – mondom még a nyakörvre bökve. Persze meg is kapom. Fizetek. Nio fel rakja az egyik nyakörvet még a kutyusra. És a pórázt is. Persze azonnal játszana.

-Még hagyd itt, előbb bepakolunk – nézek a kutya tápra és konzervekre.

Nio csak a fejét rázza. Sóhajtok és elveszem a pórázt. Kihordja a cuccokat és mikor végre vissza jön már csak a plusz egy nyakörv van a pulton.

-Akkor mehetünk is – morgom.

-Köszönjük a vásárlást – köszön el az eladó.

Biccentek és felmarkolva a nyakörvet már kint is vagyok.

A kocsiban már békésebb a hangulat Nio izgatottan figyeli az ölében üldögélő kicsit szeppent, de ugyan úgy izgatott kutyut. Beszállok melléjük és egy hirtelen ötlettől vezérelve fogom és Nio nyakába akasztom a nyakörvet. Nem ellenkezik.

-Nos már hivatalosan is be vagy fogadva – mosolygok rá.

Halványan elmosolyodik.

Valami fura érzés kúszik fel a gerincemben. Ahogy ezt a mosolyt látom.

-Na irány haza – sóhajtok fáradtan.

Otthon Nio körbe mutogatja az egész házat újdonsült barátjának és közben mesél hogy mit hol csinál. Csak hallgatom nem hallottam még ennyit beszélni, de hangja rekedtessége ellenére is élvezem. Nem zavar.

-Ano – áll meg előttem Nio. Már úgy követi őt a kutya mint az árnyéka.

-Igen? – nézek ár.

-Hol fog aludni a barátom? És milyen nevet adsz neki? – kérdezi félve.

-A nevet rád hagyom. Aludhat veled – vonok vállat. Végtére is a vendégszoba lett kinevezve Nio hálójául és az van legközelebb a hátsó ajtóhoz.

-Köszönöm – virul fel megint az arca meg hajol. Majd eltűnik a szobában.

Este furcsa hangokra ébredek. Mi történt? A kutya nyüszít és még valami.

Kikecmergek az ágyból. Nio szobájába megyek. A kutya ott fekszik mellette és nagyon nyüszít ahogy meg lát mintha meg nyugodna de Nioval mi van. Össze-vissza hánykolódik az ágyban. Közelebb megyek és ipeg elkerülöm a kezét. Megnézem az arcát nagyon sápadt és patakokban folynak a könnyei.

-Nio – fogom meg a vállát. Nem ébred csak felnyög és még jobban zokog.

Tényleg valami szörnyűség történhetett vele.

-Nio – rázom meg jobban a vállát. Végre kinyitja a szemét, de még nincs magánál nagyon ködös a tekintete. Körbenéz felül.

-Nibu – nyögi, erre a roti fogja és arcon nyalja. Na erre végre felébred.

-Kyo – pillant fel rám. Rémület suhan át a fején sok ezer érzelemmel még.

-Nyugalom – mondom bátorítóan – Itt senki nem bánthat ez a te szobád – a nyomaték kedvéért én is kimennék, de meg fogja a kezem.

-Köszönöm – krákogja – hogy fel keltettél – nem néz rám. Zavarban lehet. A takaró szegéjét birizgálja. Másik kezével meg Nibut simogatja mint egy nyugtatóan.

-Reggel mennem kell dolgozni – nyomom vissza a párnák közé – Próbálj meg aludni.

Persze a reggel se zökkenő mentes. Nio nagyon nem akart fel kelni. Végül is minek zavarjam? Üzenet a konyha asztalon, reggeliével együtt. Kutya kiengedve az udvarba. Kapu bezárva. Kiszökni senki nem fog. És a magas kerítésnek hála be se látnak.

Kicsit nyugtalanít, hogy mi történhetett Nioval. Persze a hangulatom rányomja a bélyegét a próbára is.

-Mi baj Kyo – lép mellém Shinya.

-Semmi – legyintek. Na persze majd most fogom kiteregetni hogy egy srác lakik nálam aki a házi kedvencem és mind-e mellé rémálmai vannak és korosan fél minden zajtól… nem ez kicsit se hangzik jól.

-Na akkor még egyszer – szól Kaoru és újra neki veselkedünk.

Próba végén sietni szeretnék haza már megint elment az egész napom. Még telefont is szeretnék venni. Na meg a biléták.

-Kyo – szól még utánam Toshi.

-Mond – fordulok vissza már az ajtóból nem túl kedvesen.

-Holnap interjú – nyikkan döbbenten.

-Mi van veled Kyo – terel vissza Kaoru.

-Jól vagyok, de Nio éhes nem evet egész nap – morgom. Már nagyon fáradt vagyok.

-Ki ez a Nio? – faggat Die.

-Egy roti kölyök – felelem csípőből

-Tényleg meg fogadtad a tanácsom? – csodálkozik el Shinya.

Csak dühösen szusszanok egyet és mellkasom előtt összefűzőm a karjaim.

-Meg nézhetjük mi is?

-Még nem.

-Mért?

-Mert még nem szokta meg a környezettet – feleli Shin helyettem.

Visszaülök a kanapéra és sóhajtok. Így kimondva tényleg szörnyű.

-Már majdnem két hete velem van és még midig nem szokott meg. Fél minden hangos zajtól. Összerezzen, ha hangosan szólok neki. Egyszerűen nem tudom, a sebei begyógyultak, de valahogy a lelke nem – mondom a tenyerembe.

-Szegényke – simogatja meg a vállam Shinya.

-Mi?

-Szegény kutyus – érez együtt – Nagy trauma lehet ráadásul te is mindig itt vagy.

-Na ja – fel sóhajtok – akkor holnap interjú előtt – intek búcsút. Végre hagynak elmenni.

Utálom, hogy ezt kell mondjam, de néha idegesítően akarnak tudni mindent.

Persze a telefon vásárlás könnyen megy. A bilétagravírozás még inkább. Haza érve viszont már csak egy alvó Niot találok. Nibu persze vidáman köszönt.

-Végül is így egyszerűbb – simítok ki pár tincset az arcából. Fekete össze-vissza vágott formátlan frizurája most is nagyon kócos. Nyakörv még mindig rajta van, hát rá rakom a bilétát. Nem zavartatja magát alszik tovább.

Nibu is meg böködi a könyököm.

-Igen neked is hoztam – mosolygok rá. Persze hogy örül végre vele is foglalkozom.

Össze ütöm a vacsorát és Nobu kajája is tálba kerül.

-Hé álomszuszék – ülök vissza a még mindig alvó Nio mellé. Nem reagál még csak fel se riad. – Nio! – szólok kicsit hangosabban erre persze össze rezzen és kinyitja a szemeit.

-Kyo gazda – nyögi és felül – Elaludtam – motyogja.

-Nem baj ma ilyen nap van, mindenki elalszik – mosolygok és ott hagyom.

Ahogy előkészítem a vacsorát mintha nem lennék olyan mogorva mint szoktam. Hmm ez furcsa.

-Holnap lesz egy interjú meg valószínűleg próba. – sorolom magamnak a teendőket.

-Holnap is későn jössz? – suttogja az ajtóból.

-Lehet – sóhajtok.

-Ébren várlak.

-Nem kell, menj csak nyugodtan aludni – legyintek és leülünk az asztalhoz enni.

Nio evés után mosogat, elpakol.

-Menjél fürdeni – intek neki.

Leülök a napaliba, egy érdekes mondatfoszlány kezd kirajzolódni bennem. Papírt, tolat ragadok és már csak egy gombnyomás. A TV szól valami zenei adó. Én, pedig gondolataimba mélyedve irogatok.

Nibu mellém telepszik nekiállok vakargatnia füle tövét, nagyon élvezi. De a toll nem áll meg a kezemben.

Halom hogy Nio kijön a fürdőből majd egy elhaló sikkantás.

-Mi baj? – nézek rá, de csak azt látom amint össze csuklik.

Ijedten ugrom oda hozzá. Ahogy elnézem sikeresen elájult, de rázza a hideg.

Nehézkesen fel emelem és beviszem a szobájába. Lefektetem, betakarom.

-Hol az a nyamvadt lázmérő – kotorászok a gyógyszerek közt.

-Már magadban beszélsz? – kérdezi hirtelen Kaoru.

-Mi? – kapok egy pillanatra szív lötyögést.

-Nyitva volt az ajtó. Mit keresel ennyire?

-Lázmérőt – morgom és folytatom a kutatást a harmadik fiókba meg is találom.

-Kinek van láza? – teszi a homlokomra a kezét.

-Nem nekem – söpröm le magamról a kezét. Beviharzok Nio szobájába, hona alá rakom és amint kifordulok már be is csukom magam után az ajtót.

-Kyo te valamit titkolsz – áll meg előttem a gitáros. Remek már csak ez hiányzott.

-Mit keresel itt?

-Ezt a stúdióban hagytad – adja oda a telefonom.

-Oh – döbbenek meg.

-Kyo – néz a szemembe Kaoru. Tehát mindent tudni akar.

-Rendben – adom meg magam.

Leülünk. Nibu nyüszögve kapargatja az ajtót.

-Szóval ö Nio? – kérdi vezér-sama.

-Nem – fel álok és beengedem Nio szobájába.

-Akkor több kutyád van.

-Így is mondhatjuk – vonok vállat. Ránézek Niora és elmosolyodom, még így hogy fázva össze húzza magát. A lázmérő. Gyorsan kiveszem mielőtt össze törhetne. Remek 39,1° csoda hogy nem láz görcs. Mitől lett ilyen rosszul?

Visszatérek Kaoruhoz.

-Igen van egy Nio nevű háziállatom – kezdek bele. – de nem kutya hanem egy… - na ezt hogy adagoljam be. Lehetetlen hogy ne tűnjön nagy baromságnak.

-Egy macska? – próbál segíteni.

-Nem…

-Akkor? Valami egzotikus állat?

-Kaoru – dörrenek rá. – Gyere.

Legegyszerűbb, ha meg mutatom neki.

-De már láttam nagyon édes ez a roti kölyök – értetlenkedik.

-Nem a kutya hanem az ember – bökök az ágyra.

Nos igen Nio képes úgy össze gömbölyödni mint egy macska.

-Most csak viccelsz és csak egy gyors numerát zavartál le míg ide értem. – kételkedik bennem Kao.

-Nem – mondom határozottan és becsukom az ajtót, hogy fel ne keljen Nio – Kao figyelj! – fogom meg a vállait, kicsit zavaró hogy kisebb vagyok nála – Nio a háziállatom, és már lassan három hete itt van. Az utcán találtam össze verve. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva befogadtam és most itt van. És jelenleg nem tudok rá jönni, hogy miért olyan félénk a legdurvább pedig az hogy már volt gazdája.

-Ez ravasz fogós kérdés – gondolkodik el. – Egyébként mi történet vele?

-Nem tudom – nézek a csukott ajtóra.

-Úgy értem most.

-Kijött a fürdőből és össze eset.

Csak hümmög vissza ülünk a kanapéra.

-Akkor most van egy rendes kutyád és ez a…

-Kutya – bólintok – Nio úgy viselkedik, mint egy kutya mindent meg kellet mutatnom neki fürdeni, mosogatni, enni, főzni. Bár utóbbit nem hagynám rá. De még öltözködni se tudott magától. A ruhái amiben találtam már ki lettek dobva papírokat nem nagyon találtam nála csak egy útlevelet amit tönkre tettek szóval se a név nem látszik rendesen se semmi. Viszont nem volt szívem kidobni.

-Neked is van szíved – mosolyog rám.

Csak rávillantom dühös szemem és végre felfogja, hogy ez nem vicc. Védekezően felemeli a kezét, lemondóan csóválja a fejét.

-Mihez akarsz kezdeni vele?

-Nem zavar és jó, hogy van itthon valaki akihez jöhetek. Egész jól el vagyunk.

-Mit csináltok egész pontosan?

-Immáron Nibuval kiegészülve labdázunk. De Nio nagyon ügyesen ugrál össze-vissza, mint egy artista, hihetetlenül hajlékony.

-Hány éves?

-Azt mondja húsz de szerintem van az kevesebb is. Nagyon fiatal és vékony.

-Majd szeretnék vele beszélni.

-Az nehéz lesz – kuncogok fel. Értetlenül néz rám – Nem nagyon beszél csak Nibuval – vonok vállat.

-A többiek?

-Még nem.

-Mért?

-Nio még nem bízik bennem elégé, hogy elvihessem őt. Ki az utcára se nagyon akar menni.

-Ez gondolom azért van mert össze verték.

-Valószínűleg.

-Megyek, holnap interjú – fenyeget még meg Kaoru és már megy is.

Fáradtan fürdök le és fekszem le. De az álom nem jön megint csak a sok ezer megválaszolatlan kérdés száguldozik a fejemben.

Hallom hogy Nio kijön a szobájából kimegy a fürdőbe a hangokból ítélve azt a keveset is kiöklendezi amit meg evett. Remek. Még a gyomra sincs rendben orvoshoz meg nem vihetem. Papírok nélkül. De végül is én vagyok Kyo a Dir en Grey énekese, ki tudna nekem nemet mondani? Remek akkor meg van a holnapi harmadik program hogyan vigyem el Niot orvoshoz mikor utál emberek közé menni.

Zörejei meg nyugtatnak és elszenderülök.

Valami hideg bújik hozzám először csak meg feszülök aztán ahogy óvatosan meg fordítom a fejem döbbenten nézek Nio békésen szuszogó arcát. Itt fekszik mellettem, összegömbölyödik, mint egy macska és alszik.

Közelsége engem is meg nyugtat. Hát minek keltsem fel?

Az interjú és a próba is egész jól ment. Semmivel nem volt fennakadás. Kaoru próbálta fel hozni Niot, de mindvégig letorkoltam nincs az a pénz, amiért most bevallanám a többieknek.

Otthon megint csend fogad. Nio alszik Nibu a kertet forgatja fel.

Ez a csend elviselhető és még a fáradság is erőt vesz rajtam.

Persze a lázmérés nem marad el. Szerencsére már csak hőemelkedés. Így nem kell bevinni. Gyógyszert és vacsorát készítek elő. Majd nehéz szívvel, de felébresztem. Először még csak azt se tudja hol van aztán persze be ugrik neki, hogy kivagyok. Amit elé rakok szó nélkül meg eszi. És még a gyógyszerek miatt se ellenkezik.

-Feküdj vissza, pihenj nagyon meg ijesztettél – dorgálom kedvesen és beterelem a szobájába.

-Nem lehetne…

-Mit?

-Veled aludhatok? – kérdi félve.

-Gyere – áthúzom a saját ágyamhoz. Eldől, mint egy zsák.

Tus és némi morgás a tükörképemmel. Majd be az ágyba.

Nio megint hozzám fészkeli magát és hamar el alszik. Nekem nem jön a szememre álom. Valamiért egyre jobban érdekel ez a srác vajon milyen titkokat őrizhet?